Remek útfelújítás Budapesten, de mire jók az áttetsző táblák?

2013.01.02. 07:49

Felújítják az Újszász utcát. Ez gondolom keveseket hoz lázba, mert a Cinkotáról Mátyásföldön át Sashalomra tartó út nem Budapest legismertebb közterülete, de akik erre laknak, azok biztos boldogok: az itt élőknek igen fontos gyűjtő ez. A munkáknak nem csak azért lehet örülni, mert itt dolgozott heteken át a lassan mémmé váló Bob Kitty is:

Hanem azért is, mert egy kertvárosban mást jelent a járdától járdáig tartó útfelújítás. Vannak ugyanis az út mellett árkok, azokon átívelő hidak, fák, vízelvezető csatornák, a legkülönbözőbb megállók, egyedi kialakítású parkolók mindenhol, ráadásul két jókora dombon is áthullámvasutaz az út, hogy a két járda közti szintkülönbségről ne is beszéljünk. Úgy tűnik azonban, mindenre figyeltek, klassz lesz.

Még kerékpársávot is kapott, amiről a Kertvárosi bringajárőr írt posztsorozatot. Kicsit szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban, hiszen nem kapcsolódik még nagyobb rendszerekhez, de úgy tűnik nagyon is szükség volt rá. A két ünnep között is folyton látni, hogy használják. Persze ez nem olyan mint a belváros: itt nem azért kell kerékpáros infra, hogy rávegye az embereket a bringázásra, hanem, hogy a meglevő forgalmat mederbe terelje.


Fotó: kertvarosibringa.blogspot.hu

Ami azonban egyelőre rejtély számomra, az ennek a járdaszigetnek (mert hogy azok is épültek szerencsére) a táblája. Vajon miért áttetsző? Biztos vagyok, hogy a kommentekbe azonnal megjön a helyes megoldás, de én akárkit kérdeztem meg, csak tippelgetni tudott. Lehessen látni hátulról is? Ez csak ideiglenes? Könnyebb cserélni, mert az ilyen tábla fogyóeszköz? Lehessen látni, ha valaki áll a járdaszigeten?

Szerintetek?