Mivel templombelsőket szoktam festeni, már korábban is szerettem volna elkészíteni a Sziklatemplom belső terének képét. Innen jött az ötlet, hogy elkészítem ezt a festményt, és kiteszem a hegy oldalába. A kép egy műteremben készült szekkó pannó, azaz száraz vakolatra festett táblakép, amelynek az alapja egy osb-lap.
A Sziklatemplom az ország egyik leglátogatottabb temploma. Bár évente számos turista keresi fel, nem tudom, hogy honfitársaim közül hányan látták már belülről. A képen a templom belső terét ábrázoltam, amely egy kora keresztény barlangtemplom másolata. Olyan hatást kelt, mintha belátnánk a templom belsejébe. Hátha sikerül így becsalogatni az embereket a Sziklatemplomba."
Mint elmondja, szerinte érdemes volna az önkormányzatok bevonásával teret engedni a festőművészeknek, hiszen egy eg ilyen frekventáltabb helyen rengetegen buszoznak el a művek mellett.
Azt már a múltkor is megjegyeztem, mennyire különös hely a Gellért-hegy street-art szempontból, milyen sok alkotás születik. Ahogy az előző posztban is írtam, "már magán a helyszín Street View képén is ott egy dobókocka, meg kukucskált ki innen már barlangi troll is, aztán ott voltak a ragasztott ablakok, és egyszer a hegyra kapaszkadó sétányra is ragasztottak két aranyos szemet fogakkal."
Rovataink a Facebookon