Hogyan kéne a Népszínház utcát felfuttatni egy holland módszerrel?
A Blahát a Teleki térrel összekötő, a XIX-XX. század fordulóján szebb napokat látott Népszínház utca feljavításához ötleteltek e hónap közepén hágaiak és budapestiek a VIII. kerületi, Mátyás téri Kesztyűgyárban.
Hágának is van (pontosabban: volt) egy szakadtabb városrészében egy lepukkadt utcája, a Paul Krugerlaan. Ezt javították fel modellértékűen.
A siker hatására nem csupán Hollandiában, hanem világszerte kérik a receptet. Ezért jutottak el a holland városrész-rehabilitálók a Józsefvárosba workshopot tartani.
Először is ismertették saját tapasztalataikat.
A Paul Krugerlaan utca a hágai Transvaal városnegyedben található. A Hága központi részében fekvő városrész mára annyira multikultivá vált, hogy a 2012-es népszámlálási adatok szerint a holland származású lakosok alig 8 százalékát alkották a tizenötezer fős kerületi népességnek. Közel 14 százalék nyugatról települt be, míg több mint 78 százalék török, suriname-i, marokkói meg mindenhonnan máshonnan odatelepült (mint megtudtuk: vagy 180 etnikum, köztük magyarok is), illetve a leszármazottaik.
Az első előadó, Manish Dixit is Indiában született. Ő a hágai önkormányzat részéről felelt a projektért.
Egy jó előadás gyakran indít meglepően. Manish is így tett. Nem gondoltam volna, hogy Bill Clinton-idézet meg csótányozás lesz a felütésben, de mindkettő találó volt. Bill Clinton első elnöki ciklusában mondta, hogy
a városok a gazdaságról szólnak.
Mindez következetesen végig is vonult a gyakorlatias hollandok szemléletén. Úgy lehet fejleszteni egy lepukkant környéket, ha annak felpörgetjük a gazdaságát. Függetlenül attól, hogy akár csak egyetlen – igaz hosszabb – utcáról van szó.
2007-ben 140 – zömében kisebb üzlet – állt 101 tulajdonos tulajdonában. Az üzletek jellemzően alacsony színvonalúak voltak. Szegényes árukészlettel és egyszerű szolgáltatáspalettával, sok-sok azonos funkcióval. Vagy tíz kebabos, pékség és fodrász. A külsőre annyira nem adtak, hogy némelyik üzlet homlokzatát fürdőszobacsempékkel foltozták ki. Sok üzlet üresen kongott, a bérleti díjak is kb. 30-40 százalékkal felüllőtték az ésszerűt, ám a tulajdonosok nem engedtek a szokásjogból, az úgynevezett kulcspénz intézményéből.
Ez egy olyan szisztéma, ami talán a magyar olvasóknak sem tűnhet tudományos-fantasztikumnak: mivel
ezért csak becsülni lehet az összeget, de kb. 50–200 ezer euró egyszeri díj megfizetése fejében szerezhette meg egy-egy új bérlő az üzlet bérleti jogát.
Szóval ebben a közegben kellett az üzlettulajdonosokkal az önkormányzatnak megállapodnia, de szépen lassan sikerült, mindenki belátta, hogy hasznos az összefogás. 2009-ben indult a rehabprojekt. Az önkori részéről a „sárgarépán” felül a "bot" csupán annyi volt, hogy kivetettek az üzlettulajdonosokra egy nem túl jelentős, évi kb. százeurónyi, célirányos helyi adót. Ebből biztosították az egyesületbe tömörült bolttulajdonosok szervezetének a költségvetését. A beszedett adót így visszacsatornázták számukra.
Emellett az üzletek minőségi felújításában is segédkezett a helyi hatóság, illetve abban is, hogy a tizedik pékségre talán nem kellene rányitni a tizenegyediket. Ehelyett például minőségi étteremvezetői tapasztalatú menedzsert is odacsábító, igényes éttermet is nyitottak. Mindezzel a menőbb környékekről is egyre többen bejárnak, sőt beköltöznek a „hágai Népszínház utcába”.
Ami viszont az üzletekből már korábban is, különlegességnek számított – például egy indiai esküvői kellékes üzlet, ide Luxemburgból, Németországból, Franciaországból, sőt szinte egész Nyugat-Európából is járnak az indiai diaszpóra tagjai –, azt még jobban felfuttatták. Még utcabálszerű divatbemutatót is szerveztek, multikulti esküvői és egyéb ruhákkal.
A rendszerhez csatlakozó üzlettulajdonosokkal (immár a 90 százalékuk tag) az önkormányzat egy íratlan megállapodást kötött. A gentleman's agreement szerint, ha a boltosok partnerek, akkor megkapják a szükséges támogatást a fejlesztésekhez, ám elvárják tőlük, hogy a törvényeket tartsák be, és segítsék a hatóságot a bűnüldözésben, hogy együtt szilárdítsák a közbiztonságot. (Hogy házi trollunknak is kedveskedjünk.)
A minőségi kereskedelmet támogató intézkedések mellett a zömében önkormányzati tulajdonú lakásokból a silányabbakat lebontották, és hosszú idő után új önkormányzati lakóépületek is épültek a negyedben. Kevesebb lakó maradt, mivel sok lakóépület helyett közösségi terek épültek, például Európa egyik legnagyobb kültéri piaca (most az egész Transvaal kerületről beszélek).
Az új lakások tágasabbak, korszerűbbek. Vagy mélygarázzsal, vagy belső udvaron létesített parkolókkal csökkentették a zsúfoltságot és a parkolási gondokat.
A közbiztonságon úgy is igyekeznek javítani, hogy a holland függönymentes kultúrára építve egyre több ablakot nyitottak a közterületekre.
Emellett a korábban zömében 100 százalékig családi vállalkozásként működő üzleteket a munkahelyteremtésbe is bevonták azzal, hogy jelentős kedvezményeket, sőt támogatást is kapnak, akik új dolgozót alkalmaznak.
A megújult utca elégedett kereskedői saját költségükön logót terveztettek, honlapot üzemeltetnek.
Hogyan került a csótány az előadásba?
Hát úgy, hogy Manish a csótányt hozta fel példaként arra, hogy mint bolygónk egyik legrégebbi lakója, mindent túlélt: vulkánkitöréseket, földrengéseket, nukleáris katasztrófákat. A titka pedig az alkalmazkodóképességében rejlik.
Közönségkérdésre kiderült, hogy a sikeres projekthez nem kellett közszolgák hadseregét mobilizálni. Az önkormányzat részéről a témán csupán Manish dolgozott heti három napot, míg egy kollégája heti kettőt.
A workshopon felmerült ötletek hamarosan kikerülnek a Kortárs Építészeti Központ honlapjára, de a legjobbakat itt is olvashatjátok!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon