Hova nem épült meg a Nemzeti Színház?

Korábbi posztunkban megemlékeztünk a Borsszem Jankó Népszínház-karikatúrájáról, amiben a színházépítés körüli szerencsétlenkedésen poénkodott a 19. századi szerző. Már csak párat kellett lapozni a könyvben, hogy szembejöjjön egy 1980-as utánérzés, ami a 20. századi nemzetiszínházasdi bemutatásához ott veszi fel a fonalat, ahol a Borsszem Jankó letette.

Fotó: Sajdik Ferenc

A budapesti Nemzeti Színház az Astoria Szállóval szemben működött 1837-től, 1840-ig Pesti Magyar Színház néven. A tűzveszélyesnek nyilvánított épületet 1908-ban zárták be, majd a tízes években bontották le. A Blaha Lujza téren „átmenetileg″ 1908–1964 között húzták meg magukat, 1966 és 2000 között a Hevesi Sándor téren működött a Nemzeti. Önálló épülete 2002. március 15-én lett.

1912-ben a régi épület helyére építendő új Nemzetire írtak ki pályázatot, amit Tőry Emil és Pogány Móric nyert meg, de a világháború és a világválság közbeszólt. A Blahán állt Nemzeti Színház elbontása után hasonló helyzet alakult ki: az új Nemzetit először a Városliget szélére, a Dózsa György útra tervezték. Hofer Miklós 20 évig dolgozott a terveken a változtatások miatt, végül sosem épült meg a városligeti Nemzeti. 

Nemcsak a formátumból gondolom, hogy Sajdik Ferenc ismerhette az eredeti karikatúrát. Egyértelműen erre utal az utolsó, kerekes kép is. És persze ki tudja, lehet, hogy azelőtt is volt egy másik hasonló sorozat valahol.

A volt Gödör helyére tervezett Nemzeti azért maradt ki, mert 1980-ban még nem futotta meg a várostervezés vele azokat a köröket, amiket például itt foglaltunk össze korábban. A képet a A megrajzolt viccből vettük át, Buzinkay Géza tanulmánya a Micsoda város! című könyvben olvasható.

Az előzményekbe már nem fért be, hogy van egy nagyon érdekes interjú a karikatúratörténetről, amit egyéb tanulságai miatt is érdemes meghallgatni. Az ELTE rádiójában Császár Tamás karikaturistával Hargitai Henrik beszélgetett, többek között arról, hogy milyen volt a szerkesztői értekezlet a kommunista párt lapjaként működő Ludasban. A főszerkesztő először megkérdezte, miről írnának/rajzolnának szívük szerint a jelenlevők – itt egész addig szabadon szárnyalt a szellem, amíg utána be nem jelentette, hogy álmodozás helyett inkább mindenki írja fel, mit kell csinálnia. (A kétrészes interjút itt lehet meghallgatni.)

Fotó: Sajdik Ferenc

Két előzmény: Öltek már a Charlie Hebdo előtt is rajzokért = külföldi + Mucsaiak és körülmetéltek: így gúnyolunk mi = magyar karikatúratörténet.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!