Újabb védelemre érdemes házakat bonthatnak le Ferencvárosban
Érthetetlen, miért fosztották meg őket a védettségtől, rengeteg az üres telek
A közelmúltban hatalmas vihart kavart Ferencváros klasszicista-romantikus utcaképének elpusztítása: az önkormányzat egy 160 éves házat fosztott meg a védettségtől, hogy azt egy befektető lebonthassa, s a helyére jellegtelen társasházat építsen. Most szólunk: nem ez volt az utolsó bontás a kerületben! Tavaly decemberben az önkormányzat több épületet fosztott meg a védettségtől, a tervek szerint földig rombolnák azokat és az üres telkeket értékesítenék.
Középső-Ferencváros, vagyis a Nagykörúttól kifelé kezdődő terület a városrehabilitáció mintája volt. Ügyesen nyitottak egybe szűk bérházudvarokat és alakítottak ki gyönyörű belső kerteket, miközben a szükséges bontások és foghíjbeépítések mellett rengeteg házat mentettek meg a pusztulástól.
A fejlesztési lendület azóta alábbhagyott, jött a válság és a rehabilitációra költhető uniós támogatás is elfogyott. A városrész most igen tarka képet mutat, legalábbis a Kerekerdő-park szomszédságában futó utcákon. A néhány újépítésű ház között van jó néhány helyreállított régi, jó pár lepukkant állapotú régi, és rengeteg üres telek.
Az ember azt gondolná, hogy építkezni a sok üres telekre érdemes, de nem!
Ferencvárosi önkormányzata úgy döntött, inkább lebontja a kerület védett házait, az üres telkeket eladja, s aztán majd azokra építkezik valaki. Pusztulásra van ítélve a Balázs Béla utca 26 és a 28, a Márton utca 37, és a Sobieski János u. 7-9 is.
A döntés több szempontból is érthetetlen.
- Miért nem az üres telkeken épülnek új házak? Korábban ezek közül több is önkormányzati tulajdonban volt, de úgy értékesítették azokat, hogy nem kötelezték a vásárlót az építésre. Ők pedig kivárnak.
- Mi értelme van a védettségnek, ha ennyire könnyű eltávolítani? Ki ellen működik a védelem? A városrészben amúgy több, tényleg értéktelen régi épület van, amelyekért senkinek nem fájna a szíve.
- Miért fontos most az önkormányzatnak ez a bontás/értékesítés? Információink szerint nincs szorult helyzetben az önkormányzat, senki sem kötelezi, hogy lépjen.
- Miért nem mentik meg inkább a házakat?
A kérdéseket nem költőinek szántam, elküldtem az önkormányzatnak is, egyelőre semmiféle választ nem kaptam rá.
A legfontosabb persze az utolsó: miért nem mentik meg inkább az épületeket. Aki ezt azzal söpörné félre, hogy nem képviselnek értéket ezek a kis épületek, annak jusson eszébe, hogy nem véletlenül voltak védettek tavaly decemberig.
Aki pedig azzal jönne, hogy ezeket nem lehet, vagy nem érdemes megmenteni, azok nézzenek kicsit körül. Itt van több olyan lakóház is, amelyik hasonló állapotban volt nem is olyan rég, de maga az önkormányzat mentette meg és újította fel.
Teljesen érthetetlen, hogy miután az önkormányzat bebizonyította, hogy képes felújítani és hasznosítani a régi épületeket, a kerület épített örökségének egy részét egyszerűen elpusztítja.
A bontandó házakról és a sikeres felújítási példákról további képeket találtok a galériában.
Éredkel a régi pesti házak sorsa? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!
Rovataink a Facebookon