Nálunk is lehetnének olyan tornyok, mint Moszkvában?

Meg nem épült budapesti felhőkarcolók 2.

2016.06.08. 07:46
17 hozzászólás
Az ún Rákosi címer egy Sztálin-barokk toronyházon (fantáziarajz)
Az ún Rákosi címer egy Sztálin-barokk toronyházon (fantáziarajz)
Fotó: Falanszter blog

Moszkva szocialista felhőkarcolói (a Hét nővér) igen csak megosztó épületek,  de vitathatatlanul meghatározó elemei a város mai képének. Varsóban, Rigában és Kijevben is épültek hasonlók, de Budapesten nem. Pedig tervek lettek volna rá – a két világháború közötti felhőkarcolótervek után ezeknek jártunk utána.

A háború után, még amerikai módira

Állítólag régi kávéházi mondás, hogy a háborúknak azért mindig az építészek örülnek a legjobban, mert így végre lehetőségük nyílik lilagőzös építészeti álmaik megvalósítására. Valami hasonló folyamat mehetett végbe Budapesten is, amikor az 1945 májusában kihirdetett „Nagy-Budapest újjáépítése” című ötletpályázatra befutott 87 pályamű egytől egyig a magyar főváros drasztikus átépítését fogalmazta meg.

Acsay László és Masirevich György 1945-ös keltezésű, parcellákra, szalagokra felosztott városrendezési terve
Acsay László és Masirevich György 1945-ös keltezésű, parcellákra, szalagokra felosztott városrendezési terve
Fotó: Falanszter blog

A fődíjat elnyert Acsay László és Masirevich György építészpáros például úgy akarta átalakítani a Duna-parti település küllemét, hogy az teljesen elveszítette volna a monarchia korabeli jellegét. A mérnökök első lépésként nemcsak 15 darab, rácsosan elrendezett nyolcsávos autópályával kívánták fellazítani a főváros utcahálózatát, hanem nem kívánták az Erzsébet hidat helyreállíttatni sem. 

A kibontott Deák tér és a Dunán srégen átívelő Andrássy-híd terve
A kibontott Deák tér és a Dunán srégen átívelő Andrássy-híd terve
Fotó: Falanszter blog

A folyami átkelő pesti hídfőjénél ugyanis ők egy 2 kilométer hosszú és 150 széles ligetes parkot álmodtak meg, amelyben a szanálásra ítélt bérházak helyén hat darab 10 emeletes hotelt képzeltek el. Tervük szerint hosszabb lett volna az Andrássy út is, amelynek 344 méteres új szakasza a folyón srégen ívelt volna át Pest és a tabáni Szarvas tér között, közvetlen közúti összeköttetést teremtve így a Déli pályaudvar és a Hősök tere között.

A Münnich Aladár tervezte Új Városháza épülettömbje a Károly körút-Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál
A Münnich Aladár tervezte Új Városháza épülettömbje a Károly körút-Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál
Fotó: Falanszter blog

A látványvilágában tetszetősebb épületeket felvonultató Münnich Aladár egyébként csak azért ért el második helyezést „Négysarkú város” jeligéjű tervpályázatával az ötletbörzén, mert építészeti elképzelése minden racionalitást nélkülözött.

A budapesti Középkörút és a Rákóczi térből nyíló József sugárút terve 1945-ből. Terv Münnich Aladár
A budapesti Középkörút és a Rákóczi térből nyíló József sugárút terve 1945-ből. Terv Münnich Aladár
Fotó: Falanszter blog

Ő tényleg amerikai méretekben gondolkodott. Münnich a győztesekhez hasonlóan szintén fellazította a pesti Duna-partot, ahová szállodákat és előkelő középületeket tervezett, majd ettől a blokktól keletre építtette volna fel a város új üzleti negyedét, amelybe

98 darab 10-20 emeletes toronyházat tervezett.

Az építész úgy gondolta, hogy egy süllyesztett nyomvonalon egy Középső körutat is kialakít majd az Operaház és az Uránia filmszínház tengelyében, amelyet idővel az ideiglenesen felállított Kossuth híd helyén kialakított alagútba akart bevezetni.

A süllyesztett, toronyházakkal szegélyezett budapesti Középkörút az Operaház magasságában. (Terv Münnich Aladár)
A süllyesztett, toronyházakkal szegélyezett budapesti Középkörút az Operaház magasságában. (Terv Münnich Aladár)
Fotó: Falanszter blog

Érdemes pár szót ejteni R. Pán József víziójáról is, aki Fischer József újjáépítési kormánybiztosnak ajánlott művében már egy Tabán lankáira gyógyfürdővárost és golfpálya-komplexumot, a Citadella helyére egy 75 ezer férőhelyes stadiont, a Vérmezőre egy sportrepülőteret, illetve a pesti Duna-partra egy „amerikai stílusú” szállodasort álmodott meg, ahol még a csapból is termálvíz folyt volna.

Modern toronyház-tervek a Duna budai és pesti oldalán 1945-ből (Terv Gebhardt Béla)
Modern toronyház-tervek a Duna budai és pesti oldalán 1945-ből (Terv Gebhardt Béla)
Fotó: Falanszter blog

Ezek a polgári és amerikai építészeti ideák azonban csakhamar egyre távolabb kerültek az ország új vezetőinek politikai akaratától és a keletről frissen átpalántált és „gyorsan táptalajt nyert” szocialista-realista építőművészeti közgondolkodásától-, amelyet formailag az 1950-ben érvénybe lépő első ötéves tervben rögzítettek le.

Öt évvel később, már szovjet mintára

Talán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy Moszkvával, Kijevvel, Rigával és Varsóval ellentétben a magyar fővárosban nem épült „sztálini stílusú” toronyház. Prakfalvi Endre művészettörténész kutatásaiból azonban tudjuk, hogy a szocialista realizmus szellemében megfogant gigantomán elképzelésekből nálunk sem volt hiány, hiszen Perényi Imre főépítész a Szabad Nép című lapban megírt gondolatai szerint „a sztálini gondoskodás mélységét feltáró moszkvai átépítési tervről szóló határozat (...) azt a követelményt is kihangsúlyozza, hogy a [magyar]

főváros építésének és építészeti kialakításának teljes egészében vissza kell tükröznie a szocialista kor nagyságát és szépségét.

A „szocreál” szellemiségű építészeti és urbanisztikai munka az 1953-as városépítészeti ankéton csúcsosodott ki, amelynek célja Budapest szocialista nagyvárossá való átszabása volt. Ezen a tanácskozáson mutatta be Bonta János a Deák tér közepére megálmodott lépcsőzetesen kiemelkedő torony-együttesét, illetve Zsitva Tibor és Weiner Tibor építészek

a pesti Vigadó és 112 lebontható szomszédos épület helyére tervezett 140 méter magas monstrumukat,

amelyet vagy egy sokfunkciós Központi Kultúrpalotának, vagy a Magyar Dolgozók Pártja irodáinak adott volna reprezentatív otthont. (A rossz minőségű építészeti skiccek miatt az illusztráción ezt a Lomonoszov épülettömbjével helyettesítettük.)

vigi
Fotó: Falanszter blog

Szintén ezen a tanácskozáson merült fel először a budavári királyi Várpalota helyére felépítendő „magyar Kreml” ötlete is, amelynek méretét a politikusok nemcsak 135 méterben szabták meg ekkor, hanem azt is kikötötték, hogy a tetejét egy 6 méter magas aranyozott Lenin szoborral kell majd lezárni, amely kinyújtott kezével Ausztria felé mutatja a támadási irányt.

A szovjet-magyar barátság szellemében megépíteni kívánt felhőkarcoló melletti legfőbb politikai érv az volt, hogy így szimbolikusan kiengeszteljük Sztálint azért, mert a világháború folyamán a Szovjetunió ellenségei voltunk, amit a generalisszimusz többször is Budapest szemére vetett állítólag morbid humorú bonmotjaiban. Jól reflektált Moszkva gondolkodására Rákosi Mátyás ekkortájt elmormolt szavai is: „9 millió fasisztával nehéz szocializmust építeni.”

Az ankéton ismertetett politikai elképzelés során sok mérnök kapott a fejéhez, amelynek velejét és lényegét a legjobban Csemegi József építészmérnök foglalta össze: „A budai várhegy egy nagyon porózus márgából álló földhányás, amelyet az eróziótól egy 5-6 méter vastag mésztufa paplan védett meg. Egy ekkora tömegű, egy pontra nehezedő épületet a várhegy nem bírna el,

a még épülő, félig kész palota rögtön a Dunába fordulna.

Ezt elkerülendően biztosan le kellene bontani a hegy déli oldalát is, de valószínűleg még ez is kevés lenne. Bár még nem állnak rendelkezésünkre az előzetes statikai számítások, de szinte biztos, hogy legalább 10-20 méter vastag betonágy kialakítására is szükséges lenne a mélyben.”

Természetesen a mérnök aggodalma nem arra vonatkozott, hogy a magyar építőipar ne bírt volna el egy ekkora volumenű beruházás megvalósításával, hanem csak arra, hogy a háborúból éppen, hogy csak kikecmergő országban bárhol nagyobb szükség lett volna a dolgos kezekre és az építőanyagra, mintsem az ilyen látványberuházásnál.

A Központi Kultúrpalota és a budavári „magyar Kreml” mellett Budapest sziluettjét újrarajzoló további – szám szerint meg sem határozott – toronyházak rendeltetését nem jelölték ki az elvtársak a későbbiekben sem. Lehetett volna közöttük államigazgatási épület, funkcionárius-lakóház, egyetem vagy akár szálloda is. 1956 elején, hivatkozással a népgazdaság távlati tervezésének elégtelen voltára a presztízsberuházás-terveket végleg levették a napirendről.

A kormány döntése mögött persze az is nagymértékben közrejátszhatott, hogy Sztálin már 1953-ban feldobta a pacskert, így Moszkva politikai nyomása valamelyest mérséklődött Budapestre. A magyar politikusok és mérnökök ennek megfelelően az újszerű szovjet műszaki megoldásokat és a kifinomultabb, illusztratív szocreál formavilágot jobban tudták kamatoztatni a funkcionális építészetben, úgymint az épülő metró két (ám meg nem valósuló) felszíni végállomásánál, valamint Sztálinváros (ma Dunaújváros) felépítésénél.

Szerzőnk a Falanszter blog és az Urbface adatbázis szerkesztője.

Hogy hol épültek fel végül a magyar felhőkarcolók, amelyek ráadásul jól is néznek ki? A sorozat következő részéből ezt is megtudjátok, kövessétek Urbanistát a Facebookon!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!