Elpusztulhat a világhírű telefonközpont-matuzsálem a Várban

02

A világ utolsó, 7a1 típusú forgógépes telefonközpontja eshet áldozatául a kormányzat Várba költöztetésének. Ez a kivételes technikatörténeti emlék ugyanis gyakorlatilag elköltöztethetetlen, ha szétszedik, később aligha tudják újra összeállítani úgy, hogy eredeti állapotának megfelelően ismét működjön.

Az I. kerületi Úri utca 49-ből számos akadémiai intézet mellett a Postamúzeum kiállítóhelyeként működő Telefónia Múzeumot is ki kell(ene) költöztetni, hogy a Belügyminisztérium ideszánt irodái helyet kapjanak. A múzeum fő attrakciójának számító, eredetileg is ide tervezett és épített úgynevezett 7a1-es Western Electric-rendszerű rotary (forgógépes) telefonközpontot is el kellene szállítani, azonban a többszobányi berendezés ezt a manővert aligha élné túl. 

Mi az, hogy Western Electric 7a1 rotary?

A Western Electric a technológiát kidolgozó amerikai vállalat neve. Magát a gépet egyébként a Standard Villamossági Rt. készítette, melynek a világháború utáni jogutódja a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár (BHG) volt. A 7a1-ből a 7 a gyártóra utal, az a betű azt jelenti, hogy nagy kapacitású központról van szó (2000 előfizetőt tudott kiszolgálni), az 1 pedig a típus sorozatszáma, vagyis ez volt az első. A később kifejlesztett, modernizált berendezés már 7a2 néven futott. A rotary a forgógépes jelleget mutatja, mivel elektromotorokkal hajtott tengelyekkel működött. 

Az 1910-es évekre Budapesten már annyira túlterheltté váltak a kézikapcsolású központok, hogy elkerülhetetlenné vált az automatizálás. A telefonos kisasszonyok 1920-ban már közel 27 ezer állomás előfizetőit kötögették össze, ami már kezelhetetlen mennyiségnek számított. Az első automata főközpont a Krisztina volt Budapesten – ami a Széll Kálmán téri postapalotában kapott helyet –, s ehhez négy mellékközpont tartozott: az Óbuda, a Zugliget, a Svábhegy és a Vár, melyek 1928-ban, egy időben kezdték meg a működésüket.

Az Úri utcában cirka másfél évig építették az idetervezett 7a1-es központot, ami azóta is működik. 1985-ben mint közforgalmú központot kiiktatták ugyan a hálózatból, de az 1991-ben létrehozott Telefónia Múzeum kiállítási tárgyaként azóta is látható, mint a világ utolsó működő 7a1-es központja.

A 7a1-es központokat a második világháborútól kezdődően lassacskán felváltották a 7a2-es, majd az úgynevezett crossbar központok, míg aztán a digitális rendszer végül nagyjából minden mozgó alkatrészt kiszorított a telefóniából. A korábbi, szobányi méretű központokat felváltották a csekély helyigényű, kisebb, digitális berendezések. Míg korábban 10 ezer előfizető kiszolgálásához félszáz telefonközponti műszerészre volt szükség, ma 40 ezer ügyfélhez elég egyetlen dolgozó. Feleslegessé váltak a nagy telefonközponti épületek is, Budapesten is számba vehetjük a változásokat (lásd keretes anyagunkat). Az Úri utcai Vár központ az utolsó, ahol még működik a muzeális berendezés.

És nem csak Budapesten, vagy az országban az utolsó, hanem az egész világon.

Kiállítási tárgy – írtam korábban –, és valóban a költözés kapcsán csak egy tárgynak tekintik a központ szerkezetét, pedig az ennél több. Ha csak arra gondolunk, hogy cirka másfél évig tartott, amíg beszerelték ide, már elgondolkodtató, hogy jövő márciusra ki lehet-e költöztetni. Ez ugyanis a határidő, ami megjelent a kormányrendeletben

A berendezés sajátossága, hogy lágyforrasztásos módszerrel egyenként alakították ki azt a cirka egymillió összekötést, ami a beérkező kábelérpárokat kapcsolja a központhoz, és a berendezéseket egymáshoz. A 90 évvel ezelőtti technológiának megfelelően a szigetelőanyagok vászonból vagy papírból vannak, amelyek a közel száz esztendő alatt úgy megmerevedtek, hogy a mozgatástól eltörnének.

Most még meg lehet nézni

A Kulturális Örökség Napjai rendezvényen még megtekinthető a Telefónia Múzeum, ráadásul akkor szakmai vezetéssel és ingyenesen. Szeptember 17-én és 18-án 10 és 16 óra között várják a látogatókat az I. kerületi Országház utca 30-ban (hétvégén az Úri utcai bejárat zárva lesz). A múzeum nem regisztrált a rendezvény honlapján, ennek ellenére nyitva lesz. 

Az úgynevezett keretek – amikre fel vannak erősítve a forgó alkatrészek és a kábelek – súlya egyenként több mint egy tonna, és ezekből 110 van a gépben. Annak idején feltehetően itt, a helyszínen hegesztették össze ezeket. Elszállítani kézi erővel szinte lehetetlen, ha pedig géppel akarnák kiemelni, falat kellene bontani csak azért, hogy a kereteket megmozgató daru beférjen. Az ellenállások az évtizedek alatt egyedi módon koptak össze, ezek felcserélése működésképtelenné tenné a gépet.

Van már tapasztalat, mit okoz egy ilyen típusú központok szétszerelése. Néhány évvel ezelőtt ugyanis a MÁV belső telefonhálózatának egyik régi központját szerették volna elszállítani lelkes értékvédők, ám amikor bontani kezdték a gépet, a régi vezetékek, alkatrészek törtek, szakadtak, tönkrementek a legóvatosabb beavatkozás dacára is. Pótalkatrészek és a speciális forrasztáshoz értő szakmunkások híján végül le kellett tenni a gép újbóli összeállításáról. A 7a1-es központ meglévő dokumentációja is csak a karbantartásához elégséges, a leszereléshez és az újjáépítéshez már nem.

Pedig ez a gép annyira egyedi a világon, hogy az Egyesült Államoktól Japánig mindenhonnan Budapestre kell utazniuk azoknak, akik működés közben akarják látni –ahogy azt olykor meg is teszik.

Kapcsolódó
Telekommunikációs központból palota

Telekommunikációs központból palota

Benn jártunk az újjászületett Teréz Távbeszélőközpontban.

Mi történt a budapesti telefonközpontokkal?

Számos régi telefonközponti épület a Magyar Telekom tulajdonában van ma is, de az aktív távközlési berendezések már csak szerény helyet foglalnak el, a többi helyiséget másra hasznosítják. A rákospalotai modern telefonközponti épület udvarán őriznek például egy-egy régi telefonfülkét, és a kábelhálózat megőrzésre méltó, ámde súlyos darabjait, míg az épület egyik emeletét postai és távközlési iratok, tervrajzok foglalják el. Ebből lett a Postamúzeum levéltára.

A Teréz központból Merkúr Palota néven irodaház lett, a Józsefből szálló lesz, az angyalföldi Lipótot már lebontották, a Krisztina körúti postapalotát eladták, a régi zuglói telefonközpont már csak postahivatal az Amerikai úton, az "új" központból irodaház lett, Mátyásföldön is árulnak egyet, az Erzsébet központ pedig a négy évig, 2002 és 2006 között működő Informatikai és Hírközlési Minisztériumnak adott helyet.

Pedig lenne megoldás: a telefonközpontnak helyt adó épületkomplexum története több évszázados, eredetileg templom, zárda, rendház volt. A mai múzeum néhány helyisége a valamikori templom hajójában helyezkedik el, utólag beépített födémekkel és válaszfalakkal elkülönítve az akadémiai irodáktól. Az Úri utca felől egy 1783-ban készült tervrajz szerint a templom bejáratán lehetett bejutni a hajóba, ezt a bejáratot azonban utólag befalazták. Azonban ha újranyitnák ezt a bejárási lehetőséget, úgy a múzeum a Belügyminisztérium egyéb helyiségeitől teljesen elszeparáltan továbbműködhetne.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy valamikor 1867 körül egyszer már beköltözött ide az akkori Belügyminisztérium, de már akkor sem fértek el. 1923-ban ki is költöztek innen.

A telefonközpont felbecsülhetetlen technikatörténeti értékén túl eszmei értéket jelent, hogy ugyanazon a helyen található, ahol egykoron működött. Ha elszállítanák és bárhol másutt –immár működésképtelenül – felállítanák, valóban csak egy súlyos kiállítási tárgy válna belőle, amit meg lehet csodálni, de működését megérteni bemutatás híján soha nem lehetne.

Még többet olvasnál Budapest rejtett kincseiről? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!