- Urbanista
- pannónia szinkronstúdió
- szinkron
- szocreál
- budapest
- ii. ker
- hűvösvölgy
- hűvösvölgyi út
- gádoros lajos
- mühlbacher istván
A szocreál él és virul a Hűvösvölgyi úton
Az 50-es években, amikor a Hűvösvölgyi út még Vöröshadsereg út volt, akkor épült a Pannónia Filmstúdió Szinkronműterme, de a szinkronizálás története jóval korábbra nyúlik vissza. Nem járt egyből II. kerületi épület a szakmának, lassanként került a közönség elé egyre több és több magyarul beszélő idegennyelvű film, és született meg egy nagyobb stúdió iránti igény. 1935 júliusában fogadták el a szinkronizálásról szóló törvényjavaslatot, nem volt akadálya, hogy beinduljon a magyar szinkron aranykora. Az 1936-os Filmművészeti évkönyv a következőképpen írt a témáról: "A törvényhozás mindkét háza hosszas vita után egyhangúlag fogadta el a szinkronizálásról szóló törvényjavaslatot, és ennek eredményeképpen az ősz folyamán teljesen kiépült nálunk a szinkronizálás lehetősége. [...]
Íme, a magyar szónak nemcsak a hazai filmgyártás lett a terjesztője, és az egyik legjobb művelője,
hanem olasz mintára – hacsak kis százalékban is – a szinkronizálás is, amelynek segítségével talán a következő esztendőben az idegennyelvű filmek is magyarul szólalnak majd meg a magyar mozgóképszínházak vásznain."
![Gádoros Lajos – Mühlbacher István (KÖZTI): A szinkronműterem makettje a főhomlokzat felől.](https://kep.index.hu/1/0/1269/12695/126954/12695400_a7585e82ff040e68e47c5d1d17bd3d9e_wm.jpg)
A szinkronizált filmek minőségéről, a nyelvhelyességről pedig 1936-tól az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság döntött. Mivel a filmgyártás a propaganda egyik legideálisabb eszköze, érthető, hogy az állam alá tartozó szinkronstúdió építését sürgették. Egy jól felszerelt stúdióra volt szükség, ahol megfelelő minőségben lehetett a külföldi játékfilmeket utószinkronizálni, vagy teljes rajzfilmek zenéjét felvenni.
Természetesen szocreál (mégiscsak az 50-es években járunk) épületet kapott az intézmény, amit Gádoros Lajos és Mühlbacher István tervezett. A stúdió 1954-re fel is épült, 2003-ban védetté nyilvánították, a 2010 -es évekre pedig lassan, de biztosan leépült, szétázott. Nem sok remény maradt, hogy a Hűvösvölgyi úti ház egyszer megmenekül.
Ahhoz képest, hogy az 50-es évektől a legtöbb filmet, sorozatot, rajzfilmet a Pannóniában szinkronizálták, abban is kételkedtünk, hogy bármi emlékeztet majd a stúdióra, elvégre évekig a sorsára maradt. De nem, a Hűvösvölgyi úti épület köszöni szépen jól van, sőt, soha jobban.
![A képen látható stúdiót a 60-as években újították fel, Tarnóczy Tamás tervezte a terem akusztikáját.](https://kep.index.hu/1/0/1270/12702/127024/12702440_afe24be4770f3e339ac7d7173af7d547_wm.jpg)
2015-ben alig fél év alatt felújították, ráadásul magánkórház sem lett belőle. A beruházók ugyanis korábban ezt tervezték, a kivitelezés küszöbén viszont a válság elkaszálta az ötletet, a hitelt biztosító bank az utolsó pillanatban visszalépett. Igazából utólag azt is mondhatnánk, milyen jól tette, egy műemlékkel aligha történhetne hálásabb dolog, mint az eredeti funkció felélesztése.
A Pannónia Stúdió 2.0 elkészült, bár a szinkron kisebb szerephez jutott, több filmes cég költözött az épületbe. A vágástól az utómunkáig mindennek megvan a külön szekciója, ráadásul egy eredeti hangstúdió, a nagykeverő is megmaradt, az 50-es évek szagával együtt. És azt se felejtsük el, hogy a ház egyik 1964-ben renovált stúdióját – amit Tarnóczy Tamás akusztikus tervező alkotott – könyvekben mutogatták, annyira profi volt a hangzása.
Beszélnünk kell a szocreálról!
Ilyen gyönyörűen fel lehet újítani egy szocreál épületet: íme a legfrissebb példa Pestről
Szebb lett, mint újkorában lehetett: nagyjából úgy néz ki, mint egy látványterv.
Nem minden szocreál, ami annak tűnik, hajlamosak vagyunk ráhúzni mindenre, ami a szocializmus alatt született. De ez nem ilyen egyszerű, amilyen népszerű a kifejezés, és gyakran használja a köznyelv, olyan rövid időszakot jelöl. Szigorúan véve mindössze pár évet 1949-től Sztálin 1953-as haláláig, utána már lazult a stílus megkötött rendszere. A vs.hu egyszer már kivesézte, hogyan ismerheti fel a szocreált, mint egy profi. Hosszan elemezni a definíciót fölösleges, de ha már egy emblematikus, kifejezetten szocreál épület került elénk, klasszul végig lehet rajta zongorázni, mitől szocreál a szocreál.
Az egykori Pannónia szinkronstúdió alaprajza majdnem aszimmetrikus lett, de csak majdnem. Az első terveket hamar félrerakták, szimmetrikus alaprajzot kapott az épület, ami már a szocreálnak is sokkal jobban megfelelt. A stílus a munkásemberek boldog, ámde dolgos életét, a szocializmust keresztezte a klasszicizmussal, a 19. század első felében született hazai példákat tartották az ideálnak, a szocreál ezt az időszakot követte vakon. Precíz, nagyon átgondolt, néha kifejezetten giccses (sztálinbarokknak is csúfolták) minden részletről a nagyzolás, a heroizmus ordít, amiket a klasszikus formákból raktak össze.
![Az előcsarnok se változott túl sokat. Szocreál gömblámpákkal.](https://kep.index.hu/1/0/1269/12695/126954/12695430_00a20878c10ef5ea9c00bd4028eb1bb4_wm.jpg)
A szinkronstúdiónál tökéletesen érezhető a Rákosi-korszak hangulata, építészeti elvárásai. A főbejárat kapuján azonnal arcon csapja az embert három búzakoszorú. Hatalmas előcsarnok, domborművek, csak semmi modernizmus. A gömblámpák viszont ügyesen hozzák vissza az 50-es évek dizájnját, a beruházó tényleg figyelt arra, hogy amit lehet, megtartson, vagy olyan bútorokkal egészítse ki, amik belesimulnak a korszak stílusába. Az előcsarnokban álló foteleket például úgy kukázta össze, azok sem mai darabok.
A szocreált fölösleges szidni, a szinkronstúdió sem tehet róla, hogy a pártállam idején épült. Érthető, hogy nem egyszerű objektívan megítélni a stílust, de lehet ezt szeretni, csak közelebbről kell nézni. Még csak azt se lehet mondani, hogy a hosszú évtizedekre elvágta volna a szocreál a modernizmus csatornáit. Igaz ugyan, hogy minden századfordulós, avantgarde, a két háború közötti irányzatot azonnal kiirtott a Rákosi-rendszer, de legalább ránk maradtak a boldog úttörőkről és lelkiismeretesen robotoló nőkről készült festmények, na meg Dunaújváros.
A magyar szinkronnak tisztességes szocreál jár
Az államosítás rendje, módja szerint 1949 után a filmgyártással kapcsolatos vállalatokat szépen összegyúrták, és a Hunnina Filmgyár Rt. alatt egyesítették. Innen jöhetett a második lépés, specializáció szerint osztották tovább a feladatokat, 1951-ben alapították a Magyar Filmgyártó Alapot (MAFILM), a Magyar Filmlaboratórium Vállalatot és Magyar Szinkron Vállalatot. Kezdetben mindegyik Zuglóban működött, aztán lassanként kaptak egy-egy külön központot. A szinkronstúdió a Hűvösvölgyi utat, a Pannónia Filmstúdió Szinkronműterme nevet pedig 1957-ben vette fel. 1962-től a II. kerületi stúdión kívül a Magyar Televíziónál is szinkronizáltak, de tulajdonképpen a Pannónia volt a piacvezető.
A stúdió akár már 1951-ben is megépülhetett volna, de akadt egy kis gond. Az első tervek a modern stílus jegyében születtek, ami nem mehetett át a rostán.
... az építészet ideológiai kérdés és mint ilyen politikai kérdés... a modernista építészet talán az egyetlen ellenséges irányzat, amely ma még Magyarországon nyíltan tud jelentkezni és amelynek a mi sorainkban is nyílt képviselői vannak, akik köré az építészeti reakció tömörül.
– fakadt ki Révai József, a Rákosi-korszak meghatározó kultúrpolitikusa, ideológusa, a négyesfogat tagja az 1951 áprilisában tartott Vita az építészetünk helyzetéről-találkozón.
A szocreál kiütéssel győzött, Gádoros Lajos és Mühlbacher István tervei 1952-ben már elkészültek, de a kivitelezés elhúzódott egészen 1955-ig. Megakasztotta a kormányváltás, Nagy Imre kormányprogramjában visszaszorította a beruházásokat.
![Ide kiállítás terveznek emlékfallal.](https://kep.index.hu/1/0/1269/12695/126954/12695438_45d23a015923df90e8f5abb8997408f2_wm.jpg)
Végül elkészült az irodákkal, stúdiókkal, vetítőszobákkal együtt. Az emeleteket egy kifejezetten reprezentatív lépcsőház köti össze, amihez ha még hozzáképzelünk pár emeletet egészen hasonlít az Károly körút és a Rákóczi út sarkán álló MTA-bérház körlépcsőházára. Minden adott volt, hogy profi környezetben készüljön a magyar szinkron. Az épület egyik legnagyobb érdekessége az előcsarnok mögötti nagykeverő, amihez alig nyúltak hozzá az elmúlt 50 évben. A felújításnál is csak egy alapos takarítást kapott a terem, másra aligha szorul, jól áll neki a 60-es évek stílusa az eredeti, hangszigeteléssel, konnektorokkal. Az akusztikája kiváló, a TV3 (2000-ig ők használták a szinkronstúdiót) megszűnése után üresen álló épület stúdióiban még úgy 10 évig dolgoztak.
A nagystúdióban elfér egy egész zenekar, annak idején itt vették fel a tömegjeleneteket. Ottjártunkkor Kósa Endrével, a Pannónia Stúdió egykori hangmérnökével beszélgettünk. Kósa 1970-től 1987-ig dolgozott a szinkronban, ő vezetett bennünket körbe és mesélt arról, milyen volt a Pannónia hangulata, hogyan riadt fel az egész kerület, amikor a nagyterem melletti kertben vették inkább fel az egyes jeleneteket. A munkásosztály a paradicsomba megy című olasz filmnél például mégse gyömöszölhettek be több száz embert az alig 200 négyzetméteres terembe, hát kivezényeltek mindenkit az udvarra, hadd ordibálják ott, hogy
Munkát, kenyeret, le a vezetőkkel!
A környék meg azonnal a szívéhez kapott, hogy mi történik, jön-e a rendszerváltás.
![Kósa Endre 1970-től dolgozott a stúdióban.](https://kep.index.hu/1/0/1269/12695/126954/12695440_6f5405d525bc8cd1182389d429caa662_wm.jpg)
Kósa szinte moziba se szívesen járt, annyira megszokta a stúdió luxusát, akusztikáját. A teremre persze még ráfér egy kisebb felújítás, de a hangulat marad, az 50-es, 60-as évek stílusa éppen úgy illik a szocreál belsőhöz, mint a új stúdiók dizájnjához.
A Pannónia szinkronstúdió tényleg új erőre kapott, az irodai bérlők mellett filmesek, hangstúdiók költöztek be, ráadásul a beruházó egy állandó múzeumot is kialakít, ahol a régi gépek mellett, a stúdióban felvett rajzfilmek jeleneteit is kirakják. Az októberi megnyitóra egy aláírásfal is elkészül, ahol a stúdió nagy neveire emlékeznek.
A cikkhez Fehérvári Zoltán és Prakfalvi Endre a Pannónia Filmstúdió Szinkronműterméről szóló tudományos dokumentációt használtuk.
Érdekelnek a budapesti műemlékek? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat
Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.
február 10., 08:36
- Külföld
Jöhet a második forduló az ecuadori elnökválasztáson
Mindkét jelölt a drogkereskedelemmel akar leszámolni.
február 10., 07:30
- Külföld
Kamerák előtt végzett HIV-tesztet az Egyesült Királyság miniszterelnöke
Keir Starmer történelmet írt a G7-vezetők között.
február 10., 07:26
- Külföld
Évente 1100 embernél okoz tüdőrákot a légszennyezés az Egyesült Királyságban
A szakértők szerint ezek az adatok „pusztítóak”, és a minisztereknek fel kellene ébredniük.
február 10., 08:45
- Tudomány
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
3 perce
- Külföld
Albin Kurti koszovói miniszterelnök győzelmet hirdetett a koszovói választáson
A szerbek minden lehetséges helyet megszereztek.
február 10., 08:45
- Belföld
Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát
A mérleg: botrányok, politikai viták, gyermekvédelem, és egy új párt.
február 10., 07:43
- Belföld
Több mint száz szülő indított pert a védőoltások ellen Magyarországon
Már előre elkészített formanyomtatvány is van ebből a célból.
február 10., 08:24
- Vélemény
Bödőcs esete a pannon Frankensteinnel
Remélem, a sztárhumorista közéleti térlátása nem szenvedett maradandó károsodást. Németh Róbert írása.
február 10., 08:00
- Futball
Újabb botrány a török futballban, levonult a kárvallott csapat a kamu tizenegyes után
Annyira nevetséges volt az ítélet, hogy még az ellenfél edzője is elismerte.
február 10., 07:25
- Külföld
Donald Trump a levegőből sújtott le az Egyesült Államok kereskedelmi partnereire
Az amerikai elnök még a Super Bowlra menet sem pihent, új acél- és alumíniumvámok jönnek.
február 10., 06:59
- Külföld
Kim Dzsongun az atomfegyverprogram felgyorsítását ígérte Észak-Koreában
Nem kíván tárgyalni az Egyesült Államokkal.
február 10., 09:14
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Belföld
Új faj pusztít a Balatonnál, nagy veszélyt jelent az élővilágra
Testalkata, mint a hódé, farka, mint a patkányé.
február 10., 06:04
- Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat
Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.
február 10., 07:09
- Belföld
Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét
A levegőminőség alapvetően kedvezően alakul.
február 10., 07:24
- Futball
Nem bírt az Udinesével az éllovas Napoli
Az Inter egy pontra faraghatja a hátrányát.
február 10., 09:24
- 120 yard
Elképesztő „mészárlást” hozott az Egyesült Államok leginkább várt eseménye
A történelmi triplázás helyett minden idők egyik legsimább zakója érkezett.
február 10., 04:17
- Tech-Tudomány
Mesterséges szuperintelligencia – az emberiség utolsó találmánya
Ha egy szuperintelligens gép arra következtet, hogy a Föld jobb hely az emberiség nélkül, akkor el is intézhet bennünket.
február 10., 05:52
- Belföld
A Publicus Intézet megmérte, mit gondolnak a magyarok Washington szankciójáról
A kormánypárti szavazók körében többen is valósnak tartják a korrupciós vádakat.
február 10., 09:33
- Külföld
Saját magáról készített deepfake videókat Emmanuel Macron
A francia köztársasági elnök a Voyage, voyage című dalra táncolt.
február 10., 06:54
- Külföld
Kemény felszólítást küldött Oroszországnak és Észak-Koreának a NATO, hatalmas veszélyt jelent a két ország együttműködése
február 10., 06:09
- Belföld
Egy BMW-sofőr úgy rángatta a kormányt az M0-s autópályán, mintha a GTA-ban lenne
A bizarr kormányzási technika miatt akár tragédiába is torkollhatott volna az eset.
február 10., 06:07
- Külföld
Elbukott Svájcban a szigorításokat tartalmazó, környezetbarát átalakításáról szóló javaslat
A népszavazáson a polgárok szűk 40 százaléka vett részt, és mintegy 70 százalékuk nemmel voksolt.
február 10., 06:08
- 120 yard
Samuel L. Jackson vitte el a show-t, de Kendrick Lamar azért odapörkölt Drake-nek a félidei fellépésében
A Super Bowl Halftime Show-ja nem durrant nagyot, mégis égetett.
február 10., 06:06
- 120 yard
Annyi pénzt költöttek csipszre és sörre a Super Bowlon, hogy Ben Affleck és David Beckham sem maradhatott ki a buliból
Ezúttal is hatalmas reklámdömping övezte a döntőt.
február 10., 06:46
- Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv
A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.
február 10., 06:52
Rovataink a Facebookon