Újabb nagy múltú házat bontanak le az 5. kerületben
Nem túl értékes ugyan az épület, de az sem lesz az, ami a helyére kerül
Áll egy ház a Szabadság tér közvetlen közelében, a Hold utcában. Nemrég még használták, a Magyar Záloghitel Ingatlan Kft. irodái voltak itt (a honlapjukon a mai napig ez a cím szerepel), ám nemrég kordon került a homlokzat elé és egy tábla: „Hold utca 17. sz. épület bontása”. Az épület egyébként nem túl feltűnő, ránézésre századfordulós, de ha voltak is díszei, azokat elvesztette. Legfeltűnőbb jellegzetessége, hogy hátrébb áll, mint az utca többi épülete. Ennek oka ismeretlen, ám a térképeken már 1870-től kezdve ugyanilyen hátrahúzott épület szerepel. Gyanakodhatunk rá tehát, hogy utcabéli társainál korábbiak a ház alapjai.
Egy kis kutatás után kiderül, hogy 1894-ben épült Ray Rezső tervei alapján (alighanem a Törley-mauzóleumot is tervező Ray Rezső Vilmos édesapjáról, Ray Rezső Lajosról van szó). A megrendelő a Skót Missziós Társulat volt. A református egyház angol nyelvű gyülekezeteként működő társaságot 1841-ben alapították Pesten, és a tagok számos ponton gazdagították a város történetét. Róluk ebben a cikkben olvashattok bővebben, de érdemes megnézni a ma is működő szervezet honlapját, akik egy külön aloldalt szenteltek a pesti misszió történetének, térképen jelenítve meg az összes helyszínt, ahol megtelepedtek.
De térjünk vissza a Hold utca 17-hez. A misszió az építés hivatalos dátumánál jóval korábban, már 1869-ben megnyitotta az általa működtetett elemi iskolát ezen a címen. És mivel a fenti, a Vasárnapi Ujság 1870. február 6-i számában megjelent metszeten látható épület gyakorlatilag megegyezik a mostanival (az egyetlen különbség, hogy egy emelettel alacsonyabb), több mint valószínű, hogy a második emeletig bezárólag egy 1869-ben épült házról van szó. Ami azt jelenti, hogy
A Budapesti Czim- és Lakásjegyzékben egészen 1913-ig a „Szabad scót ref. egyh.” szerepel a Hold-utcza 17. szám tulajdonosaként, ugyanis ekkor költözött át a misszió egyre bővülő létszámú iskolája a szomszéd kerületbe, a Vörösmarty utca 49. alá. (A náci megszállásig, majd 1946-48 között az államosításig működtek ott, ma a Vörösmarty Mihály Általános Iskola van abban az épületben.)
1911-től az „Országos tanítói nyugdíj- és gyámalap” tulajdonába kerül a ház. 1942-ben még ők vannak bejegyezve tulajdonosként (igaz, akkor éppen nem Hold utca, hanem gróf Klebelsberg utca volt a közterület elnevezése). Ezután feltehetően államosították, de hogy milyen funkciót töltött be negyven éven keresztül, arról sajnos nincs információ.
A ház bontására a kérelmet 2016 májusában adták be, és idén januárban emelkedett jogerőre. Így már nincs akadálya annak, hogy az épület eltűnjön. És hogy mi lesz a helyén? Hold 17 Offices néven irodaház, 8000 m² irodaterülettel, nyolc emeleten.
nem emelkedik ki az átlagból, hozza a korunk irodaházainak színvonalát. 150 év után megszűnne a hátrahúzott jelleg is: ha az utcaképbe nem is simul bele minden értelemben a kortárs homlokzat, ez már egyvonalban lesz szomszédaival.
A fenti kis kivágaton látszik, hányféle korból származó épületek vannak a környéken: az utca túloldalának kivételével, ami lebontott Neugebäude helyén a századfordulón épült be, leginkább a XIX. század hetvenes éveinek házai dominálnak, és akad egy-kettő a reformkorból is. Ebbe szüremkedett be erősen a 90-es évek különböző irodaházak képében, és várhatóan a 2010-es évek is rajta hagyja a nyomát: nemrég írtunk a közelben épülő sportközpontról, ami pontosan a most lebontandó ház mögött fog felépülni. Vélhetően egyébként ehhez kapcsolódóan indította el a kerület a Vadász utca és a Nagysándor József utca megújításának tervezését is.
Röviden tehát: egy nagy múltú épület fog eltűnni Lipótvárosban, amely azonban jelenlegi formájában már nem képvisel komoly értéket. Érthető, hogy a beruházó jobban ki akarja használni a területet, főleg hogy a szóbanforgó ház csak egészen kis részét foglalja el a teleknek, a nagyján egy bontásérett, földszintes épület van. Ugyanakkor kár, hogy ha már bontanak, akkor nem élnek a lehetőséggel, és nem épül valami igazán színvonalas (akárcsak a szomszédos uszodához hasonló kaliberű) új ház a helyén. Legalábbis az első látványtervek alapján az csak a kötelezőt hozza.
Aztán persze majd meglátjuk, milyen lesz, ha elkészül.
Érdekel mi épül és mit bontanak le Budapesten? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!
Rovataink a Facebookon