Kár volt annyira örülni a felújított ferencvárosi sarokháznak
Szép lett ugyan, de az épületegyüttes több részét lerombolják
Pedig annyira jó volt végre valami örömteli dologról beszámolni Ferencvárosból. Két hete adták át ugyanis azt a házat, amelyben negyven szociális bérlakás van. Nem új építésről van szó, hanem egy 120 éves bérházról, amit egymilliárd forintból pofozott helyre az önkormányzat. Kapott egy tágas kertet a belső szárnyak elbontásával, emeletráépítést, új függőfolyosókat, lifteket.
Persze egy lakóháznál a lényeg az, hogy milyenek benne a lakások, ám nekünk, városlakóknak külön öröm volt, hogy kívülről is helyreállították eredeti szépségében. Kitűnően példázva, hogy egy nem túl kiemelkedő, átlagos századfordulós bérház is nagyon mutatós lehet, ha rendbe van rakva. Éppen ez az, ami elkeserítő.
Ugyanis ez a ház egy nagyobb épületegyüttes, az úgynevezett Temesváry-tömb egyik eleme. 1898-ban Temesváry Adolfné mészégető és téglagyáros vállalkozó megrendelésére épült, innen a neve. Tulajdonképpen hat házról van szó, de szorosan összetartoznak: azonos a koruk, a stílusuk, az állapotuk, még a házszámuk is. Elég ramaty állapotban voltak, a hírük sem volt valami túl jó, de épp a felújítás mutatta meg, hogy csodát lehet velük tenni.
Ami most gyönyörűen megújult, az a Viola utca 37/D. A szomszédját (a Viola utca 37/C) már korábban felújították, az A és a B még várat magára. Hogy mennyire egységes utcafrontot alkotnak, az jól látszik olvasónk fotóin.
A másik irányból a sarokház száma Tűzoltó utca 33/A, de erre is folytatódik a tömb: a 33/B és C is ugyanúgy, eszerint a sablon szerint épült. Logikus lenne, ha a felújítás folytatódna, de úgy tűnik, nem ez fog történni. Az önkormányzat ugyanis eladásra hirdeti a két házat, mint arra egy olvasónk felhívta a figyelmünket:
Ez természetesen nem jelent még automatikusan bontást, de a polgármester a közelmúltban úgy nyilatkozott a kerületi tévének, hogy ez fog következni. Természetesen megkerestem az önkormányzatot, hogy miért nem lehet ezeket a házakat is megmenteni, ha másik kettő teljesen azonos adottságú házat igen. Többször is türelmemet kérték, de sajnos több mint tíz napja nem kaptam választ.
A Metamorfózisok blog viszont a közelmúltban foglalkozott a Középső-Ferencvárosban zajló bontásokkal. A poszt szerint összesen 11 századfordulós ház fog eltűnni hamarosan, s bár ezek között vannak valóban menthetetlen, értéktelen épületek is, többük városképi jelentőségű. Köztük van a Tűzoltó utca 33/C is, amely ugyanennek a Temesváry-tömbnek a része, csak a másik irányban csatlakozik a sarokházhoz, ahogy az az alábbi légifotón látható. Ez az önkormányzat szerint szintén eladó, igaz, a védett homlokzatuk megtartandó. Vagyis megtartandó-visszaépítendő.
Szó se róla, ezek nem különösebben értékes házak, a kettős udvarokba pakolt lakások már a maguk korában is túlzsúfoltnak és sötétnek számítottak, a Temesváry-tömb ráadásul nem örvend túl nagy népszerűségnek ma sem azok körében, akik ismerik. Viszont az egykori Ferencváros arculatához elengedhetetlenül hozzátartoznak ezek a házak. A lépésről lépésre eltűnő egykori városkép ezen a helyen még többé-kevésbe megmaradt egy tömben - bár már nem alkot teljes háztömböt sem.
Ha midnen igaz, hamarosan három foghíj, majd valamivel később ki tudja milyen minőségű új házak jelennek majd meg itt. Pedig épp a két hete átadott ház példája mutatja, hogy milyen szépen helyre lehet állítani ezeket az épületeket.
Érdekel a régi budapesti házak sorsa? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!
Rovataink a Facebookon