Elvadult bozótosból csodás kertek

Némelyik kastélykert egy játszótér árából helyreállítható - ha valaki felfedezi

dég
2018.06.14. 23:18
3 hozzászólás

A történeti kastélykertekről szóló cikkeket olyan lelkesen olvastátok az Urbanistán, meg aztán én is annyira beleszerelmesedtem a műemléki tájépítészetbe, hogy elhatároztam, kicsit jobban belemászunk a témába. Leültem hát beszélgetni a szakma egyik legjelesebb hazai képviselőjével, Alföldy Gábor tájépítésszel. Az Europa Nostra-érmes, Angliában képzett szakember nem csak a blogon bemutatott rekonstrukcióknál játszott meghatározó szerepet, de az elmúlt években megvalósult, mintegy harminc fejlesztés felénél is. Természetesen az alapoktól kezdtük.

„Hogy mi is az történeti kert, azt elég nehéz megfogalmazni. Ha akarom, a Mőcsényi professzor tervezte Feneketlen-tó körüli park is az” – hozta fel példának nemrég elhunyt mestere alig fél évszázados alkotását Alföldy Gábor, mikor erről kérdeztem. „A történeti kert olyasmi, mint a műemlék épület. Nem csak azért lesz valami védett, mert régi és ritka, esetleg a növényállománya értékes, hanem attól is, mert művészeti alkotás, amelynek különlegesen értékes a kompozíciója. Egy korszak jelentős emléke, amely nemcsak a kertművészeti stílusokról, hanem az építtetők életformájáról, világnézetéről vagy az akkori társadalomról is elárul olyasmit, ami más művészeti ágakban nem juthat kifejezésre. Számos régi kertünk világszínvonalú, neves tervezők által létrehozott műalkotás. Páratlan atmoszférát, térélményt és élő képek sorát nyújtják séta közben. Mintha zenét hallgatnánk: feltölt és felemel.”

Jelenleg mintegy 15 ezer épület védett hazánkban, ám a védett történeti kertek száma alig néhány tucat, s ezek nagyon könnyen sebezhető alkotások. A legszebb példák közé tartoznak a kastélykertek, melyekkel azonban éppúgy elbánt az idő, mint a kastélyokkal. A háborúk és a szocializmus évei, a funkcióváltások és az elhanyagolás nagyon csúnyán rajtuk hagyták a nyomukat. A legtöbbet felszabdalták, előfordul, hogy országutat vagy vasutat vezettek át rajtuk. Az még a jobbik eset, ha erdőgazdasági kezelésbe került egy részük, de előfordul, hogy egyszerűen beépítették a helyüket. Eleve nehéz feladat, ha 4–5, vagy akár több tucat különböző tulajdonost kell meggyőzni arról, hogy mostantól ismét egyben kezeljék a területeiket – de már erre is akadnak szép példák.

Más műfajba sorolható kertek is lehetnek igen értékesek kertművészeti és műemléki szempontból. Az egykori villák kertjeire azonban ma már leginkább csak építési területként tekintenek a vállalkozók, s általános jelenség, hogy a zöldfelületek szabad prédák. Bár önmagában a műemléki védelem sem garantál semmit, de elkeserítő, hogy ma olyan kiemelt jelentőségű történeti kertek sem élveznek műemléki védelmet, mint mondjuk a világ első közpénzen kialakított közparkja, a pesti Városliget vagy akár a Nemzeti Múzeum kertje.

A kertek nem csak védtelenebbek, de sokszor nehezebb is az újraalkotásuk, mint az épületeknél. Egy ház bármennyire is leromlott, többé-kevésbé kivehető rajta, milyen volt fénykorában. Ráadásul jóval gyakoribb, hogy rendelkezésre állnak róla tervrajzok, iratok, fotók, és szakszerű falkutatással, restaurátori munkával hitelesen feltárható a múltja. A történeti kertek esetében azonban gyakran csak egy hatalmas, elvadult bozót terül el előttünk, és sokszor a történeti források is hiányosabbak.

„Nagyon kevés kertterv maradt fenn, és általában nem pontosan az valósult meg, ami azokban szerepel. Még a térképekben sem lehet vakon megbízni, mert nem elég részletesek, és sokszor nem a valóságot rögzítették.

Az egykori térképészeknek nem számított például egy nyiladék vagy facsoport, ami pedig esetleg a kert egyik legfontosabb eleme lehetett.

– meséli Alföldy Gábor, aki számos történeti kert históriáját dolgozta fel könyvekben és dokumentációkban, s kutatásai nyomán olyan jelentős kastélyparkok újulhattak meg, mint a keszthelyi, a fertődi, a dégi, a füzérradványi vagy a dobai.

Mint elmondta, a munka nem csak az archív dokumentumok (fotók, térképek, tervrajzok, légi fotók stb.) összegyűjtéséből és feldolgozásából áll – ami önmagában is detektívmunkát jelent –, de fontos feladat a kertrégészet is, amely sokszor pontosítja, kiegészíti, tisztázza a tervek pontatlan vagy idealizált ábrázolásait. Az ültetőgödrök talaja például más, mint a környező területeké, és a különbség akár több évszázaddal később is kimutatható, akár csak a növényi maradványok, így még a pollenek is. Az egykori kerti sétányok pedig gyakran ott szunnyadnak néhány centiméterrel az avar alatt.

A régi tervek, térképek mellett egy lelkiismeretes kutató nem hagyhatja figyelmen kívül a korabeli úti naplókat, levelezéseket, családi fényképeket vagy akár képeslapokat sem. Nem csoda, hogy Alföldy egyedülálló, több tízezer tételt számláló kerttörténeti szakgyűjteményének első darabja egy bolhapiacon vásárolt régi képeslap volt húsz éve, az andornaktályai kastély parkjáról.

Azonban nem csak a helyszínen, levéltárakban, könyvtárakban, múzeumokban vagy akár régiségkereskedésekben folyik a megelőző kutatás. Aki igazán alapos munkát akar végezni, az felkutatja a még élő egykori tervezőket, kertészeket, alkalmazottakat, tulajdonosokat vagy (ma már inkább) azok leszármazottait, és értőn elbeszélget velük. Alföldy Gábor például az 1990-es években még megtudhatta a neves kerttervező, Hein János lányától,

hogyan készített mesterséges cseppkőbarlangokat az édesapja egy évszázaddal korábban.

Na és végül, mint minden krimiben, itt sem csak a nyomok szisztematikus gyűjtése, meg a szerencse segít a megoldás megtalálásában, hanem az intuíció is. Dég esetében például angliai példák nyomán jutott eszébe Alföldynek, hogy – bár egyetlen térkép sem ábrázolta egyértelműen – ott a völgyben egy úgynevezett szerpentin-tórendszer létezhetett egykor. Ennek aztán 2007-ben meg is találták a nyomait, és mindez – némi lobbi és több ezer óra munka eredményeként, sokak együttműködésével – mára eljutott a sikeres rekonstrukcióig, csaknem százötvenezer köbméter iszap kikotrásával!

Az egy dolog, hogy kikutatjuk egy kert történetét (persze már ez is óriási munka), de a java még hátra van. Újjá kell építeni azt, és azután fenn is kell tartani, s ez általában nem olcsó mulatság.

Az, hogy az elmúlt évtizedben ennyi régi kastélykert nyerhette vissza eredeti formáját, a pályázati forma átalakításának köszönhető. Az EU környezet- és természetvédelmi keretében 2007-től volt lehetőség „gyűjteményes és történeti kertek rekonstrukciójára” nyerni támogatást, ez azonban akkor valójában csak ritka, illetve egzóta fajok megőrzését támogatta. Alföldy Gáborék hosszas lobbizással 2010-re elérték, hogy a döntési folyamatba a műemlékvédelmi szempontok is belekerülhessenek. Amint megváltozott a kiírás, több tucat helyszín pályázott, és öt év alatt gyakorlatilag több pénzt lehetett fordítani erre a célra, mint az elmúlt fél évszázadban összesen.

A kastélykertek helyreállítása jóval olcsóbb, mint a kastélyoké, és sokkal látványosabb eredménnyel jár. Egy romos épület egy gyönyörű kertben szebb, és akár turisztikailag is vonzóbb, mint egy tökéletesen helyreállított ház egy bozótos közepén, amiből semmi nem látszik. Ezért is szomorú, amikor a kastély felújításának megszaladó kiadásai miatt épp a kert rendbetétele marad el. 

Némelyik kastélypark teljes rekonstrukciója annyiba kerül, mint egy nagyobb városi játszótér felállítása. 

És az amúgy is alacsony költségek gyakran tovább csökkenthetők.

Dobán például a 90 hektáros park helyreállításának legelső lépéseként tájépítész hallgatók tisztították meg az egyik tómedret, szakmai gyakorlatként. A bozótot pedig nagyrészt a kórház dolgozói és helyi lakosok irtották ki, pontosan betartva az Alföldyék által végzett kijelölést, tiszteletben tartva, hogy mihez lehet nyúlni, mihez nem. A fizetségük az így kitermelt fűtőanyag volt, amit – nem ingyen, de – hazavihettek. A kertészeti munkákba a kastélyban működő pszichiátriai kórház karbantartói, az önkormányzat, sőt, még a betegek is lelkesen beszálltak: az előbbieknek szívügyük, a betegeknek terápia volt, a tájépítészeknek pedig nagy segítség. A park egy részét kezelő erdészet pedig a rekonstrukció miatt kitermelt faanyaggal is példásan elszámolt, s a több tízmilliós összeget a projekt költségeire lehetett fordítani.

Bár 2010 és 2015 között a pályázati rendszer meghozta gyümölcsét, és több tucat történeti kert újulhatott meg szerte az országban,

ma már nem ennyire rózsás a helyzet.

Jelenleg ugyanis nincs hasonló, kifejezetten a kertek megújítását célzó pályázati lehetőség. Mindent háttérbe szorított a turisztikai szemlélet, amely elsősorban az épületekben gondolkodik – amelyek persze szintén rászorulnak a felújításra. Emellett az úgynevezett korszerű attrakciókat részesíti előnyben, esetenként soha meg nem térülő befektetésekért áldozva fel egyébként szükséges helyreállítási munkákat.

Közben a legnagyobb attrakció maga a park, csak ezt el kell hinni. Aki járt ilyen helyszíneken, például Angliában vagy Franciaországban (ahol kastélyparkok százai látogathatók, s a legnépszerűbbeket évente sok százezer embert vonzanak), vagy akár az itthoni helyreállított helyszíneken, annak ezt nem kell magyarázni. Ráadásul ezek számos odavaló programot képesek befogadni anélkül, hogy sérülnének.

Egy történetileg hiteles kertrekonstrukció nagyon látványos, és viszonylag olcsón nagyon vonzó célponttá tehet egy-egy, akár addig ismeretlen helyszínt. Jó példaként Dég esetét említi Alföldy Gábor, amelyről szinte senki se hallott egy évtizeddel ezelőttig, mára viszont népszerű turisztikai célponttá vált. Ehhez persze ismerni kell meglevő értékeinket, és tudatában kell lennünk annak, hogy mit kell tennünk velük, s hogy mit veszítünk akkor, ha lemondunk erről az örökségünkről.

A borítóképen a dégi Festetics-kastély fehér hídja - Alföldy Gábor fotója. A fotókon bemutatott kastélykertek Alföldy Gábor kutatásai és koncepciója nyomán újultak meg.

***

Érdekelnek a gyönyörű magyar kastélyok és parkok? Kövesd az Urbanistát Facebookon, Twitteren, vagy újabban akár Instagramon is.