Egy kilométeres olajfestményt állítottak ki a Duna-parton

Csak ma látható az a gigantikus festmény a Duna-parton, ami furcsa módon magát a Duna-partot ábrázolja. Aki megnézi délután, az estére még kényelmesen átér a kísérő rendezvényekre a Valyo kikötőbe. Aki nem, az még kényelmesebben. Ana Tudor festményét ma délben mutatták be a sajtó képviselőinek és a pogácsás néniknek.

Enyhén vegyes érzésekkel érkeztem a sajtótájékoztatóra, mert vannak fenntartásaim azzal, amikor egy művész a műve méretével villant. Lássuk be, egy egy kilométeres képnek aligha van olyan métere, ami önmagában izgalmas. Ám azért mégis csak olyan húzás, ami városképileg is jelentős, ráadásul mindkét hazai szervező (WWF és Valyo) munkássága szimpatikus, szóval gondoltam elmegyek és megnézem.

Nem bántam meg, tényleg klassz!

A sajtótájékoztató remek hangulatú nyugdíjasklub-programnak indult a Dunán. Bár mindkét szervezet inkább fiatalos, de az Onyx-hajó mint rendezvényhelyszín, és a könnyű tapasebéd belengetése előhívta a legkeményebb pogácsavadászokat. Az elkapott beszélgetések alapján voltak köztük nyugdíjas újságíró-szervezetek korelnökeinek a szülei, meg közepesen olvasott társasházi faliújságok szerkesztői is. Persze egyrészt ez nem az én gondom, másrészt gőzöm nincs már, mik a mai PR-trendek, annyira leszoktam a sajtótájékoztatókról. Harmadrészt meg nem miattuk jöttem, hanem a kilométeres festmény miatt, ami viszont tényleg nagyon érdekes volt. Hogy miért kellett ehhez sajtótájékoztatót rendezni, az rejtély, hacsak nem azért, hogy örüljenek a német partnerek. Mindenesetre amint vége lett a villámsajtájnak, egy könnyű pohár víz elfogyasztása után elhagytam a hajót, és inkább végiggyalogoltam a kép mellett.

Ana Tudor, Szerbiában élő horvát festőnő négy éve készítette az alkotást, a Dunát ábrázolja, és igen, valóban egy teljes kilométer hosszú. Összesen 14 folyóparti városban turnéztatják meg a németországi Association for Wildlife Protection szervezetnek köszönhetően, most nagyjából a felénél járnak. Nem vagyok egy művészettörténész, de nekem azért erősen gyerekrajz-hangulata van. Hogy miért érdekes mégis? Egyrészt mert olajfestmény. Tényleg. Meg voltam győződve, hogy valami sokszorosított másolatot hordoznak körbe a Duna-parti városokban, de nem. Ez tényleg maga a kép. Oké ez önmagában nem valami nagy szám.

Sokkal fontosabb, hogy ha nem művészetnek tekintjük, csak figyelemfelhívó akciónak, akkor tökéletesen eléri a célját. Az emberek elkorzóznak az újlipótvárosi felső rakparton a Jászai Mari tér és Pozsonyi úti templom között, és közben tényleg nézegetik, mi van rajta. Igazából már azzal is eléri egyik célját, hogy van, aki végigsétál egy kilométert a kedvéért a Duna partján. Én például végigsétáltam.

Ehhez pedig a gyerekrajz hangulat tökéletesen megfelel. Tényleg van rajta minden, ami a Duna mellett megvan. Az összes élőhely az ártéri erdőktől a nádasokon keresztül a településekig. Be lehet azonosítani egy csomó állatot: kecsegéket, kócsagokat, fekete gólyákat és vízi siklókat. Vannak a partján hóemberek, horgászok, gémeskutak, templomok. Felette meg hidak, szivárványok, meg nem is tudom hány nap. Szóval

Talán még jobb lett volna, ha tényleg gyerekek festik meg, de ne legyünk telhetetlenek. Sipos Katalin elnök szerint a WWF célja amúgy pont ez a popup kiállítással: felhívni a figyelmet a Dunát fenyegető veszélyekre és a folyó ökológiai értékeire.

A Város és Folyó Egyesület (közismertebb nevén Valyo) régóta azon dolgozik, hogy megteremtse a kapcsolatot Budapest és a Duna között. Rengeteget tettek azért, hogy észrevegyük, mennyi akadály választ el bennünket a víztől (legyen az szalagkorlát vagy épp az alsó rakparton hiányzó zebrák). Több klassz akciójukról beszámoltam már a blogon.

A szervezetet képviselő Lohász Cecília hívta fel a figyelmet arra, hogy mennyire izgalmas, hogy épp egy olyan tárgyra (vagyis a korlátra) került a festmény, amely elválasztja a várost és a folyót. Azt csak én teszem hozzá, hogy ráadásul szerencsésen kitakarja az alsó rakpart autóforgalmát is.

Szóval aki szeretné megnézni a tarkabarka, 1 kilométer hosszú, 80 cm magas, 60 vászonból összefűzött festményt, az siessen, csak ma látható! Utána pedig le lehet ugrani a Valyo Kikötőbe, ahol este a Kék Szívet vetítik: egy 2018-as dokumentumfilmet Európa utolsó vadvizeiről a Balkánon, és arról, hogyan próbálják megmenteni azt az ott élő emberek.

Kövesd az Urbanistát Facebookon, Twitteren, vagy újabban akár Instagramon is.