Viselkedj fiam, mert beadlak a Bauhausba!

A jövőre 100 éves iskola több volt, mint egy építészeti stílus névadója

Sitzende Breuersessel
2018.11.13. 23:56
14 hozzászólás

Mostanában ez a fenti a kedvenc képem. Egy nő ül Breuer Marcell csővázas székén, a fején Oskar Schlemmer maszkjával. Elképesztően friss az egész, még a Lis Beyer tervezte ruhájával sem keltene feltűnést, ha kisétálna vele az utcára 2018-ban. (Feltéve persze, hogy a maszkot előbb leveszi.) Ha nem tudnánk, hogy a képet Erich Consemüller készítette, valamikor 1926 körül, simán gondolhatnánk, hogy egy mai reklámfotó ez a Bauhaus-centenáriumra. Merthogy az lesz jövőre (igaz, magyar tervezők, már egy évvel beelőztek mindenkit megemlékezésben). Na de minek is kezdődik hamarosan a 100. évfordulója?

A Bauhaus a mai ingatlanos nyelvben nagyjából egyet jelent azzal, hogy régi, szögletes, fehér, modern ház. Sőt nem is csak az ingatlanosban. Aki használja a szót, az leggyakrabban építészeti stílusként utal rá, és közben valami ilyesmire gondol:

Pedig a Bauhaus eredetileg egyáltalán nem stílus volt, ráadásul nem csak a szögletességről, a fehérről, a modernről, pláne nem csak a házakról szólt. (Igaz, már 1930-ban nagyjából így utalt rá Kállai Ernő.)

Bár a legendás iskola másfél évtizedet sem ért meg – a nácik 1933-ra kiutálták az országból –, mégis elképesztő hatása volt az építészetére, a dizájnra és a művészetre, szerte a világon. Jövőre hatalmas csinnadrattával, új múzeumokkal, rengeteg épületfelújítással, és egy rakás fesztivállal készül Németország a centenáriumra.

Ebből az alkalomból hívtak meg engem is, hogy bejárjak egy csomó izgalmas helyszínt. Bár a híres épületek, a világhírű csővázas székek, és mindaz, ami az eszünkbe jut a Bauhausról, leginkább Dessauban született, mi kezdjük az utazást Weimarban, ahol megalakult az intézmény. Azért is izgalmas a helyszín, mert ezekben a kezdeti években egészen más dolgok is történtek az iskolában, mint amit később a világ Bauhaus néven ismert meg.

Weimar remek kis város több száz éves (illetve több száz évesnek látszó) házakkal, várral, kastéllyal, palotákkal, egy lenyűgöző szépségű, tájkerti parkkal, na meg persze Goethe házával, ahol szinte minden eredeti berendezés megmaradt. Amivel azonban a legnagyobb hatást gyakorolta a világra, az ebben az épületben kezdődött:

Ezt a házat Henry Van de Velde tervezte, aki a szecesszió – vagy ahogy szülőföldjén, Belgiumban is hívták, az art nouveau – egyik legnagyobb európai mestere volt: tanár, építész, festő, bútortervező és lakberendező egy személyben. Érdemes benézni a saját maga tervezte házába Weimarban, ahol az eredeti berendezés is megvan, hogyan művelte mindezeket a művészeti ágakat teljes harmóniában. Ebben a városban alapította meg azt az iparművészeti iskolát is, amely a kézművességet és a művészetet ötvöző arts and crafts mozgalom jegyében képezte a diákokat.

Furcsa, de a Bauhaus nem csak a halálát, de közvetve a születését is az ostoba nacionalizmusnak köszönheti.

Henry Van de Velde belga volt, vagyis ellenség, így az első világháború idején távoznia kellett a németországi intézmény éléről. Az iskola vezetését Walter Gropiusra bízta. Arra a fickóra, aki akkor még csak 32 éves volt ugyan, de addigra már megtervezte a 20. század egyik legfontosabb épületét Adolf Meyerrel. Ezt:

A Fagus Cipőgyár. Épült Walter Gropius és Adolf Meyer tervei alapján, 1911 és 1913 között
A Fagus Cipőgyár. Épült Walter Gropius és Adolf Meyer tervei alapján, 1911 és 1913 között
Fotó: Carsten Janssen / Wikipedia

Oké elsőre nehéz eldönteni, hogy mégis mi olyan nagy szám ezen a cipőgyáron, de ha belegondolunk, hogy a java 1911 és 1913 között épült, tulajdonképpen teljesen hagyományos építési módszerekkel, látványban és egy csomó megoldással megelőlegezve a következő száz év építészetét, akkor egy kicsit érthetővé válik, miért lett a világörökség része.

Gropius pár évvel később, a Van de Velde alapította Hercegi Iparművészeti Iskolát összevonta a helyi Képzőművészeti Akadémiával, és ezzel 1919-ben útjára indította a Bauhaust.

Paul Klee: Senecio, 1922. és Vaszilij Vasziljevics Kandinszkij: Körök egy körben, 1923. A két világhírű festő alkotásai azokból az évekből, amikor a Bauhaus mesterei voltak
Paul Klee: Senecio, 1922. és Vaszilij Vasziljevics Kandinszkij: Körök egy körben, 1923. A két világhírű festő alkotásai azokból az évekből, amikor a Bauhaus mesterei voltak
Fotó: Wikipedia

Bár maga építész volt, az iskolában egyáltalán nem csak ezt lehetett tanulni, sőt. Az első időkben rendkívül sokszínű volt a tanári kar, a szakterületek, a szemléletek, de még az ideológiák terén is. Az első évek egyik legmeghatározóbb személyisége például a svájci Johannes Itten volt. A neves expresszionista festő nem csak az anyag- és színelméletbe igyekezett bevezetni hallgatóit, de mint a keletei tanok és a vegetarianizmus elkötelezett híve,

meditációt és tornát is tartott nekik. A parkban hippiskedő hallgatók állítólag megbotránkoztatták a békés weimari polgárokat,

akik aztán azzal fenyegették a rosszul viselkedő gyerekeiket, hogy „megállj, beadlak a Bauhausba!”.

Ez a spirituális vonal azért nem tartott sokáig, az iskola egyre inkább a design, az ipari tervezés, a gyakorlati megvalósítás irányába mozdult el. Itten helyére hamarosan Moholy-Nagy László érkezett. Nem mintha az ő alkotásai sokkal könnyebben emészthetők lettek volna a nagyközönségnek. Unokája, Daniel Hug mesélte Weimarban, hogy az iskola ellehetetlenítése után a nagyapját tárt karokkal várták az USA-ban a harmincas évek végén, hogy „na, jön a menő bauhausos művész”. Ám a könnyen dollárosítható, divatos fényképész-festő helyett egy fura apró izékkel kísérletező fickót kaptak, akiből elég nehezen lehetett eladható terméket kinyerni.

Hogy miben különbözött a kézműves weimari, és később az ipari, dessaui Bauhaus, azt leginkább a pécsi Breuer Marcell alkotásain lehet lemérni. Ő már saját nevelés volt: hallgatóként kezdte, később az asztalosműhely vezetője lett. Igen, az asztalosműhelyé, és igen, az a Breuer Marcell, akinek a világ a csővázas bútorokat köszönheti. A jól ismert formákat ugyanis eredetileg fából alkotta meg még hallgató korában.

Breuer Marcell fa- és csővázas székei
Breuer Marcell fa- és csővázas székei
Fotó: Wikipedia

De a korai kézművesidőkre emlékeztetnek a bútoroknak a szövetelemei is. Merthogy a textiltervezés és a szövés is a Bauhaus része volt. Margaretha Reichardt szövőszékei még ma is működnek Erfurt melletti kertes házának legalsó szintjén. Igazi kézműves munkával készült itt az ipari dizájn a csőbútorokra. Ez volt amúgy az egyik olyan szakma, amit nők is tanulhattak az iskolában, sőt Gunta Stölzl személyében női mestere is volt a Bauhausnak.

Hasonlóképp nők is tanulhatták a fazekasságot, ami megint csak egy olyan művészeti ág, ami nem igen jut eszünkbe a Bauhausról. Igaz, a dornburgi kastély melléképületében működő műhely nem reformálta meg a kerámiaipart, viszont sok elemében a mai napig eredeti állapotában maradt meg. Persze ez is csak a korai években működött.

Akárcsak az a forradalmian új terület, ami Oskar Schlemmer, festő nevéhez kötődik. Ő először a kőszobrász- majd a falfestőműhelyt vezette a weimari iskolában, ám ahol igazán nagyot villantott, az a rövid életű „szcenikai műhely” volt. Itt baletteket vittek színre, egészen meglepő formában. Az alkotások főként a díszletre és a jelmezekre koncentráltak, ami némiképp érthető, ha megnézzük, mikben kellett mozogniuk a táncosoknak.

Ám a legkézzelfoghatóbb és talán a legkorszakalkotóbb emlék a weimari évekből ez a ház lett:

Első blikkre a Haus am Horn egészen jelentéktelennek tűnik.  Olyan, mint egy kisebb bölcsőde, vagy egy nagyobb videotéka valamelyik lakótelep szélén, pedig a világörökség része. Ez a Georg Muche tervezte ház (az 1923-as, egyhetes iskolai kiállítás helyszínének készült) ugyanis a világon az első épület, amelyik a Bauhaus elvei szerint épült. A belső tereit teljesen saját alkotásokkal szerelték fel, a világítást például Moholy-Nagy tervezte, a bútorokat pedig az akkor még csak diák Breuer Marcell.

Számunkra különösen izgalmas, hogy a kiállításhelyszínre Molnár Farkas hallgatónak (számos remek budapesti ház későbbi építészének) is volt egy terve. Ez volt a Vörös kubus, amelyet a helyszínen ki is állítottak, állítólag hatalmas sikerrel. Az egyik látványtervrajz ma a New York-i MoMA tulajdona.

A Bauhaus fénykorára hamarosan visszatérek még egy következő posztban, tartsatok velem akkor is!

Borítókép: Nő Oskar Schlemmer színházi maszkjával Breuer Marcell csővázas székén 1926 körül. Fotó: Erich Consemüller, textildizájn: Elisabeth Beyer-Volger. Bauhaus-Archiv Berlin / Dr. Stephan Consemüller. A miheztartás végett: a  Német Turisztikai Hivatal vendége voltam a Bauhaus-konferenciához kapcsolódó úton, de a témáról megjelenő blogposztok tartalmába nem szóltak bele. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!