Bűbájos popup könyv Székelyudvarhely nevezetes épületeiről

A kihajtogatott oldalpárok ráadásul térképpé állnak össze

2018.12.19. 09:41

Nagyon szeretem a popup könyveket, mutattam is párat itt a blogon (és még mindig nem emlékszem, hogy hívtuk őket gyerekkoromban, pedig akkoriban volt a fénykoruk). A Budapest legszebb fürdői Bihari Juliannától igen szép lett, de az sajnos csak egy diplomamunka. Aztán pár napja posztoltam egy elég klassz kiadványt gyönyörű modernista épületekről, de az leginkább csak egy neten keringő videó volt távoli tájak házairól. Ám amire most hívták fel a figyelmemet, az egy magyar város szépségeit mutatja be, meg is rendelhető, ráadásul a szerző egy jó nevet is kitalált hozzá: térbeli könyv.

Széles Ferenc alkotásáról van szó, aki Székelyudvarhely nevezetességeit formázta meg papírból.

Széles Ferenc udvarhelyi grafikus már elég régóta foglalkozik azzal, hogy bemutassa városát egy háromdimenziós könyv segítségével. Mint egy korábbi interjúban elmondta, ő is Vojtěch Kubašta térbenyíló könyvein nőt fel, hogy aztán felnőtt fejjel maga is elsajátítsa a technikáját.

A 2016-os, hasonló felépítésű Székelyudvarhely, imádlak után most itt az új kiadvány, mely nem csak egy egyszeri műalkotás, de végre gyártható és terjeszthető formában készült el. Nem csak azért káprázatos, mert a szép rajzok és szöveges ismertetők közül minden lapozással kibukkannak a város nevezetességei az unitárius templomtól az egykori vármegyeházáig. Hanem azért is, mert a makettek igen csak bonyolult szerkezetűek, cseppet sem megúszósak. Mint az az alábbi videón is látszik:

A bonyolultság egyrészt abból adódik, hogy a főként századfordulón emelet épületek jóval összetettebben modellezhetők, mint a nagy sík felületekkel operáló modernista alkotások. Másrészt nem csak derékszögig lehet kinyitni a könyvet, ahogy azt a legtöbb popup kiadványnál megszokhattuk, hanem 180 fokig, szóval az épületek valóban kiemelkednek a semmiből. Ha úgy tetszik, "körüljárhatók".

És ha ez nem lenne elég: a könyv ugyan oldalpáronként is teljes, de ha mindet szétnyitjuk, összeáll belőlük a város térképe a gyönyörű épületmakettekkel. Akit érdekel, a kiadó honlapján talál róla bővebb információt a csodaszép kiadványról.