Megszülettek az első tervek az Anna-réti misézőhelyre

A korábban tervezett kőtemplom helyett csak egy emlékhelyet alakítanak ki

További Urbanista cikkek

Minden erdőbe építést ódzkodva fogadok, a budai Anna-réten kiváltképp. Az elmúlt években nagy visszhangot váltott ki az oda álmodott új templom, amelynek tervei azonban mára sokat szelídültek. Jelenleg már nem egy új épületet, csak egy miséző- és emlékhely kialakítását tervezi a katolikus egyház és a Hegyvidék önkormányzata. Sokkal inkább tájépítészeti beavatkozásról van tehát szó, amik akár jól is elsülhet, ha kellő alázattal és körültekintéssel nyúlnak a környezethez. Hogy pontosan mi kerekedik ki belőle, azt még senki sem tudja, egyelőre egy ötletpályázaton vagyunk túl, amelynek a pár napja hirdették ki az eredményét. Lássuk, milyen a környezet, miről is szólt a kiírás, és milyen pályaműveket díjaztak.

Az Anna-rét Normafán van, a Tündérhegyi és a Jánoshegyi út közt, leginkább a közeli játszótér miatt ismeri mindenki. Mondanám, hogy népszerű kirándulóhely, de valójában már annyira benn van a városban, hogy az idesétálást kirándulásnak csak nagy jóindulattal nevezhetjük. Az azonban biztos, hogy kedvelt játszós, piknikezős, szánkózós, kikapcsolódós terület. Viszont annak ellenére, hogy (vagy talán éppen azért, mert) a városban van, kiemelten fontos természeti érték is. Nem csak, hogy védett – a Budai Tájvédelmi Körzethez tartozik –, de Natura 2000-es terület, vagyis az európai ökológiai hálózat szempontjából is fontos. Szóval egyáltalán nem mindegy, mi kerül ide.

Másfelől, ez nem a háborítatlan ősvadon, hanem parkerdő. Az a fajta természet, ahová a városiak sétálni és felfrissülni járnak, és nem baj, ha van ott játszótér, pad, pihenőhely. Vagy épp egy kápolna. Ez utóbbit az 1800-as évek első felében emelték a rét névadója, Szent Anna tiszteletére. Az ötvenes években fiatal munkásőrök lerombolták, a kilencvenesekben lelkes lokálpatrióták újraállították. Ma is áll.

Az ide tervezett új kápolna már túl nagy lenne

A negyvenes években azonban egy másik kápolnát is akartak építeni ide, Natalia nővér látomása nyomán. Ez már akkora lett volna, mint egy kisebb templom. Az építőanyag is megvolt hozzá, de a bevonuló oroszok azt mind elhordták, és bár az alapkövét 1947-ben újra lerakták, a következő évtizedek nem kedveztek a templomépítésnek. Aztán 2013-ban ismét leporolták a terveket, ezúttal állami szinten: a törvényjavaslatban egy meglehetősen nagy épület szerepelt,

bruttó 800 négyzetméteres alapterülettel, 15 méteres magassággal, ami alaposan átrajzolta volna a környék képét,

és megbillentette volna a terület ökológiai egyensúlyát is. Igaz, akkor sem támogatta senki a nettó 100 négyzetméteresnél nagyobb alapterületet - és végül az egész csak javaslat maradt.

Ez a negyvenes években még nem okozott volna gondot, és nem csak azért, mert kevesebbet törődtek a természetvédelemmel. Azért sem, mert egy jóval stabilabb és érintetlenebb terület simán elvisel egy ilyen beépítést, főleg ha nem társul hozzá hatalmas forgalom. Ma már azért minden téren más a helyzet.

A helyi egyeztetés során kiderült, hogy az ott élők sem feltétlenül örülnének egy új épületnek. Az állami terv így szerencsére a feledés homályába merült, az önkormányzat pedig egy ötletpályázatot írt ki a katolikus egyházzal egy misézőhely kialakítására, amelyben le is írják, hogy:

„Tekintettel arra, hogy a területen épült már egy kis kápolna, ezért nem egy új, jóval nagyobb templom megépítése a cél. Ez összhangban áll a természetvédelmi szempontokkal is, hiszen a Normafa és környéke Natura 2000-es területen fekszik.”

Vagyis az önkormányzat „csak a Világ Királynője Engesztelő Kápolnának emlékéül szolgáló szabadtéri kis miséző- és imahely kialakítását támogatja”.

Hogy ez pontosan mit jelent? Nos, azt senki sem tudja egyelőre, ennek kitalálására szolgált az ötletpályázat. Elég nagy volt az érdeklődés, 230-an regisztráltak és összesen 59 érvényes pályázatot adtak be. Közülük számos igen alaposan kidolgozott volt, de sokukat a túlépítés, vagy a túl nagy környezeti terhelés miatt szórta ki a zsűri. Végül kiválasztották a három legjobbat, de rangsort nem állítottak föl közöttük (ezek egyenként egymillió forintos díjat kaptak), valamint további öt pályaművet vásároltak meg (egyenként 400 ezer forintért).

A nyertesek:

Wéber Építésziroda (Wéber József és Jármai Zsolt)