Majdnem megépült a futurisztikus képregényváros Amerikában

Csütörtökön kezdődnek a kortárs Építészeti Filmnapok

Experimental City Minnesota
2019.03.05. 13:32
0 hozzászólás

Tavaly fanyalogtam, hogy milyen borúsra sikeredett a  2018-as Budapesti Építészeti Filnapok  felhozatala, erre tessék! Az idei témája kifejezetten az apokalipszis lesz március 7. és 10. között, vagyis most csütörtöktől a Toldi moziban. Tehát a dübörgő ingatlanfejlesztések és az ezekkel párhuzamosan közeledő társadalmi és ökológiai összeomlás. Na jó, azért ne keseredjünk el. A filmes felhozatal egyáltalán nem olyan ijesztő, egy csomó könnyed, sőt vidám alkotás is akad a filmfesztiválon. Mivel idén kicsit belefolytam a katalógus összeállításába, majdnem az összes filmet láttam, szóval tiszta szívvel tudok nektek ajánlani ötöt, ami tuti jó lesz - a címre kattintva találjátok a vetítés pontos időpontját, a stábot és további képeket.

Kísérleti város

experimantal city minnesota
Fotó: filmnapok.kek.org / Kortárs Építészeti Központ

Nagy divatja van most az ötvenes-hatvanas években megálmodott fantasztikus jövőképeinek, a „retrofurizmusnak”. Az álmokból nem sok minden lett, és ez úgy tűnik, csak kevésen múlt. Az ötlet egy különös figura, Athelstan Spilhaus fejéből pattant ki. Tudós és feltaláló volt valóban, bár nem igazán a várostervezés volt a területe. Geofizikusként és oceanográfusként vívott ki szakmai elismerést, elsősorban a kutatásokat megkönnyítő találmányaival. 1957-ben egy tudományos-technikai ismeretterjesztő képregényt indított útjára, ami sokkal szélesebb közönség előtt tette népszerűvé. Néhány évvel később már fél Amerika – beleértve az elnököt is – Athelstan Spilhaus tudományos-fantasztikus képregényei alapján képzelte el a jövőt, ahol végre a technika diadalmaskodik. 1962-ben már tanácsadóként vett részt a Seattle-ben a 21. Századi Világkiállítás megrendezésében, amely már belengette ezt a technikán alapuló jövőt.

Ő pedig egy nap elhatározta, hogy mindezt valóra váltja, és megépíti Minnesotában a kísérleti várost. Hiszen minden találmánynak van egy tesztelhető prototípusa a tömeggyártás előtt – miért pont a városnak ne lenne?

Földalatti teherszállítás, robbanómotorok nélküli belváros, újrahasznosított hulladék, helyenként sínekre terelt autóforgalom, vízöblítés nélküli vécék.

A közlekedés egy részét a kommunikációs rendszerek fejlesztésével szorították volna vissza, a város nagy része fölé pedig üvegkupola borult volna. 24 ezer hektár, 250 ezer ember, rengeteg zöldfelület

A költségekbe és tervezésbe az állam is beszállt. Kijelölték a helyszínt, és eldöntötték: 1974-ben megindulhat az építés!

Aztán több ok miatt, de a fejlesztés végül elakadt. A környék lakói nem igazán örültek volna, ha az eddigi kis eldugott lakhelyük hirtelen egy űrváros agglomerációjába kerül. És persze voltak ellentétek a fejlesztést illetően is: Athelstan Spilhaus komolyan vette a kísérletezést, ő semmiben sem a biztosra akart menni, hanem kipróbálni az újat.

A film nem csak a témája miatt a kedvencem a fesztiválon, de a feldolgozás módja miatt is. Képileg alig lehet mutatni valamit, hiszen a városból nem lett semmi, filmfelvétel is kevés van. De például fennmaradt néhány megbeszélés hangszalagon, amihez ügyesen társítottak élőszereplős képeket. Szellemes, izgalmas, lenyűgöző dokumentumfilm egy soha meg nem épült városról.

Palota a népnek

800x533web films palace-for-the-people 0005 06
Fotó: filmnapok.kek.org / Kortárs Építészeti Központ

Az egész világon egyedülálló épülettípus a szocialista palotáké. Stílusuk igen sokféle: a Moszkvai Állami Egyetem szocreál felhőkarcolója évszázadok irányzatait gyúrta egybe, a berlini Köztársasági Palota megpróbált modernebb lenni a modernnél is, míg a gigantikus Parlament Palotáját neoklasszicista, birodalmi stílusba csomagolták Bukarestben. Amiben közösek, az az, hogy mindannyian az ország, a nép hatalmát hirdették, és igyekeztek valamiben – magasságban, kiterjedésben, gazdagságban – felülmúlni elődeiket és nyugati versenytársaikat. Hogy ez mennyire sikerült? A filmben tervezők, felhasználók, dolgozók, néhol az előttük fotózkodó emberek mesélnek az épületekről. Különösen izgalmas az a család, amelynek generációk óta szolgálati lakása van a moszkvai mesepalotában.

Hideg idők

800x533web films this-cold-life 0008 09
Fotó: filmnapok.kek.org / Kortárs Építészeti Központ

A világ legészakibb nagyvárosáról, az ott uralkodó embertelen körülményekről már írtam az Urbanistán, egy másik film és egy másik filmfesztivál kapcsán. De kisebb települések vannak még közelebb az Északi-sarkhoz: Longyearbyen már csak alig pár száz kilométerre van tőle, a Spitzbergákon, ahol több jegesmedve él, mint ember. Norvégok és oroszok lakják, de tulajdonképpen Grönland, vagy akár Kanada sincs messze. Különös figurák élnek itt, a film pedig az ott élők személyiségén keresztül mutatja be a falut. Megismerhetjük a lelkészt, a sörfőzőt, a boltost, a bányászt. Benézhetünk egy Szovjetunió emlékét őrző régi iskolába és persze kihajózunk a tengerre is.

Hotel Jugoslavija

800x533web films hotel-jugoslavija 0003 04
Fotó: filmnapok.kek.org / Kortárs Építészeti Központ

Az egész Balkán legnagyobb és legelegánsabb szállodája volt a Hotel Jugoslavija, melyet 1969-ben emeltek a Duna partján. Híres politikusok és hírhedt bűnözők fordultak meg benne egykor, túlélte a NATO-bombázást, és a névadó ország darabokra hullását is. A szálloda egykori igazgatója és alkalmazottai arról mesélnek, hogyan is működtek a szocialista hotelek, és milyen volt az élet a vadkapitalizmus idején. Az új és archív felvételek mellett részleteket láthatunk egy évtizedekkel ezelőtt itt forgatott – jó ideig betiltott – játékfilmből, melyben fegyveres fiatalok foglalják el az épületet, majd túszul ejtve a személyzetet, dorbézolni kezdenek. Egyikük kiszól a filmből a nézőhöz: „nem lesz happy end, én vagyok a jövőd”.

Szamuráj építész

800x533web films samurai architect 0010 11
Fotó: filmnapok.kek.org / Kortárs Építészeti Központ

„Amikor a ringben vagy, senki sem segít neked. Pont ilyen az építészet is.” Andó Tadao autodidakta módon vált ökölvívóból Pritzker-díjas építésszé. Szeretem az építészportrékat: tavaly a Remet, azelőtt a Hadid-filmet ajánlottam figyelmetekbe, ám ez mindnél izgalmasabb. Mégiscsak egy olyan alkotó képe rajzolódik ki, aki – mivel nem volt pénze iskolákra – épületek tanulmányozásával jutott el oda, hogy a Benettonnak új központot, Velencében múzeumot, Kínában operaházat tervezett. Már maga a tanulmányai is érdekesek. Megértjük, miért volt számára hasonló a kétezer éves római Pantheon, meg Le Corbusier Magasságos Miasszonyunk-kápolnája Ronchampban. Na és hogy hogyan szűrte le ezek tanulságait saját épületeiben.

A borítóképen egy jelenet látható a Kísérleti város című filmből (Unicorn Stencil Doc Films). Az Építészeti Filmnapok többi filmjét itt böngészhetitek, ha pedig még több építészeti és városfejlesztési történetre vagytok kíváncsiak, kövessetek Instagramon! És persze találkozunk csütörtökön a nyitópartin!

 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!