Száz méter hosszú emlékművet állítanak a Kossuth térnél

Trianon századik évfordulójára készül el a Nemzeti összetartozás emlékhelye

2019.04.11. 05:05 Módosítva: 2019.04.11. 07:57

Kiderült, milyen is lesz az az új, Kossuth téri emlékmű, amelyről már tavaly felröppentek az első hírek. Akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy az Alkotmány utcában kap helyet, és a trianoni békeszerződés 100. évfordulójára – pontosabban 2020. május 31-ig – állítják fel. Nos, mint most megtudtuk,

nem annyira állításról, mint süllyesztésről lesz szó. 

Mert maga az emlékmű - Zimay Balázs, építész, és Mohácsi Sándor, tájépítész munkája - szerencsére nem egy újabb szobrot jelent, sokkal inkább egy tájépítészeti beavatkozást. A Kossuth térről kizárt forgalom miatt ugyanis az Alkotmány utca zsákutcává vált, utolsó szakaszát az Igazságügyi Palota és a Földművelésügyi Minisztérium között jelenleg csak parkolásra használják. A szerdán nyilvánosságra hozott tervek szerint ezen a Honvéd utcáig terjedő szakaszon alakítanak ki egy tér felől lejtő, száz méter hosszú, négy méter széles rámpát. A végén egy körüljárható gránittömb lesz, több helyütt meghasadva, a közepén örök lánggal, amely nem emelkedik az utcaszint fölé.

Kapcsolódó
Búcsúzzon el Magyarország legszebb múzeumától

Búcsúzzon el Magyarország legszebb múzeumától

Pár nap múlva bezár a Néprajzi Múzeum, hogy pár év múlva Kúriaként nyíljon meg ismét. Elmesélünk róla pár titkot, és mutatunk pár csodálatos képet.

A rámpa falán kétoldalt a történelmi Magyarország valamennyi – összesen több mint 12 ezer – településének neve lesz kőbe vésve az 1913-as helységnévtár szerinti változatban, egykori jelentőségüknek megfelelően háromféle betűmérettel. Vagyis, bár természetesen a trianoni évfordulóra készül a műtárgy, tudatosan nem csak az elszakított országrészekkel foglalkozik, az összetartozást azáltal is kifejezi, hogy a mai Magyarország területére eső települések nevei ugyanúgy megtalálhatók lesznek rajta. 

Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője azt mondta, hogy a látványterveken látható településnév-sorrend a valóságban nem pontosan úgy fog kinézni, ahogy a fenti képen látható:

Bonyolult, véletlenalapú algoritmus alapján az utolsó pillanatban, a szoftver utolsó futtatásakor alakul majd ki a végleges településsorrend. Figyelünk arra, hogy véletlenül se kerüljenek egymás mellé a valóságban szomszédos helységek nevei, hogy mindegyik betűméret önmagában egyenletesen oszoljon el, de arra is, hogy a hosszú nevű településeknek megfelelő hosszú kőelemek ne menjenek át a dilatációs hézagokon. A településnevek kapcsán az írásmódot illető bizonytalanságok kiküszöbölése érdekében szakvéleményt kértünk az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjától. Az alapkoncepció része volt, hogy a felhasznált anyagok azonosak a Kossuth Lajos téren használtakkal, ezt egészíti ki a rozsdamentes acél, amiből például az egyes településneveket elválasztó elemek készülnek.

Mivel az Alkotmány utca érintett utolsó szakasza teljes egészében az Országház körüli forgalommentes zóna részévé válik, és a felszíni parkolás megszűnik, a gyalogosoknak is a mainál szélesebb terület jut. A járdát egy megemelt gyepes sáv választja majd el az emlékműtől, így biztonsági korlát sem töri meg a látvány egységét. Az utcában érintetlenül maradnak a fasorok.

A két szomszédos, nagy hivatali épület számára korábban mélygarázsok építését tervezték. A legújabb információk szerint az Igazságügyi Palota alatt nem lesz mélygarázs, a Földművelésügyi Minisztérium alatti garázs pedig a Kozma Ferenc utca felől lesz megközelíthető.

A Kossuth tér és környékének 2011 óta tartó átalakítása során ez lesz az első olyan emlékmű, amelyet nem visszaállítanak 1945 előtti formájába (mint legutóbb a Vértanúk terének nevét adó Nemzeti Vértanúk emlékművét, amelynek rekonstrukciója kedvéért Nagy Imre szobrát is áthelyezték a Jászai Mari térre), hanem újragondolnak. Az eredeti Trianon-emlékmű ugyanis a Szabadság téren állt, a Kossuth térről is jól látható helyen. Ez volt a híres irredenta szoborcsoport, országzászlóval és azzal a Nagy-Magyarországot ábrázoló virágágyással, amelyet számtalan fotón és filmhíradóban megörökítettek. Ennek helyén viszont most egy gigantikus oszlop van, „Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek” felirattal, amihez senki nem mert hozzányúlni a rendszerváltás óta.

Hogy ezért kap-e kortárs megoldást a Nemzeti összetartozás emlékhelye, azt nem tudom, de a magam részéről nem bánom. Ugyan nem vagyok nagy híve az újabb és újabb emlékműveknek, de ha muszáj állítani valamit a 21. században, akkor sokkal jobban szeretem az ilyen beavatkozásokat, mint a hagyományos monumentális szobrokat. A választott megoldás határozott előnye, hogy sehonnan nem zavar bele az Országház látványába, még az Alkotmány utca felől sem. Kis rosszindulattal: kizárja, hogy erre a kiemelt pontra a jövőben valami gigantikus giccset helyezzenek, és a Kossuth tér is „elszabadságteresedjen”.

Kapcsolódó
A Kálvin teret, úgy ahogy van, meg lehet osztani a Facebookon

A Kálvin teret, úgy ahogy van, meg lehet osztani a Facebookon

Egy csomó idézhető bölcsesség került ki a reformáció ötszázadik évfordulójára.

Arról nem is beszélve, hogy abszolút Insta-kompatibilis turistalátványosság lesz: előre látom, ahogy mindenki a saját városa/faluja neve előtt szelfizik majd. 

Érdekelnek a közetek? Kövess Facebookon és Instagramon is.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására

Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására

A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.

március 22., 08:59

  • Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.

március 22., 07:42

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója

Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója

76 éves volt a legendás bunyós.

március 22., 07:30

  • Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.

március 22., 08:18

  • Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.

március 22., 09:01

  • Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó

Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó

A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.

március 22., 08:52

  • Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.

március 22., 08:44

  • Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.

március 22., 05:49

  • Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat

Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat

Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.

március 22., 09:42

  • Belföld
Jön a meleg, de ázni fogunk a hétvégén

Jön a meleg, de ázni fogunk a hétvégén

Felhős, szomorkás idő várható.

március 22., 05:48

  • Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.

március 22., 07:11

  • Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.

március 22., 07:22

  • Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába

Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába

A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.

március 22., 09:43

  • Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében

Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében

Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.

március 22., 09:21

  • Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.

március 22., 09:19

  • Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.

március 22., 06:51

  • Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú

Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú

Három év után először kezdett a veterán.

március 22., 06:46

  • FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.

március 22., 05:51

  • Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton

Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton

A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.

március 22., 06:30

  • Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte

17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte

Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.

március 22., 06:28

  • Külföld
Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

A pilóta azonnal meghalt.

március 22., 06:26

  • Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány

Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány

A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.

március 22., 06:50

  • Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Szóba került a „náci karlendítés” is.

március 22., 06:13

  • Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT

Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT

Az OpenAI is megszólalt az ügyben.

március 22., 06:07

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Belföld
Üzemi épület ég Kadarkúton

Üzemi épület ég Kadarkúton

Több gázpalackot hoztak ki az épületből.

2 perce