Eljöhet az arab felvilágosodás
További Vélemény cikkek
-
A gyülekezési szabadság talaján Woke Parádét és Békemenetet is lehet tartani
- Nyomjunk satuféket a cinizmus és a politikai pofátlanság lejtőjén
- A történelem vége utáni kezdet előtti vég
- Nincs békés elvonulás, ezért kapcsolt a miniszterelnök uszító pániküzemmódba
- Repedés keletkezett Magyar Péter és a fiatalok kapcsolatán
Tunéziában a tolvaj diktátort elhajtották, de még senki nem tudja, mi és ki lesz helyette. Egyiptomban Mubaraktól a hadsereg vette át a hatalmat, alkotmányozást és szabad választásokat ígérve. Líbiában üszkösre égett hullák hevernek az utcán, Kadhafi uralma pengeélen táncol. A pesszimista nézőpont szerint ezek nem lényeges változások: a reményteli tavasz után elfogy a lendület, és a korrupt erős emberek helyét máshogy korrupt és máshogy erős vezetők veszik át.
Egyrészt nem kötelező ilyen pesszimistának lenni, másrészt pedig akárhogy is alakulnak végül a dolgok Marrakestől Manamáig, az még tény marad, hogy 2011 elején korábban elképzelhetetlen dolgok történtek az arab világban. Hihetetlen méretű és elszántságú tömegek mutatták most meg, hogy egyáltalán léteznek, és így muszáj lesz számolni velük. Ennek pedig kell, hogy legyen valamilyen következménye, ami nemcsak az arab-, hanem az egész világot megváltoztathatja. Itt van kilenc dolog, amin érdemes lesz elgondolkodni, mielőtt és miközben ezeket a következményeket figyeljük.
Egy diktátoriskola vége
A hidegháború egyik különös szerzete volt a végtelenül dörzsölt, a két nagyhatalom közt lavírozó, néha ezeket még egymás ellen kijátszani is képes despota. Aki valami szerencsétlen porfészek, jobb esetben egy regionális középhatalom trónján ülve mindkét oldalnak megköszönte szépen a fegyverszállítmányokat, aztán ha kellett, akár évtizedenként váltott tábort, miközben el nem kötelezettnek hazudta magát. Talán senki nem volt ennek a manőverezésnek nagyobb mestere, mint az Aszuáni gát építésénél a szovjeteket és az amerikaiakat gyakorlatilag egymással versenyeztető egyiptomi elnök, Gamal Abdul Nasszer.
Ezek a diktátorok sokszor eleve valamelyik nagyhatalomnál tanulták a szakma csínját-bínját, a Szovjetunióban vadászpilótáskodó Mubaraktól a Texasban tüzérkedő Ben Aliig. Most azonban vége ennek a generációnak. Mubarak és Ben Ali már a múlté, Kadhafi is hamarosan az lehet. Mugabe és Castro öreg, és a néhány még élő, régi vágású afrikai és közel-keleti diktátor is nehéz helyzetben van a húsz év alatt nagyot fordult világban. Lehet, hogy a helyükön nem tör ki a demokrácia, de hogy generációváltás van, az egészen biztos.
Amerika gyenge, ezért nem avatkozik be
Mit gondoljon az ember egy szuperhatalomról, amely hagyja, hogy birodalmában a fejük tetejére álljanak a dolgok? Hát elképzelhető lett volna, hogy 1956-ban a szovjetek csak úgy engedjék forradalmiaskodni a magyarokat, és ne küldjék be a tankokat? A hidegháború vége óta – a különc Líbia kivételével – a most forrongó arab országok egyértelműen Amerika érdekszférájába tartoznak, Barack Obama azonban most nem hogy irányítani nem tudta az eseményeket, hanem sokszor csak szerencsétlenül futott a történések után.
Amerika nem volt képes érvényesíteni a saját, illetve a régióban található legfontosabb szövetségese, a vele furcsa parazita/szimbióta viszonyban lévő Izrael érdekeit. Hát milyen szuperhatalom az ilyen? Semmilyen – vághatják rá a nyugat alkonyát drámai képekben és kéjes élvezettel megfestők.
Amerika okos, ezért nem avatkozik be
A hidegháborúban Amerikának volt igaza, és az egyetlen komoly foltot a kapitalista nagyhatalom becsületén a mások dolgába beavatkozás jelentette. Guatemalától Vietnamig emberéletek százezrei száradtak amerikai elnökök és külpolitikai tanácsadóik lelkén. Egy hosszú távra tervező szuperhatalom ilyet nem csinálhat, ahogy az ezt a szakmát már évezredek óta űző, a távoli országok belügyei helyett csak azok gazdaságával foglalkozó kínaiak pontosan tudják.
Az amerikai kormány mostani teszetoszasága lehet, hogy nem tudatos politikai döntés volt, de akár még jól is sülhet el. Hiába szokás az arab világot radikálisan nyugatellenesnek tartani, a mostani tüntetéseken nem lángoltak amerikai zászlók – de még izraeliek sem. Ha az arab világban valóban rendszerváltás következik, a 2011-es forradalmak tömegei kifejezetten barátságosnak tűnnek Amerikával. Ez az arab generáció, amely a Facebooktól a Manchester Unitedig nyakig merül a nyugat által kínált élvezetekben, joggal lehet majd hálás a mostani visszafogottságért.
Izrael visszavenni látszik
Mindegy, hogy a nagy testvér Amerika gyengeségből vagy ravaszságból húzodott most a háttérbe, a lényeg hogy az örök szövetséges Izrael is követte a példáját. Pedig az izraeli kormányok általában, ez a mostani meg pláne nem arról ismert, hogy ne támadna kíméletlenül, ha bizonytalankodást lát arab oldalon. Most azonban még a moldáv kidobóemberből lett külügyminiszter, Avigdor Liberman sem csörgette a kardját, és nem is hívta fel a nemzetközi közösség figyelmét arra, hogy lesz szíves azonnal intézkedni.
Miután Libanonban először nem tudtak háborút nyerni, elbizonytalanodtak? Miközben Izraelt szétveti a belső feszültség, az aggasztó eltolódás a térség egyetlen demokráciája felől egy nyíltan is az apartheidet támogató rasszista rendszer irányába, már nincs energiájuk külpolitikával is foglalkozni? Vagy abban bíznak, hogy ha jóindulattal közelednek feléjük, akkor az új arab rezsimek nem csak Amerika-ellenesek nem lesznek, hanem a fiatal muszlim generáció nem fogja elsődleges célnak tekinteni Izrael elpusztítását sem? Annyi biztos, hogy Izrael rég volt ilyen visszafogott.
A történelem tele van véletlenekkel
Óriási a különbség az élőben figyelt történelem és az események azon logikus láncolata közt, amit középiskolában tanítanak. Az utóbbiban kevés szerep jut a véletleneknek, a hibáknak, a baleseteknek, a mindenkit meglepő módon jól elsülő baklövéseknek. A 2011-es megmozdulások közül legjobban közvetített, szinte élőben követhető kairói tüntetések azonban éppen azt mutatták meg, hogy ezeknek akár sorsfordító szerepük lehet.
Gondolta volna az a szerencsétlen belügyi dolgozó, aki a tevéjén vágtatva csépelte a Tahrír téren békésen tüntetőket, hogy a róla készült képek az egész világ számára nyilvánvalóvá teszik, kinek az oldalán áll az igazság? Gondolta volna a Tahrír téren és Egyiptomban szerteszét vezető és elképzelés nélkül ácsorgó, kiabáló és néha ezt-azt felgyújtó tömeg, hogy ennek ilyen gyorsan jó vége lesz? Gondolta volna a Khaled Saidot halálra verő két vidéki rendőr, hogy az egymillió hasonlóból pont ez a brutális eset lesz egy mozgalom zászlajára tűzve? Vannak tervek, szándékok, színfalak mögötti történések, de néha egyszerűen csak elszabadul a pokol. Ezt nagyon fontos lesz észben tartani a következő hónapok eseményeit figyelve.
1956? 1989? 1789?
Az újságírók imádják kontextusba helyezni és a nézők-olvasók számára ismerősebb eseményekkel párhuzamba állítani, ami éppen folyik a világban. Így volt ez a mostani arab tüntetésekkel is. “Az iszlám világ Tiananmen tere”, “a közel-keleti berlini fal leomlása”, ilyeneket lehetett hallani az angol nyelvű csatornákon. Magyarországon pedig szinte kötelező volt 1956 őszére hivatkozni.
Ezeknél a modern példáknál azonban talán jobban hasonlítható a most történtekhez az 1789-es francia forradalom. Ekkor kezdte el követelni a nép, amit tudósok és művészek már korábban is kimondtak: a hatalmukat istentől eredeztető, abszolút uralkodóknak el kell takarodniuk. Ilyesmi történt most az arab világban. A francia forradalom nem hozta el egyből a szabadság, egyenlőség és testvériség uralmát, hiába volt ez írva a zászlóra. A forradalmárok előbb egymást mészárolták le, majd Napóleon koronázta magát császárrá és vitte el félmillió honfitársát meghalni az orosz télbe, a szellem azonban már kiszabadult a palackból. A Nyugat a Bastille megrohamozóinak nyomán építette fel azt a liberális demokráciát, amiről Churchill nagyon helyesen állapította meg, hogy annál még csak rosszabbal próbálkoztunk, és ugyanígy a muszlim/arab világnak is megvan az esélye, hogy a Tahrír téren tüntetőkre építve hatalmasat léphessen előre.
Iszlám és demokrácia összeillik
Ha már felmerült 1789, 1650-ben vajon nem lett volna-e nevetség tárgya az a marslakó, aki arról elmélkedik, hogy Európában bizony egyszer minden embernek beleszólása lesz a közügyekbe? Nemcsak a nincstelen parasztoknak, de még a nőknek is! Örülhetett szegény ufó, ha nem máglyán végezte.
Akik ma arról beszélnek, hogy az arab világban soha nem lesz demokrácia, pont olyan maradiak, mint akik az abszolút monarchiát tartották az elképzelhető legjobb világnak. Iszlám és demokrácia ugyanis pont úgy illik össze, mint kereszténység és demokrácia. Alapvetően sehogy, de ahogy a vallás mögül elvész a tartalom és csupán vékony civilizációs máz marad, úgy ébred rá a nép, hogy jobban jár, ha egy nem létező isten helyett maga veszi kezébe a sorsát. Európában ma már szerencsésen üresen konganak a templomok, és vannak jelei annak, hogy az iszlám világ jó részén is igen előrehaladott már ez a szekularizációs folyamat. A vallások hazugságaira nem lehet igazságos társadalmi rendszert építeni, azonban amint veszítenek jelentőségükből, már igen.
Be lehet fejezni a terroristázást
Igen, ma még sok olyan muszlim van, aki szerint a vallásnak nagyobb szerepet kellene kapnia a közel-keleti országok mindennapjaiban. Néhány olyan is van köztük, aki szívesen vágná le a tolvajok kezét, felakasztaná a házasságtörő nőket, és ha minden kötél szakad, még nyugati repülőgépeket is felrobbantana. Súlyuk azonban jóval kisebb, mint ahogy azt a minden idegentől rettegők láttatni szeretnék.
Jemenben minden bizonnyal nem ugyanez a helyzet, Egyiptomban, Líbiában, Tunéziában – de még a síita Bahreinben sem – viszont nem vérben forgó szemű, önmagukat korbácsoló, szakállas férfiak tomboltak az utcákon. Pont ugyanazok kezdték most a tüntetéseket, akik a tavaly elcsalt iráni választások után is nagyon komolyan ráijesztettek az ajatollahokra. Fiatalok, nyugatiasan öltözködő diákok, a szabadságra vágyó értelmiség, és az iszlám országok utcaképéhez viszonyítva meglepően sok nő. Lehet a Muszlim Testvériségben az ördögöt látni, de semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy egy demokratikus választáson ők jutnának hatalomra Egyiptomban. Nyilatkozataik eddig inkább valamiféle furcsa Muszlimdemokrata Néppárt csírájának tűntek. Konzervatív, vallási alapokra támaszkodó, rendszeresen hülyeségeket beszélő, de a demokratikus játékszabályokat betartó pártok meg Európában is vannak bőven, és azoktól sem kell félni.
Vannak bátor emberek
Európából, kényelmes fotelből nézve, amit a Tahrír teret szegélyező luxushotelekben lakó nyugati újságírók közvetítenek, különösen lenyűgöző volt most az arab forradalmárok bátorsága. Akik pedig nem jutottak képernyőre Bengáziban vagy Alexandriában, azoknak még bátrabbaknak kellett lenniük.
Azon lehet vitatkozni, hogy ennek a bátorságnak mennyiben oka a kilátástalan helyzet, az unalom, a szegénység és a frusztráció, amiben a még mindig nagyon fiatalnak számító arab társadalmak ifjai élnek. Vajon milyen érzés lehet ugyanazokat a tévéműsorokat nézni, ugyanazokat a weboldalakat látogatni, mint bárki nyugaton, viszont nőt ennél közelebbről soha nem látni, érinteni? Pszichológusok és antropológusok kellenek majd, hogy egyszer ezt a két világ közé reménytelenül beszorult lelkiállapotot kielemezzék. A bátorság azonban ettől még bátorság marad, és akármi történik a következő hónapokban-évtizedekben, azt mindenképpen érdemes fejben tartani, hogy olyan emberek vették most kezükbe a sorsukat, akik nem ijednek meg sem a saját árnyékuktól, sem egy felfegyverkezett rendőrsorfaltól.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Vélemény
A doppingellenes küzdelem ma már a bohócok sportja
A súlyos elvi kifogások mellett a doppingüldözés gyakorlata is több mint visszatetsző.
március 14., 08:02
- Vélemény
Schiffer András: A gyülekezési szabadság talaján Woke Parádét és Békemenetet is lehet tartani
Doktor Miniszterelnök Úr imádja a 80–20-as ügyeket.
március 25., 10:34
- Vélemény
Képes-e közös ejtőernyős ugrásra Macron, Merz és Starmer?
Utoljára a Szovjetunió európai visszavonulása idézett elő olyan változást az európai térségben, mint a mostani.
március 10., 13:34
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Vélemény
Mire készül az Orbán-kormány? Miben sántikál a Fidesz?
A törvénymódosítási csomag tanulmányozására már nem jutott idő.
március 15., 18:08
- Vélemény
Mráz Ágoston Sámuel: Jogállam-e még Németország?
Ha mindez nálunk történne, hogyan vélekednének a magyar jogállamiságról?
március 18., 05:58
- Vélemény
Ukrajna ma néma csend, szenvedés és félelem
Mindenki tudja, hogy az európai csatlakozás csak mese habbal – Kiss Noémi írása.
március 11., 07:00
- Vélemény
Az irányt vesztett óriás: merre tart Amerika Donald Trump irányításával?
A Trump-féle külpolitikai felfogásban, úgy tűnik, Amerika saját, külön autósztrádáján halad egy meg nem nevezett irányba.
március 13., 07:59
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Vélemény
Szónokok, poloskák, ígéretek
Téves irány a szabadság- és alkotmányos jogaink szűkítése. Fodor Gábor írása.
március 17., 11:01
- Vélemény
„Ki vigyáz a gyerekre, ha lebetegszik?” – Az anyák rejtett hátrányai a munkaerőpiacon
Hogyan írjak olyan önéletrajzot, hogy ne látsszon, mennyit voltam gyesen? Dióssi Eszter írása.
február 27., 05:54
- Vélemény
Latorcai Csaba: Ki és mi lesz a következő a füstgyertya után?
Gondolatok a véleménynyilvánításról és az erőszakról.
március 20., 05:39
- Vélemény
Puszta kézzel gyermekeket ölni
A Hamász-terroristák először azt állították, nem találják a holttestét. Egy másik nőt küldtek. Hátha az is jó lesz a zsidóknak.
február 26., 13:14
- Vélemény
Konok Péter: Trump úr klímapolitikájának margójára
A világvége kiváló árucikk, eladható, és saját keresletét is gerjeszteni tudja, így minél több világvégét adunk el, annál nagyobb lesz rá a kereslet.
március 19., 12:00
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Vélemény
Mi kell ahhoz, hogy ne egye meg az országot a herbál és a bűnözés?
Ceglédi Zoltán írása.
március 10., 07:25
- Vélemény
Sose volt még ennyire O1g
A hazai közéletnek ez a szelete amúgy folyamatos Men In Black-villantás.
március 18., 13:02
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Vélemény
Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!
A Fidesz 2009-es EP választási programjában olvasható téziseit ma már hazaárulásnak és háborúpártiságnak nevezik.
március 7., 06:14
- Vélemény
Pax Americana II. – Európa ki, Oroszország be
Az új tengely könnyen jelentheti Európa vesztét és akár a NATO szétesését is.
március 5., 13:22
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
tegnap, 17:10
- Vélemény
Nem most van itt az ideje, hogy kérdezzünk Magyar Pétertől
Megint fölmerül a kérdés, mi is pontosan az ellenzéki sajtó és Magyar Péter viszonya.
március 1., 09:10
- Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
- Vélemény
Tévedések végjátéka – a Pride jóemberkedés, vagy a jogegyenlőség kiterjesztése?
Barkóczi Balázs válasza Schiffer Andrásnak.
március 6., 09:27
- Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28