Netadó: jön az újabb szabadságharc?

Az elmúlt hetek láncbotránya igencsak meglepte a politikai napirendet a trafikbotrány óta tökéletesen ellenőrzése alatt tartó Fideszt, és a Fidesz meglepettsége pedig meglepte azokat, akik hozzászoktak ahhoz, hogy a Fideszt nem lehet meglepni.

Orbánék nem abban az értelemben lepődtek meg, hogy ne tudtak volna az amerikai kormányzat szemöldökráncolásairól, netán a korrupcióval szembesülő amerikai cégek panaszairól, hanem abban az értelemben, hogy nem látták előre, az USA ilyen radikális, sőt megszégyenítő módon is hajlandó fellépni.  A kőkemény diplomáciai üzenetre eleinte a baráti-szövetségesi fogadkozásokon túl nem is tudtak mást kinyögni, mint hogy „várjuk ki a végét”.

Ráadásul a kitiltásra szinte azonnal jött a netadó botránya is, melyet többen figyelemelterelésként/pánikreakcióként értelmeztek – valószínűleg nem volt az, vagy ha mégis, akkor a legelcseszettebb, ami Habony Árpád fejéből az elmúlt hat évben előpattant: tíz hídelzáró pártaktivistát sikerült felcserélni több tízezernyi elszánt civilre.

Hogy nem vettük észre, hogy megint meg kell vívni egy szabadságharcot?

A kusza kommunikációs szálakat azonban a Fideszben úgy-ahogy összefésülték, és a pár éve egyszer már bevált szabadságharcos mintába rendezték. A különbség csak annyi, hogy Viviane Reding helyett André Goodfriend a főmumus, a NER elleni támadást pedig nem Brüsszelből, hanem Washingtonból koordinálják. 

Az október 23-án kötelező történelmi-ideológiai eszmefuttatások szolgáltak tökéletes apropóul a szabadságharcos retorika felfűtésére – ezeket itt szépen össze is gyűjtöttük –, az utalgató-üzengető nyilatkozatokra a koronát Kövér László tette fel, aki a maga erkölcsi magaslatáról nyilatkoztatta ki: az euroatlanti világ morális válságba süppedt. Márpedig a „morális válság” deklarációja mögött a politikában nem kell filozófiai mélységeket keresni, egyszerűen azt jelenti:

A Fidesz mindenkori hangsúlyváltozásait Bayer Zsolton lehet a legpontosabban lekottázni; és most sem kellett benne csalódni:  A Békemenet egyik fő arca egy hete még nagyon komolyan vette az amerikai kritikát:

Itt most nincs mismásolás, ködösítés, ezt nem lehet sem meg-, sem kimagyarázni, sem eltussolni, sem félreérteni, sem mentegetni. Ebben az esetben nincsen lojalitás, meg közös akol, meg összetartozás – ha ez igaz, akkor nincs semmi.

Tegnap viszont már simán hazaküldte Goodfriendet meg az Egyesült Államok „összes lókupecét hamburgert zabálni”:

Elég volt magából, és legfőképpen elég volt a maga hazájából.

Obama ellen is bejön az, amivel Barrosót hülyítették?

A Fidesz kezére játszott az, hogy a vasárnapi tüntetésre André Goodfriend ügyvivő is kilátogatott, így a kitiltási botrány mellé a netadót és a Kehi által szorongatott civileket is sikerült valahogy belegyömöszölni a Nagy Imperialista Összeesküvésbe.

Ezt nagyjából így tudnám összefoglalni:

Az amerikai multik nehezményezik az adók beszedésében jeleskedő  NAV kiváló munkáját, ezért az Egyesült Államok kormánya multijai védelmében úgy öntött, Új Ukrajnát csinál Magyarországból. Ehhez tökéletes bábokat talált: a baloldal ugyanis már 2006-ban bebizonyította, hogy nem riad vissza az erőszaktól. És miután a Nemzet idén három választáson is leszavazta őket, most  a Norvég Alapon keresztül feltőkésített “civil”-ek  és a rezsicsökkentés miatt sértett  brüsszeli körök  támogatásával az utcára viszik híveiket, hogy a netadó ürügyén szétverjék a várost,  és  Tahrír térré  változtassák a Hősök terét. A tüntetők célja egyértelmű: provokációkkal és nemzetközi diplomáciai nyomással megbuktatni a demokratikusan megválasztott kormányt.

És persze ahogy az alternatív valóságoknál szokott lenni, ezt a történet soha nem hangzik el így egyben, minden politikus, publicista, kommentszemléző újságíró csak egy-egy állítást, gyanút sejtetést rak hozzá. Az egész masszából így lesz igazi, kövér konteó, melyben az önellentmondások is ugyanúgy az Elmélet részei, mint a “bizonyítékok” – így például a csütörtöki Heti Válaszban és a Demokratában az amerikai–uniós „támadásról" szóló cikk mellett szépen megfér a netadó szakmai kritikája. A magyar pszichébe ráadásul igen mélyen be vannak ágyazva az ehhez szükséges hangulati kulcsmotívumok a Trianon-traumától az ostromlott végvár-szindrómáig.

Eddig az EU összes eljárása, aggálya és határozata ellenére soha nem kerültünk még csak a szakítás közelébe sem. Ennek oka az, hogy a közösség képtelen volt radikális intézkedéseket foganatosítani egyik tagállama – azaz bizonyos értelemben saját maga – ellen. Az Egyesült Államoknak azonban nem kell az európai intézményekhez hasonló kötéltáncot bemutatnia. És ha nem akar, nem kell jó arcot vágnia ahhoz a kettős beszédhez sem, mely hivatalos szinten csak a barátságról, a szeretetről és az őszinteségről szól, miközben a lakossági fórumok és Echo tévés interjúk szintjén a Kádár-kor antiimperialista retorikája köszön vissza. A kiutasítás kemény üzenet volt, ha a magyar kormány erre gyermetegen reagál, akkor ezt még keményebb lépések követhetik. Elvégre Magyarország ma Putyin uniós hídfőállásának számít, ami az USA szemében valóban nem tréfadolog.

• Érződik az erőfeszítés, hogy a Fidesz baloldali pártakcióként állítsa be az egész netadó elleni tiltakozó mozgalmat – ld. még „Lenyúlta az MSZP a tiltakozást" –, hogy ezzel a mozgalomról le tudja választani az elégedetlen, de apolitikus elemeket. Az elégedetlenséget azonban egy nagyon könnyen megragadható, széles társadalmi támogatást élvező, ráadásul erőteljes szimbolikus üzenettel bíró ügy robbantotta ki, amit nehéz, ha nem lehetetlen beszuszakolni a szabadságharcos történetbe.
• Sőt, a pártpolitikában bevált sablon könnyen visszaüthet: megnövelheti a jelentőségét az eredetileg igencsak egylövetű kezdeményezésnek – arról nem is beszélve, hogy a rendezett és fegyelmezett keddi tüntetés fényében mind a pártosság, mind a vandalizmus vádja még hamisabban csillog, mint vasárnap éjjel.
• A netadó ötlete és annak kezelése azt mutatja, hogy Orbán Viktor nem igazán érti a netkultúra működését – Jaj, ugye egyetlen olvasó sem gondolja, hogy ő maga posztolgat a Facebookra?  –, azt, hogy nem pusztán egy rezsitételről van szó. És ez az értetlenség az egész pártot egy elöregedett, a kor problémái iránt teljesen érzéketlen erőként állítja be. A fiatalabb generációk számára Orbán Viktor válhat a nagynénivé, aki megkérdezi, hogy a www után kell-e kukac.
• A Fidesz egyelőre a szabadságharcos narratíva csepegtetésén kívül nem sokat tesz:  nem kis önmérsékletet tanúsítva nem akarja visszafoglalni az utcát, visszafüttyentették a Békemenetet is. Nyilvánvalóan arra számít, hogy a tiltakozás vetett egy hullámot, majd most vetett még egyet, de a protesztmozgalom lendülete előbb-utóbb elhal. És van okuk ebben hinni, hiszen anno a hallgatói tiltakozások is nyom nélkül múltak ki.
• Azonban egy több tízezres tömegtünetés nagy erkölcsi-érzelmi energiát adhat azoknak az új politikai szerveződéseknek, melyekről az október 23-i civil tüntetésen is szó esett. Ahogy azt akkor az egyik felszólaló igen erőteljesen megfogalmazta, tanulni akarnak az előző ciklusból, és nem pártokra, hanem inkább társadalmi önszerveződésekre, engedetlenségi mozgalmakra akarják alapozni az új ellenzékiséget.