Ismerjük fel, ha manipulálnak minket
Szintet lépett a kormányközeli média a Hősök terére szervezett tüntetés alatt szerdán végigvitt akcióval. Korábbi cikkünkben bemutattuk, hogyan került egy rejtélyes, névtelen (pontosabban: négy név alatt párhuzamosan futó) fotós képriportja egyszerre négy kormányközeli lap címlapjára (Origo, Magyar Idők, Lokál és 888). De az eset leírásába nem fért bele, hogy magukról a képekről is beszéljünk pár szót.
A Hősök teréről készült fotót láthatták már tegnap is eleget. A rendőrsorfallal körülvett és lezárt Fidesz-székház tetejéről készítette ismeretlen fotós egy mobiltelefonnal. Ez volt az a fotó, amit címlapon vagy kiemelt helyen közölt a tüntetésről az Origo, másnap a Magyar Idők, valamint lehozott több kormányközeli lap is:
Csütörtöki cikkünk megjelenése után megérkezett az üzenet is a fotó mellé, amit az Origo hozott le egy indulatos hangulatú írásban: az Index és a 444 hazudnak a tüntetés nagyságáról, nem tudnak (tudunk) beletörődni, hogy nem volt tele a Hősök tere, nem is voltak sokan, nem volt meg a kritikus tömeg (bármi is legyen a kritikus tömeg definíciója), satöbbi. Ez a kép pedig a vádakat alátámasztó vizuális bizonyíték, amit láthatóan erővel igyekeztek minél több felületen áttolni.
Nem célom pontról pontra szétszedni a fotókat, de ezen a példán keresztül egy a képeken túlmutató propagandagépezet működésébe pillanthatunk bele. Egy olyan rendszerbe, amit eddig csak onnan ismerhettünk, amikor pártállami éveket megélt veterán fotósok anektodáztak nekünk az iskolában. Tökéletesen bemutatható rajtuk keresztül, hogy működik a vizuális manipuláció egy ennyire hétköznapi szinten.
Mi baj ezzel a képpel?
A képadatok szerint 17:57 perckor készült, húsz perccel az esemény hivatalos kezdete után. Ebben az időpontban még folyamatosan szivárogtak az emberek a térre, a beszédek pedig el sem kezdődtek még. Az Indexen percről percre követtük az eseményeket, hogy pontos tájékoztatást tudjunk adni a tüntetés állásáról, fél hét után például egy videós posztban mutattuk meg, hogy folyamatosan érkeznek még az emberek a térre.
A Fidesz-székházból készült kép egy háromnegyedig megtelt Hősök terét mutat az esemény elején, miközben még egy órával a kép készülte után is folyamatosan érkezett a tömeg a térre. Ezt tudnia kellett az Origónak is, amikor a képet felhasználva megfogalmazták az állításaikat.
Ne szépítsük, ez tehát tudatos manipuláció.
Mellékszál: Brutális tömeg fogadta a magyar válogatottat a Hősök terén – írta 2016 nyarán ugyanez az Origo, amikor saját képeik alapján becsülve negyedannyi ember várta a sportsikerekkel hazatérő focistáinkat ugyanezen a téren.
De ha jóindulatúan nem hiszünk a fideszes kép adataiban látható időkódnak (ez alapján tudjuk, hogy a fotó 17:57-kor készült), akkor is árulkodó jel a korán készült képről a lemenő nap árnyéka, ami a Dózsa György út felől félig betakarja a teret. Az esemény tetőpontja – a szívet formázó tömeg – hét órakor állt össze teljesen, ekkor az árnyékok már túlnyúltak a téren - ami egyébként, tény, hét órakor sem volt teljesen tele. Na, bumm.
És mi a helyzet a többi fotóval?
A kormányközeli portálokon megjelent, térről készült fotó mellett egy másik képanyag is, amihez viszont nevet is tudunk kötni a képadatok alapján, ám ezek a fotók is különböző nevek alatt futottak mindegyik lapnál.
Az Origo fotósa Facebookon írta meg, hogy az ő képeit egy ponton kivették az Origo cikkéből, és lecserélték erre a készen kapott képanyagra az ismeretlen fotóstól. Valószínűleg ez lehetett a gyakorlat a a többi lapnál is.
Nem tudjuk tehát, hogy ki készítette a képeket, kinek a megbízásából és milyen szándék vezérelte. Azt meg pláne nem, hogy honnan érkezett utasítás, aminek engedve ez a négy szerkesztőség egyszerre hozta le az anyagot.
Az erre vonatkozó kérdéseinket még tegnap elküldtük az Origónak de nem kaptunk választ tőlük.
Nézzük tehát a képeket, hátha azokból kiderülnek a fotós szándékai:
Az anyag közeli, egyediesített portrékból áll, és leginkább olyan karaktereket talált meg a fotós, akik beleillenek a kormány által gyakran démonizált ellenségképek valamelyikébe (akikről azóta már durvább manipuláció, konkrétan hazugság is megjelent, igaz, csak egy helyi lapban). Nézzünk csak két példát:
- Arcát sállal és sötét szemüveggel takaró mohawk-frizurás, nemzeti karszalagos férfi - talán a balhét kereső jobbikos-focihuligán-ultra archetípusa lehetne, de a karakterének hitelességét erősen megkérdőjelezi, hogy 4 fotón is ő szerepel, mintha pózolt volna a fotósnak. Az Origo hét képéből kettőn, a 888.hu kilenc képéből háromszor szerepel.
- Tüntetők kisebb csoportja szivárványos zászlóval. Bár a tüntetés a CEU és a civilszféra melletti kiállásról szólt, az Origo fontosnak látta ezt a motívumot kétszer, a 888 háromszor is szerepeltetni egy amúgy is szűk válogatásban. Ráadásul, ugyanazokat az embereket mutatva más-más szögből.
Hasonló a helyzet a többi fotóval is. A fotós által megtalált karaktereket tökéletesen egyoldalú narratíva alapján válogatták, és mindegyik kép inkább alkalmas egy negatív vagy erősen semleges kép kialakítására a szerdai tüntetésről, mint bármire. A 888-nál az anyag a Soros-féle tüntetők arcai címet kapta, miközben 4, azaz
És csak hangsúlyozni lehet azt az ijesztő tényt, hogy ezt a manipulációt nem egy hanyag fotós követte el, aki gyorsan körbefotózott pár embert a téren, akit ért. Nem egy szerkesztőség publikálta, ahol mondjuk a napi szerkesztők úgy döntöttek, hogy nem tulajdonítanak jelentőséget egy kiemelt eseménynek. Hanem
több, egymástól elvileg függetlenül működő újságban.
És aminek egyetlen célja volt: a szerdai tüntetést, és az elmúlt napok közbeszédét meghatározó tüntetéssorozatot a lehető legellentmondásosabb fényben feltüntetve, a valódi események követése helyett egy előre konstruált narratívában előadni.
Kinek állt ez érdekében?
*Frissítés, 2017.04.19: cikkünk megjelenése óta, az ügyből kirobbant botrány nyomán felmondott az Origo fotórovatának vezetője.*