Ha Erdélybe jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat

A publicisztika az erdélyi Transindexen  jelent meg, azt a szerkesztőség engedélyével közöljük.

Megpróbálom néhány pontban felvázolni a kritikai észrevételeimet Orbán Viktor tusványosi beszéde kapcsán, és szerényen az erdélyi magyarság figyelmébe ajánlani, mert azt hiszem nekünk, Magyarország határain kívül élő szabadságharcosoknak, lehet talán érdemi mondanivalónk annak a Magyarországnak a számára, amely a „hazafias nemzeti politika” mellett döntött.

Orbán Viktor azt mondta, egy erős állam, egy erős nemzet „saját pénzén él”. Hogy Magyarország rá volt kötve egy IMF nevű „lélegeztetőgépre”, ami ugyan életben tartotta, de ezzel el is vette a lehetőséget az országtól, hogy önmaga lehessen, szabadon éljen. Azt mondta, hogy Magyarországnak sikerült felélednie, s szépen megköszönte az IMF-nek, hogy itt volt, és hazaküldék. Ha ez valóban így történt, az nagyszerű. Azt viszont nem mondta, hogy Magyarország, miután az IMF hazament, a nemzetközi piacokról vett fel hiteleket.

Ám nekem, erdélyi magyarnak, az jutott eszembe, hogy az erdélyi magyar kultúra egy Magyarország nevű lélegeztetőgépre lett kapcsolva, anyagilag, kulturálisan, szociálisan.

S ezzel az a baj, hogy így Magyarország éppen minket tart távol a saját lehetőségeink megvalósításától, hiszen igaz, hogy a lélegeztetőgép segít a túlélésben, de lehet, hogy ez nem éppen az az élet, amelyet az erdélyi magyarság élni szeretne. Mi is mondhatnánk, hogy megköszönjük Magyarországnak, hogy segített de értse meg, hogy el kell búcsúznunk tőle, s szépen hazaküldenünk, de nekünk nincs más behívni való barátunk. Pedig elvileg nekünk sem kellene a lélegeztetőgép, de aki nem kap levegőt, annak muszáj.

Orbán Viktor azt is mondta, hogy egy erős államnak, erős nemzetnek szüksége van egy erős kulturális identitásra. Hiszen anélkül elveszti magát, felmorzsolódik. S azt is mondta, hogy erős nemzeti-kulturális identitás, „nincs stabil etnikai összetétel nélkül”.

Érteni vélem, hogy ez Magyarországon talán egy elképzelhető kívánalom, hiszen ott egy többségi, nemzeti egységes kultúra van. De nekünk, erdélyi magyaroknak, ez a gondolat egy kegyetlen arculcsapással ér fel, mert ezt a gondolatot Romániában Ceaușescu ápolta nagy gonddal – s ápolják ma is éppen elegen – ellenünk.

Mert ha egy ország nem lehet erős, ha nincs egy stabil homogén etnikuma, akkor Romániából nézve, nekünk végünk kell legyen:

„mert egy erős ország ilyet sohasem engedhet meg magának”. És Románia is erős, hazafias nemzetállam kíván lenni. De mi, székelyek, romániai magyarok, éppen a román állam stabil etnikai összetételét gyengítjük, árnyaljuk. Ezért mi mindig akadályai leszünk az olyan elgondolásoknak, amit a magyar miniszterelnök hirdet. És kötelességünk felemelni a szavunk az ilyen gondolatok ellen, ha a hazánkban megjelenik: attól függetlenül, hogy ez románul, Bukarestből vagy magyarul, Budapestről hangoztatik.

Ezzel kapcsolatban hadd mutassak rá arra is, hogy lehetséges – sőt: van! – erős kulturális identitás vegyes, kevert etnikai összetétellel: Erdély. Már ha az ember nem tesz úgy, mint Románia néha, s le nem tagadja, hogy Erdélyben több nemzet, több etnikum, több kultúra él egyszerre, együtt, párhuzamosan, s ez képes az identitásunkat éppenséggel építeni, erősíteni. A kisebbségi identitás mindig roppant erős kulturális identitás, de sosem lehet etnikai, mert az mindig a saját létünk fenyegeti.

Mikor Orbán ilyeneket mond, nem veszi figyelembe, hogy mindenféle „erős hazafias nemzetállam” nem csak Magyarországon szimpatikus gondolat: hanem Románia számára is. És amikor valaki ezt hirdeti Romániában, akkor ezzel az eszmével a mi létünket teszi kockára. Hiszen maga Orbán mondta, hogy jelenleg Európában a vezérkérdés az, hogy „az európaiaké marad-e Európa?”, amely számára azt jelenti, hogy „a magyaroké marad-e Magyarország?”… s mi muszáj tovább gondolkozzunk, s kérdezzünk: ez román szempontból azt jelenti, hogy a „románoké marad Románia? vagy az Erdélyieké marad Erdély? És itt lapul a magyar miniszterelnök által hirdetett eszme mély problémája.

Kisebbségiként nem kívánhatom, hogy a románoké legyen Románia. Legyen egységes állam, legyen erős állam, de ne etnikai alapokon.

Orbán azt mondja, hogy egy idegen kultúra sikeres integrációját sem ismerjük, és hozzátette azt is: „Egymással ellentétes célokat képviselő emberek, ha egy rendszerbe, országba kerülnek, abból nem integráció lesz, hanem káosz.” „Egymással ellentétes eszmék és értékek egyszerre, egy időben nem érvényesíthetőek, ugyanis kizárják egymást”. A „hazafias kormányzat” kultúrája, értéke, eszméje ellentétes a kisebbségi kultúrával, annak értékeivel, annak eszméjével. S még valami többel, sokkal fontosabbal, mint a politika: a létével. Orbán eszméje a mi létünkkel ellenkezik.

Ehhez még hozzátartozik egy apróság: mivel a mi kultúránk, eszméink, értékeink a kisebbségi létünkből fakadnak, ezért kénytelenek erősebbnek lenni, mint a politikai eszmék.

Erdélyben nem a politikumból fakad az identitásunk: a létünkből. Ezért erősebbek az erdélyi magyar és székely közösségek, ezért a mi identitásunk sokkal erősebb, mint bármilyen „nemzeti” identitás.

De ha akarnánk sem tudnánk erről lemondani, s az erős etnikailag egységes nemzetállamiságot képviselni.

Persze, tudom, hogy a miniszterelnök nem rólunk beszélt, nem mi vagyunk számára a fenyegető idegen kultúra. De erdélyi magyarként mégis ezt kell kihalljuk a beszédéből, mert ha a beszéde románul, egy román politikustól hangzik el, akkor rögtön ezt fogja jelenteni.

Ebből egy olyan következtetés adódik, amelyet Orbán is megfogalmazott: „Sohasem lehetünk szolidárisak olyan eszmékkel, olyan emberekkel és népcsoportokkal, amelyek éppen azt a célt tűzik ki, hogy megváltoztassák azt az európai – kisebbségi, teszem hozzá – kultúrát amelyik a lényegét, értelmét és célját adja”. „Nem szabad szolidárisnak lenni, mert ennek a vége az önfeladás.” Ha az erős etnikai alapú társadalom képét hirdeti –, mi nem lehetünk szolidárisak Orbánnal.

Minket, erdélyi magyarokat, székelyeket, nem tud, nem képes egy erős anyaország megvédeni.

Az nem igaz, hogy a mi sorsunk Magyarország kezében van. Hiszen volt idő – és nem is olyan nagyon rég – amikor Magyarországon tabutéma volt a határon túli magyarság: mi akkor is megvoltunk. Mi az erős anyaország nélkül is meg tudjuk szervezni önmagunk, erre egyszerű bizonyíték: maga a létünk.

Orbán ma Brüsszelben egy bürokrata hatalmi gépezetet lát, amelyik beleszól a nemzetállamok belső ügyeibe. Mi ettől nem félünk – mi ebben reménykedünk! Hiszen ha Románia önként nem ismeri el létünket és jogainkat, akkor csak egy erős brüsszeli bürokrácia biztosítja a jogaink-érdekeink figyelembe vételét.

Ha a "Soros-birodalom" az erős nemzetállamok helyett a nyílt társadalmak mellett teszi le a voksát, akkor számunkra – mert kisebbség vagyunk egy nemzetállamban – a nyílt társadalom a kívánatos, ahol önmagunk lehetünk, ahol úgy lehetünk állampolgárok, hogy nem firtatják az etnikai hovatartozásunk. Ahol nem jelent semmiféle negatívumot, ha nem a többség nyelvét beszéljük, nem a többség vallását hisszük, és nem a többség gondolatait gondoljuk.

„Tisztán kell látnunk, nem szabad túlbonyolítani, nem szabad világ-összeesküvés összefüggésébe helyezni azt a küzdelmet, amely előttünk áll, hanem a lehető legracionálisabban kell leírnunk és viszonyulnunk hozzá” – mondja a miniszterelnök.

A Trianon óta elszenvedett tragédiák forrása az „erős hazafias nemzetállam” volt.

És Trianon óta nem állt fent nagyobb veszély, hogy ismét felbukkanjanak az „erős hazafias nemzetállamok” és tetézzék a tragédiákat.

Orbán azt mondta, hogy a „külső erők” lesznek az igazi ellenfelek. Azaz Brüsszel és Soros, és az általuk működtetett média. Eszközeik a pénzügyi zsarolás, a politikai fenyegetés, a médiakampány, a rágalomhadjárat. És persze a provokációk.

Ezzel az a gond, hogy mi, erdélyi magyarok és székelyek, már régóta ebben élünk. A román „hazafias nemzetpolitika” ezt a fajta retorikát nagyon régóta használja a kisebbségek ellen. Ezért elég nagy tapasztalatra tettünk szert benne, és számunkra jobban átlátható, mint egy magyarországi magyar számára. Csakhogy ezeket az eszközöket mi vagyunk kénytelenek "használni", nem a románok. A fegyvertárunkba szükségképpen benne kell legyen, hogy figyeljük a román politikum mozdulatait, és ha ellenünk tesz egy lépést, akkor hisztizünk, rágalmazunk, provokálunk – legalábbis ők ennek szokták nevezni a tüntetéseinket.

Amikor megünnepeljük március 15-ét, az provokáció. Amikor részt veszünk a székelyek nagy menetelésén, az provokáció. Amikor tiltakozunk a román szélsőjobb magyarellenes nyilatkozatai, tettei ellen, akkor az médiahiszti, feltűnési viszketegség. Amikor a médiában saját érdekeinket megjelenítjük, akkor az „idegen befolyás a nemzeti politikában”.

Ha saját értékeink mellett emelünk szót, akkor „idegen ügynökök” vagyunk.

Mi, erdélyi magyarok és székelyek nagyon rég provokáljuk a román nemzetállamot. És nem jó kedvből, és nem azért, mert ezért fizet Soros vagy bárki: hanem mert nem tehetünk mást, csak kiállni magunkért. A romániai magyarság tudja – vagy tudnia kell – hogy senki sem áll mellette: így minden eszközt meg kell ragadnia azért, hogy idejében észrevegye a rá leselkedő veszélyeket, és megvédhesse magát. Nekünk muszáj hinni az emberi jogokban, mert csak azok alapján kérhetjük, hogy tartsák tiszteletben a kisebbségi jogainkat. Errefelé nem valamiféle hablaty az emberi jogok diskurzusa. Mi civilekként, külföldi forrásokat is felhasználva érjük el jogaink érvényesítését, például Kolozsváron a magyar nyelvű Kolozsvár-táblák kitételét.

Tisztelt Orbán Viktor és magyarok: amikor az „erős hazafias nemzetállam” mellett álltok, akkor a magyar kisebbség léte ellen foglaltok állást.

Amikor a civileket idegen ügynököknek nézitek, akkor a mi évtizedes érdekérvényesítői munkánkat is megbélyegzitek.

Amikor azt hirdetitek, hogy a politikai korrektség lejárt, akkor megengeditek, hogy az erdélyi magyarokat nyugodtan lehessen rágalmazni, „bozgorozni”.

Amikor az emberi jogokat hülyeségnek nézitek, akkor elveszitek a mi eszközünket is, hogy saját jogainkat érvényesíthessük.

Amikor a tüntetést, a saját vélemény melletti kiállást „fizetett provokációnak”, „drogos fiatalok ámokfutásának” nézitek, akkor az erdélyi magyar kiállás eszközeit hiteltelenítitek el.

Amikor a terroristák ellen akarjátok felvenni a harcot, akkor jusson eszetekbe, hogy Romániában a magyarok a "terroristák".

Amikor azt hiszitek, hogy ez pártoskodás, hogy ez politika: akkor

elfelejtitek, hogy a kisebbség létével (is) szórakoztok.

Abban hittünk, hogy Magyarország a jövőnk, most azt érezzük, hogy talán mi vagyunk Magyarország jövője – egy békésebb, toleránsabb, nyitottabb, szolidárisabb Magyarország számára, aki talán végre tudatosítja, hogy Erdély, és a kisebbségi lét nem játék. Hanem egy biztos pont. Biztosabb, maradandóbb, mint a mindenkori politika.

Horváth-Kovács Szilárd