Herman
3 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Koronavírus és szólásszabadság vészhelyzet idején

2020.03.24. 16:17

A „koronavírus elleni védekezésről” szóló törvényjavaslat, amely az Országgyűlés döntésére vár, a büntető törvénykönyv módosítását is előirányozza, egy második rémhírterjesztési tényállás megalkotásával. A nyilvánosságban éles vita zajlott a törvényjavaslatról az elmúlt napokban, amely jelenleg is tart. Más elemei mellett a szólásszabadság bevezetni tervezett új korlátját is erőteljes kritikák érték. Néhány szemponttal szeretném ezt a pezsgő vitát gazdagítani.

A jelenlegi, 2011-re datálódó honvédelmi törvényünk 68. § (3) bekezdése „terrorveszélyhelyzet, megelőző védelmi helyzet, rendkívüli állapot, szükségállapot és váratlan támadás idején” is lehetővé teszi „a sajtótermékek, internetes hírportálok, közösségi médiát használó hírmegosztók és a tömegtájékoztatást szolgáló más közlemények előzetes ellenőrzés[ét] és a megjelenésük közzétételi engedélyhez kötés[ét].” A 68. § további rendelkezései további súlyos korlátozásokat engednek a szólás- és sajtószabadság kárára. És hogy ez nem valamiféle NER szervezte ármánykodás az alkotmányos rendszer ellen, annak bizonysága, hogy a korábbi, 2004-es honvédelmi törvény hasonló rendelkezéseket tartalmazott. Különleges helyzetek különleges jogi megoldásokat tesznek szükségessé, a közrend védelmében és a közjó érdekében.

Az Alaptörvény hasonló szellemben rendelkezik az emberi jogok korlátozhatóságáról különleges jogrend hatálya alatt. Az 54. cikk (1) bekezdés alapján a szólásszabadság gyakorlása is felfüggeszthető, vagy a szokásos alkotmányos garanciák figyelmen kívül hagyásával korlátozható. De az Alaptörvény csak felhatalmazást ad, a tényleges korlátozáshoz más jogszabály szükséges. Ehhez képest a katasztrófavédelemről és a veszélyhelyzetben alkalmazható intézkedésekről szóló, szintén 2011-es törvény nem szól e kérdésről.

A büntető törvénykönyv 337. §-a rendeli büntetni a rémhírterjesztést. „Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére”, bűncselekményt követ el, és legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A „közveszély” fogalma azonban bizonytalan, és az elmúlt évtizedekben szerencsére nem is igen volt lehetőség arra, hogy a joggyakorlat megcsontosodjon.

Egyes értelmezések szerint a járványügyi veszélyhelyzet nem is minősül közveszélynek, mert azt kizárólag emberi magatartás idézheti elő. De ha annak is minősül – a normaszöveg ezt engedi –, az elkövetés akkor is helyhez kötött, azaz a közveszély színhelyén kell, hogy legyenek nagy számban emberek, akiket a veszélyes helyzetből fakadó sérelem reálisan fenyeget, a rémhírterjesztő pedig ott, helyben tesz valótlan tényállítást, amely a jelenlévők között zavar vagy nyugtalanság keltésére alkalmas. A Facebook-on terjesztett hazugság ebbe a tényállásba nem igazítható bele. Így a rémhírterjesztés hatályos szabálya nem alkalmazható jelen helyzetben.

Mindeközben tömegesen terjednek a hamis hírek, a fake news, elsősorban az interneten, de szájhagyomány útján is. Van ezek között ártalmatlannak tűnő („Ébredni látszik az élővilág – hattyúk Velencében, delfinek Szardínia partjainál”), van kattintásvadász, de talán objektíve ártalmatlan („1 perce jelentették be: megvan a koronavírus ellenszere!”), és van kifejezetten veszélyes („A kormány lezárja Budapestet!”). Személyes gyűjtésem egyik darabja az iskolában hallott tipp, mely szerint a vírus máris mutálódott, és eddig elég volt ugyan két méterre állni a másik embertől, ha valaki biztonságban akarta magát tudni, de a mutálódás következtében a vírus már négy métert is „át tud ugrani” (ezért előbb-utóbb mind meghalunk). Ezen hazugságok/tévedések némelyike ma már emberi életeket veszélyeztet, a nyilvános kommunikáció ilyen helyzetben – érintsen bármekkora kört is – egyáltalán nem tét nélküli játszadozás csupán.

Ezt felismerve a Varga Judit igazságügyi miniszter által beterjesztett, a kormánypártok által támogatott, „koronavírus elleni védekezésről” szóló törvényjavaslat kibővítené egy új bekezdéssel a Btk. 337. §-át, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné azt, „[a]ki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa.” Amennyiben e rendelkezés hatályos törvénnyé válik, büntethető lesz a járványügyi veszélyhelyzet alatt szándékosan terjesztett hazugságok egy része.

Az előzetes aggályokkal ellentétben, megítélésem szerint az új tilalom nem alkalmas arra, hogy a demokratikus szabályokat a járvány ürügyén félretevő kormányzati önkény egyik pillére legyen, az ellenzéki vagy egyszerűen csak kritikus hangok elnémításával. Ezen véleményem mellett pedig a következő érveket tudom felhozni.

  1. Fontos, hogy a tiltás csak valótlan tényállításokra vonatkozik, kritikus véleményekre nem. Nem lehet így tárgya sem a kormány intézkedéseinek akármilyen erőteljes kritikája, vagy például a jövőbeni megbetegedésekre vonatkozó prognózis. Nem lehet tárgya a nyilvánosságra nem hozott adatokkal kapcsolatos találgatás sem. Kiforrott joggyakorlat létezik arra vonatkozóan, hogy ezeket a védett vélemények körébe kell utalni, és mivel a járványügy jelenleg a legfontosabb közügyeink közé tartozik, ezért a tételes jogi normák keretei között a legszigorúbb védelmet kell az e tárgyat érintő közéleti viták számára biztosítani.
  2. Figyelemreméltó, hogy a tiltás a tényállításoknak csak egy bizonyos körére vonatkozik. A védekezés eredményességét akadályozni képes (valótlan) információk köre relatíve szűk, legalábbis jóval szűkebb, mint a járvánnyal kapcsolatos valamennyi közzétett tényállítás. A velencei hattyúk és a szardíniai delfinek vagy a Kínában kifejlesztett csodagyógyszerről hírt adó beszámoló például nem tartozik bele.
  3. A tiltott cselekedetnek objektíve alkalmasnak kell lennie arra, hogy a védekezés – kormányzati vagy más állami, önkormányzati, vagy akár magánszemélyek összefogásából származó cselekvés – eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa. Ez egy igen magas mérce, az odavetett Facebook-kommentek aligha ugorják meg.
  4. A cselekedetnek szándékosnak kell lennie, hasonlóan a rémhírterjesztés másik tényállásához. Azaz, a közlőnek tudnia kell, hogy nem mond igazat (szándékosan hazudik), hogy nagy nyilvánossághoz jut el mondandója, és azt is, hogy cselekménye alkalmas a védekezés eredményességének akadályozására vagy meghiúsítására. Szándékai, céljai a büntethetőség szempontjából másodlagosak. Nem tiltja viszont a rendelkezés a gondatlanul, a tények megfelelő ellenőrzése nélkül, jóhiszeműen közzétett valótlanságokat. Ez nem jelenti azt, hogy ezek kiigazítása, és a megfelelő tájékoztatás ne lenne fontos, mert a jószándékúan terjesztett valótlanságok is gyengíthetik a járvánnyal szembeni fellépést, még ha a büntetőjognak nincs is velük dolga.
  5. A valóság-valótlanság, a szándékosság, az alkalmasság és általában a társadalomra veszélyesség kérdéseiben is független bíróság dönt, nem a kormány vagy valamely állami hatóság.

Az államok a maguk módján és alkotmányos kultúrájának megfelelően kezelik ezt a nehéz és korábban nem tapasztalt helyzetet. A különleges jogrend hatálya alatt a magyar kormány akár rendeleti úton is jogszerűen korlátozhatná a szólásszabadság gyakorlását. Ehhez képest a tervezett Btk.-módosítás tartalma még a 2000-ben a rémhírterjesztés korábbi tényállását megsemmisítő alkotmánybírósági határozat [18/2000. (VI. 6.) AB határozat] intencióinak is megfelel.

A szándékos hazugságok, ha úgy tetszik fake news most nem egyszerűen az öncélú pletyka, a tudatos félretájékoztatás vagy a demokratikus választások megzavarásának eszközei, hanem szó szerint életveszélyessé válhatnak. Az elrettentés e magatartástól – a szólásszabadság alkotmányos keretei között – a polgárait megóvni kívánó felelős kormány méltányolható törekvése.

A szerző a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, egyetemi tanár.