A CDU nyerő, de kereszténysége már csak kulturális adalék

A Szász-Anhaltban június 6-án megtartott tartományi választás egyértelmű kereszténydemokrata sikert hozott. Reiner Haseloff, aki 2016 óta a CDU vezette fekete-vörös-zöld kormánykoalíció miniszterelnöke, 36 százalékra tudta növelni támogatottságát, látványosan megcáfolva ezzel azokat az előrejelzéseket, amelyek még a szélsőjobboldalinak mondott AfD győzelmét sem zárták ki. Utóbbi veszített korábbi támogatottságából, és 23 százalékkal a második helyen végzett. Ez volt az utolsó tartományi megmérettetés a szeptemberi parlamenti választás előtt, amikor Angela Merkel utódlása lesz a tét. Kérdés, milyen következtetéseket vonhatunk le az alig több mint kétmilliós keleti tartomány eredményeiből az országos trendeket illetően.

Közvetlen következtetéseket semmiképp, mindazonáltal fontos tapasztalatokkal gazdagodhattak a pártstratégák az elmúlt hónapokban és az eredmények láttán. A szász-anhalti sikert egyértelműen a miniszterelnök javára írják, aki valóban valamelyest különc a kereszténydemokrata politikusok között is. A járványkezelésben kimondottan különutas politikát vitt, határozottan szegült szembe a kancellár központosító intézkedéseivel, sok esetben nagyobb szabadságot követelve a pandémia által kevésbé sújtott tartománya számára. Kiállt a kelet-német identitás mellett, ami talán furcsa azoknak, akik felnőtt fejjel élték meg a létező szocializmus német változatát, az NDK-t, ugyanakkor nem furcsa azoknak, akik értik a magyarországi politika mozgatórugóit: a szuverenitás védelme nemcsak „Brüsszellel” szemben lehet hasznos a belpolitikai célok elérésében, hanem, mint Haseloff tette, a nyugat-német dominanciájú politikai elittel, „Berlinnel” vagy épp a nyugati tulajdonosi csoportok által dominált sajtó ellenében is. Még inkább világossá válik a különállás, ha mindehhez még hozzátesszük, hogy Haseloff egy ún. Orbán-Versteher, vagyis aki nem áll be a magyar miniszterelnököt diktátorozó vagy legalábbis távolságtartással kezelő politikusok sorába. Mindezzel egyidejűleg azonban világosan elhatárolódott az AfD-vel való együttműködés minden formájától, ennek lehetőségéről nyilvánosan elmélkedő miniszterét pedig kidobta az állásából. S bár a szociáldemokratákkal és a zöldekkel kormányozva

A CDU/CSU kancellárjelöltségéről folyó vitában inkább Markus Söder mellé állt, ugyanakkor kampányának végső szakaszában már teljes egységben lépett fel Armin Laschettel, aki most, a fényes tartományi győzelem mámorában a saját igazát is visszaigazolva láthatja.

A CDU tartományi győzelme mindenesetre megkönnyebbülést jelent a párt vezetésének is, ezért lázasan igyekeznek magukat rámontírozni a szász-anhalti dicsőségtáblára. S bár a CDU országosan mért támogatottsága mindössze 24 százalék, a vasárnap elért 36 százalékos szavazati arány átsegítheti a teljes párttagságot az Armin Laschet alkalmasságával kapcsolatos kételkedésen. Kérdés persze, hogy ez elegendő lesz-e a győzelemhez.

A német sajtó manapság örömmel játszik el a gondolattal, hogy vajon Annalena Baerbock, a Zöldek társelnöke lehet-e az első zöld kancellár Németország történetében. Ezen már csak azért sem csodálkozhatunk, mert egy, a Berlini Szabad Egyetem által végzett 2010-es közvéleménykutatás szerint is a német politikai újságíróknak a 27 százaléka zöld szavazó, míg a CDU/CSU-t csak 9 százalék választaná, ami persze akkoriban szöges ellentéte volt a valós választási eredményeknek. A Zöldek az elmúlt években közel két és félszeresre növelték választói táborukat, egyfajta polgári közép képét kialakítva magukról. Közrejátszott ebben a klímaváltozás kapcsán kialakult közhangulat és az is, hogy sokan a környezettudatosságuk hiányosságait a választófülkében gondolják kompenzálni – ezzel is hitet téve a korszellem mellett. A tágabb nyilvánosság szemében a párt megszabadult forradalmármentalitásától, és ahogy az egykori, utcaköveket hajigáló Joschka Fischer háromrészes öltönybe bújt, úgy váltak a Zöldek látszólag egyre inkább polgári erővé. A Baerbock kancellárjelölti fellépését követő hetek azonban számos kijózanító pillanatot hoztak. A politikai rivalda rávilágított azokra a hiányosságokra, amelyek a harmincas éveiben járó fiatalasszony hamvas talpraesettségét még a politikai veterán Laschet esetlensége mellett sem engedik oly vonzónak feltűnni. Itt egy kisebb be nem vallott jövedelem, ott egy ordító tájékozatlanságról tanúskodó elszólás, és közben a párt fundamentalistáinak örök és egyre hangosabb elégedetlensége, ami sokakban felveti az aggodalmas kérdést: vajon tényleg alkalmas ez a társaság a politikai főhatalom képviseletére?

Nyugaton a jómódú, a világ sorsát a szívén viselő vagy legalábbis ebben a szerepben tetszelgő polgárok, Keleten az identitásukat féltő, a szociális leszakadástól, bevándorlóktól tartó, a kommunizmus árnyékából még minden látványos fejlődés ellenére sem kibújni tudó, olykor radikalizálódó választók. Mindeközben a nagy egyházak, különösen a katolikus, tömegesen veszíti el a híveit, a botrányokra a sajtó is rátesz egy-egy lapáttal, így – bármennyire is hívő katolikus Armin Laschet és Reiner Haseloff – a CDU/CSU számára a C, vagyis christlich, keresztény jelző már egyre inkább csak amolyan kultúrantropológiai adalék, semmint az értékelvűség iránytűje.

Ennek pedig – ha semmilyen drámai fordulat nem következik be – az lesz a következménye, hogy a keleti országrészben a CDU konzervatívabb társadalompolitikai arcéllel igyekszik megtartani, visszaszerezni választóit, míg Nyugaton inkább majd a kormányzati tapasztalatokra, a szabad piacgazdaság számos előnyére fog hivatkozni a túlszabályozásra hajlamos Zöldekkel szemben. A Zöldek elsősorban nyugaton, a klímahullámon lovagolva 20 százalék körüli eredményt hozhatnak, és majd kiderül, hogy szükség lesz-e a liberálisokra a kormányalakításhoz, akik pedig mindeddig azokat tudták megszólítani, akik az arcát vesztett CDU-ból kiábrándulva egyértelműen a vállalkozásbarát gazdaságpolitika hívei maradtak. Az egyre inkább visszaszoruló SPD ezek után nem sok jóra számíthat, mint ahogy a Linke is pártként egy egyre jellegtelenebb formáció, noha egyes vezető politikusainak regionális vonzereje kétségtelen. 

Armin Laschet eddig azt hozta, amit CDU-elnökjelölti kampányában ígért: semmi meglepetés, semmiféle váteszi allűr, annál több józanság és az a képesség, hogy integrálni tudja pártjának úgy is, mint az utolsó igazi néppártnak számos irányzatát. Ez lehet sikeres politika, amint ezt a 16 éves Merkel-éra is bizonyította, még ha ez Magyarországról nézve olykor amolyan húzd meg-ereszd megnek, hogy ne mondjuk, teszetoszaságnak is tűnik. A nyugat-német föderális államberendezkedést Adenauerék és a nyugati szövetségesek a náci időszak történelmi tapasztalatai nyomán az állandó konszenzuskeresés jegyében alakították ki. Az újraegyesítés ezt az eljárásrendet újabb kihívások elé állította. Németország nagy ország: a mentalitás szempontjából amúgy is eltérő régiók közti különbségeket az eltérő politikai rendszerek negyven éven át tovább növelték. A rendszerváltozás óta eltelt harminc év és az erre szánt sok ezer milliárd márka és euró látványos fejlődést hozott, de ettől még az agyak továbbra is más srófra járnak. A szövetségi szintű német politika feladata tehát az, hogy megtalálja azt a keskeny utat, ami a nyugati jóléti társadalom és a keletiek zártabb, frusztrációkkal sokkal inkább terhelt világa számára egyaránt meggyőző perspektívát nyit. Erről fog szólni a következő néhány hónap. Nem lesz egyszerű művelet.

A szerző diplomata, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is!

(Borítókép:  Reiner Haseloff szász-anhalti tartományi miniszterelnök, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) listavezetője a párt magdeburgi eredményváróján, a háttérben a felesége, Gabriele 2021. június 6-án, miután a CDU győzött a tartományi parlamenti választásokon. Fotó: Filip Singer / MTI / EPA)