Jusztina
10 °C
27 °C

Az afgán ezermilliárd dolláros bányászati kincs sztorija egyetlen újságcikken alapul

GettyImages-1167236
2021.09.11. 14:29

Ezermilliárd dolláros kincset rejt Afganisztán földje, írta az Index is a minap, és nincs egyedül. Az afgán ásványvagyon sok helyen feltűnik, a Guardianban, a DW-n, a CNN-en, a Fox-on és így tovább.

Hogy mit is jelent a bemondott 1000 vagy 3000 milliárd dollár, azt különösebben se a CNN, se a Fox, sem a többi portál nem vizsgálja. Pedig nem kell különösebb erőfeszítést tenni ahhoz, hogy kiderüljön: voltaképpen fogalma sincs a nemzetközi médiának arról, hogy miről beszél. Még ha esetleg 3000 milliárd dollárnyi vagyon van is az afgán földben, az biztos, hogy nem annyit hozna e rendkívül szegény ország népének, mint azt első ránézésre gondolnánk. Ez ugyanis nem a nettó nyereség, hanem a feltételezett maximális, a kitermelési költséget nem számoló és nem is becsült, hanem inkább megálmodott összértéke az afgán ásványvagyonnak.

Tegyük fel, hogy van egy alaposan felmért hatalmas érckészlet, azaz tudjuk, hogy a földben tényleg ott van, amit feltételeztünk, és gazdaságosan kibányászható. Ma egyetlen ilyenről tudunk Afganisztánban, az a réz. Tény, hogy a Jiangxi Copper 2,83 milliárd dollárt ígért 2007-ben a Mes Aynak-i rézbánya 30 éves bérletéért, és állítólag 800 milliót ki is fizetett, illetve 371 milliót elköltött a helyszínen. A kitermelés nem kezdődött el, egyik magyarázat szerint azért, mert a területen lévő buddhista emlékek sérülnének. Tegyük fel, hogy ha tényleg ez az egyetlen akadály, a tálib hatalomátvétel megoldotta a problémát. Az iszlám szélsőségesekre nem jellemző a különösebb aggodalom más vallások emlékeinek épsége iránt. De akkor is ott van az a csekély probléma, hogy a réz nem jön ki magától a földből, és sétál el Kínába.

Nos, Afganisztán nem az a hely, ahol megvan az infrastruktúra akár az első lépések megtételéhez. Még Kabultól 40 kilométerre sem, az ország szívében, ahol Mes Aynak van. Először is kell majd építeni utakat, vasutakat megfelelő teherbírással, hogy legyen min szállítani. Itt a vasút a fontosabb, mert közúton rendkívül nehéz sok millió tonna ércet szállítani. Érdemes tanulmányozni Afganisztán vasútjainak térképét. Nem túl nehéz feladat, az ember nem veszik el a részletekben, mivel nincsenek részletek. Ebben a Magyarországnál hétszer nagyobb országban 2001-ig 25 kilométer vasút volt, most sincs nagyságrenddel több, nagyjából 75 kilométer. Magyarországon eközben közel 8000 kilométer vasút van. 

Valójában ami vasúti pálya van, az is szovjet érdekekből épült, hogy a megszálló haderő utánpótlását segítse. Türkmenisztán és Üzbegisztán felé állítólag működőképes is a vasút, néhány kilométeren át. Az ország belsejében viszont nincsenek vasutak. Kabulban és környékén sem. Ergo a teljes vasúti hálózatot gyakorlatilag a nulláról kellene felépíteni, ráadásul az ásványkincsekre leginkább éhes Kína irányába hatalmas hegyeken és vélhetően a jövőben sem túl stabil Pandzssír-völgyön át. De ha el is éri a vasút a kínai határt, akkor is van még 4-500 kilométer az első vasúti csomópontig, Kashgarig. Az egész beruházást az Alpoknál magasabb és kiterjedtebb Hindukus hegyei közt kellene megvalósítani, töméntelen alagúttal, viadukttal és töltéssel. Ez sok év és sok-sok milliárd dollár még Kínának is. 

A vélhetően nem afgán, hanem kínai bányászoknak majd kell lakás, versenyképes fizetés és legfőképpen biztonság. Meg persze kell még a viszonylag jól feltárt Mes Aynak esetében is egy csomó befektetés a kutatásba. Megint sok év és sok-sok milliárd dollár. Mert az, hogy van érc, amíg alapos kutatásokkal meg nem nézik, milyen minőségű, milyen mélyen, milyen földtani környezetben van, addig valójában az egész csak becslés. 

A legjobb példa erre a magyar Recsk.

Tudjuk, hogy van ott réz, 781 millió tonna nyers érc, amiből jó esetben kinyerhető akár 5 millió tonna tiszta réz, több millió tonna cink, nem jelentéktelen mennyiségben ólom, kobalt, indium, palládium és vagy 50 tonna arany. Mai árakon csak a réz 50 milliárd dollárt ér, de több oka is van, hogy Recsken (még) nem bányásznak. Egyrészt nincs garancia, hogy annyi gazdaságosan kitermelhető a készletből, hogy profitot hozzon. Arra sincs garancia, hogy fennmarad a mai magas rézár, és nem esik a felére. Tehát még Magyarországon, egy elég jól megkutatott és kiépített bányában, közeli vasúti csomóponttal, ahonnan a világ minden tájára elszállítható az érc, szintén sok év és nem kis kockázat egy bányanyitás.

A Mes Aynak-i bányából jelen ismeretek szerint nagyjából annyi tiszta réz nyerhető ki, mint Recskről, 5,5 millió tonna. 50-60 milliárd dollár az összes felmerülő költséggel és kockázattal szemben nem túl nagy nyereség, de még egy szintén keringő, 11 millió tonnás becslés esetén a 110 milliárd dollár sem.

És mi van a lítiummal?

Az égvilágon semmi. Nincs rendesen megkutatott készlet Afganisztánban, szó szerint „hit” van, nem alapos számítás. De az egyébként is legenda, hogy a lítium valami nagy ritkaság. Ennek a meglehetősen gyakori fémnek egyszerűen nem lehet Szaúd-Arábiája, mert még az USA-ban is rengeteg van belőle. Vagy éppen Szerbiában, Belgrádtól nem messze, Jadarban. Az egyik legnagyobb bányászati óriás, a Rio Tinto 2,4 milliárd dollárt tervez befektetni egy konkrét projektbe déli szomszédunknál, 3000 munkahelyet teremtve. Hogy milyenek az idősávok egy felfedezésnél? A Rio Tinto 2004-ben fedezte fel a szerb készletet, és 23 000 elvégzett vizsgálat után a kitermelés 2026-ban fog indulni, ha minden jól megy. 

Európában, egy jó infrastruktúrájú országban 22 év és tömérdek munka egy lítiumbánya megnyitása. Már ebből is látható, hogy pár évtizedig bizonyosan nem lesz lítium-nagyhatalom Afganisztán. Lehet, hogy bolíviai szintű készletek vannak, meg az is, hogy nem. 

A lényeg a nem tudás, azaz hogy senkinek fogalma sincs róla, amíg el nem végzett pár ezer helyszíni mintavételt.

Az is megeshet, hogy ott az a rengeteg lítium, de mire ki lehetne bányászni ezt a meglehetősen gyakori fémet, rég kiváltotta az elektromos autózásban valami más. A kutatások a lítiumnál jobb megoldásokat keresve folynak, az biztos

Az „afgán Szaúd-Arábia” tehát voltaképpen kitaláció. A létező kínai rézbánya-koncessziót kivéve valójában az egész nagy sztori egy, azaz egy darab, ráadásul 11 éves New York Times-cikken alapul, amit, nagyon úgy tűnik, a Pentagon ihletett. 2010-ben pedig éppen folyt a Barack Obama által 2009-ben elindított csapaterősítés, tízezrével érkeztek az amerikai katonák az országba. A Pentagonnak és a Fehér Háznak mindenképpen jól jött a történet, hogy nem egy értéktelen kőrengetegbe küldenek annyi fiatal amerikait. Persze az is lehet, hogy semmi ilyen összeesküvés nincs, csak az újságíró, a Pulitzer-díjas James Risen látott egy jól hangzó történetet, megírta, és az robbant, de úgy, hogy még ma is copy/paste szinten másolják és terjesztik komoly lapok és hírtelevíziók. 

Az amerikai katonai szakértők és geológusok valójában túlságosan sokat nem kutattak, becsléseik jó részét 30 éves szovjet felmérésekre alapozták. Az egész történet abszurditását kiválóan összefoglalja a mining.com cikke. A lényeg az, hogy a nagyon-nagyon bátor, sokszor minimális felmérésen alapuló becslések is csak 908 milliárd dollár lehetséges bruttó értékről szólnak, de hát mi az a 92 milliárd dollár, 1000-re kerekíteni könnyű, a „lehetséges” és „bruttó” szavakkal meg ne terheljük a közvéleményt.

Nincs kincs

Se 3000 milliárd, se 1000 milliárd, se 908 milliárd dollár értékben. A Mes Aynak-i réz van, ami talán 20 éven belül gazdaságosan kitermelhető a fentebb említett infrastrukturális beruházások után. Van lapis lazuli, márvány és néhány fém, amiket ma is jórészt kézzel, legfeljebb robbantgatással bányásznak, de a bevétel ebből jó, ha a pár száz millió dolláros nagyságrendet eléri. Afganisztán „egy évtized alatt a térség egyik leggazdagabb országává” bányászattal semmiképpen sem válhat. Mással se. Szerethetjük az egyszerű, érthető magyarázatokat, de az események „titkos mozgatója” egy percig sem volt a réz, az olaj vagy a lítium. Még a geopolitikai érdek se. Ahogy egy előző véleménycikkben megírtam, a Nyugat és legfőképpen Amerika hübrisze húzta el ezt az első pár hónaptól eltekintve értelmetlen háborút húsz évig. Az „afgán Szaúd-Arábia” története inkább a New York Times és a többi nagy nemzetközi sajtótermék minőségéről mond sokat, nem Afganisztánról.

A szerző az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője, a Honvédelmi Minisztérium volt védelempolitikai főosztályvezetője.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Terepjáró Afganisztánban egy hegyi útszakaszon 2001. október 2-án. Fotó: Scott Peterson / Getty Images)