Török Gábor: A Fidesz kampányára az MZP-forgatókönyv kifejezetten veszélyes

Valamikor a távoli jövőben Orbán Viktor már nem lesz a Fidesz első számú vezetője. A több frakcióra szakadt jobboldal, hogy a vezetési válságot megoldja, és a rivális táborokat a választásra egyesítse, miniszterelnök-jelölti előválasztást tart. Az igaz hitű orbánisták – a névadóval együtt – Varga Judit mögött állnak, a jobboldal óvatos megújulása mellett érvelők Lázár Jánost támogatják. Ám a választást váratlanul a vállaltan baloldali, de a konzervatív értékeket is tiszteletben tartó, pártháttér nélküli Schiffer András nyeri, aki a kampányban többször hangoztatja, hogy a jobboldalnak az orbánizmuson végre túl kell lépni, és a politikai sikerhez olyan vezetőre van szükség, aki képes a másik politikai oldalhoz is szólni. Győzelmét követően a többi jelölt – hol lelkesen, hol kevésbé – felsorakozik mögötte. 

A párhuzam persze több sebből vérzik, de a hipotetikus történet talán segít megérteni, hogy mi (és mekkora dolog) történt a baloldali előválasztáson. Látom ugyan, hogy napról napra nő azok száma, akik már régen megjósolták Márki-Zay Péter győzelmét, de az igazság az, hogy az első forduló végéig szinte senki nem látta jönni ezt a hódmezővásárhelyi gyorsot. 

A hódmezővásárhelyi polgármester sikere – mint általában minden a politikában – sok dolognak köszönhető. Benne van az ellenzék speciális róka fogta csuka állapota, de benne vannak olyan szituatív elemek is, mint a jelöltek karaktere, munkabírása vagy éppen szerencséje. A meglepő eredmény azonban leginkább az ellenzéki szavazók (jelentős részének) erős és egyértelmű üzeneteként értelmezhető. Márki-Zay Péter azért győzhetett, mert nagyon sokan nem csupán kormányt akarnak váltani 2022-ben, de egyben elégedetlenek is az ellenzék jelenlegi helyzetével és politikai kínálatával. Az előválasztás második fordulója azt mutatta meg, hogy jelentős az igény az ellenzék megújítására. MZP – elsősorban a Momentummal és az egyhetes bénázás után mellé szegődő főpolgármesterrel – valójában erre a szerepre szerződött. 

Amit látunk, korántsem szokatlan. Az elmúlt években a világ számos országában repített magas pozícióba friss embereket ez a széljárás: némelyikük ott is maradt, mások hamar földre kényszerültek. Nem is kell messzire mennünk példákért, hiszen bolgár, ukrán, szlovák vagy lengyel történeteket ismerhetünk csak az elmúlt egy-két évből, ahol az erősödő elit- és politikusellenesség sok mindent belelátott olyan emberekbe, akik ennek köszönhetően hirtelen gyors politikai karrierbe kezdtek. A magyar előválasztás győztese hasonló úton jár: ha nem is a semmiből jön, de országos politikai tapasztalat nélkül lesz egy lassan már – összesen – 16 éve kormányzó, veteránnak számító politikus kihívója, háta mögött egy olyan heterogén politikai táborral, ahol nem biztos, hogy több a támogatója, mint az ellensége. 

A feladat – egyben tartani ezt a tábort – rettenetesen nehéznek látszik. Az ellenzéki térfél közepén egyre erősebben látszik a szakadás, de apróbb törésvonalak szinte minden szereplő között felfedezhetők. Mégis: a jövő tavaszi választásig olyan mértékben egymásra utaltak a felek, hogy csak az irracionalitás végzetes elszabadulása esetén borulhatna a konstrukció. Ennek esélyét sem lehet persze teljesen kizárni, de azt látni kell, hogy az összes ellenzéki szereplő jobban jár, ha kitart a nagy nehezen létrehozott egység mellett. Ha az eredmény miatt sértődött DK rúgná fel az asztalt, a 32 állva maradt „közös” jelöltje helyett lehetne ugyan 106 indulója, de egészen biztos, hogy a parlamenti mandátumainak száma sokkal kevesebb lenne a végelszámolásnál. Ha a győztes MZP és szövetségesei mutatnának utat a DK-nak, a választási győzelemre minimális esélyük sem lenne – annál inkább egy újabb fideszes kétharmadra. A parlamenti választás napjáig tehát józan ésszel nem várható a konstrukció felrúgása: sok belső vitával minden bizonnyal lesz közös lista és közös kampány. Onnantól az út kétfelé ágazik, de valójában egyvalamiben mindkettő hasonlít: 

De vajon mit lép a Fidesz Márki-Zay váratlan győzelmére? Bárki bármit is mond, a kormánypártban igazán most csak egy ember örülhet: Lázár János. Ami eddig az ő problémája volt, az most már Orbán Viktoré, és még abban is reménykedhet, hogy – így vagy úgy – megszabadul helyi riválisától. A Fidesz országos kampánya számára azonban az MZP-forgatókönyv kifejezetten veszélyes. Az elkötelezett szavazókat a propaganda persze meggyőzi majd arról, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt mindig is Gyurcsány Ferenc embere volt, és valójában a volt kormányfő főrendezőként döntött arról, hogy végül a saját felesége helyett inkább vele vág neki a választásnak. Mások számára ugyanakkor ezek a mondatok kevésbé lesznek hitelesek, és ez – ahhoz képest, ha Dobrev Klára állna a másik oldalon – nehezíteni fogja a kormánypárt kampányát. Ez azonban csak kommunikációs kérdés, amin akár még változtatni is lehet. A nagyobb gond stratégiai: a Fidesz nem erre készült, nem így tervezett, és (velünk együtt) igazán még most sem tudja, hogy pontosan mire számíthat. A kampány és a választás kiszámíthatatlanná vált. 

A kiszámíthatatlanság persze a végeredményt tekintve nem biztos, hogy rossz a kormányoldalnak. Márki-Zay Péter – mint minden gyorsan emelkedő politikuscsillag – nem lesz rutinos ellenfél, hibázhat a kampányban, magas labdákat adhat az ellenfélnek, vagy akár kiderülhetnek múltjáról eddig nem ismert kellemetlen részletek. De az is benne van, hogy a most látott lendület fél évig még kitart, sőt akár a Fidesz számára veszélyesen fel is erősödhet, amelynek nyomán elbillenhet a ma még fej fej mellettinek látszó verseny. S akkor már nemcsak az lesz a tét, hogy tud-e a Fidesz – akár csak szorosan – nyerni, de az sem lesz már teljesen elképzelhetetlen, hogy egyszer Orbán Viktor is kerülhet egy országos fülkeforradalom rossz oldalára. 

A szerző politológus, elemző.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Török Gábor. Fotó: Ajpek Orsi / Index)