Öt dolog, ami miatt Orbán elkezdhet aggódni

Az előválasztás tanulságait az elemzések többsége az ellenzék szemüvegén keresztül vonta le, ami logikus, hiszen mégiscsak róluk szólt, de ez ettől még az éremnek csak az egyik oldala. Az oppozíciós castingot ugyanis közvetve a NER szorítása kényszerítette ki, célja pedig a rendszer lebontásához szükséges személyek megtalálása volt. Vagyis az előválasztás Orbánról (is) szólt. Érdemes ezért az elmúlt hetekben történteket a kormányfő szemszögéből is megvizsgálni. Mi járhat most a fejében? Örül, izgul, érdektelen? Azt hiszem, a miniszterelnök – bár igyekezett az egészet elbagatellizálni – komoly figyelemmel kísérte az előválasztást, és a Fidesz kissé megzavarodott kommunikációjából arra következtethetünk, hogy nagyon meglepte a végeredmény. Ha megpróbáljuk az ő szemszögéből megvizsgálni a helyzetet, találunk számára biztató és riasztó jeleket is. Ma nézzük meg az utóbbiakat. Van ugyanis öt olyan dolog, ami miatt Orbán Viktor elkezdhet aggódni.

1. A figyelem: amikor a legyek méhekké válnak

Rohanó, adatoktól és információktól agyonpréselt világunkban az egyik legnehezebb dolog a figyelem megkaparintása. Ami még ennél is értékesebb: a figyelem fenntartása. Az embereket annyi inger éri, hogy kialakult egyfajta kollektív fásultság. Nagyon magas már az ingerküszöb. A cikkeknek egyre botrányosabb címet kell adni, a tévéműsorokba egyre több vulgáris műbalhét kell beleírni, hogy konzumidióta társadalmunk bamba nyálcsorgatásából pár cseppet sikerüljön magunkra könyörögni, és abból vagy üzleti, vagy politikai haszonra szert tenni. A politika is ezzel küszködik. A nagy hangzavarban, a véleménybuborékok szellemi önkielégítésének zajában valahogy megmutatkozni, tematizálni, figyelmet generálni. Akié a figyelem, azé az ország. Az elmúlt közel tizenkét évben a figyelem a Fideszé volt, és csak pillanatokra sikerült kibillenteni uralkodó pozíciójából. 

Az előválasztás fordulatos szappanoperája, mint egy jól megírt Netflix-sorozat, egyre erősebb centrifugális hatást fejtett ki, és szépen lassan hatása alá vonta az egész országot. Az az igazság, hogy a Fidesz Stop, Gyurcsány!-kampánya, amely elképesztő erővel árasztotta el az internetet is, közvetve csak növelte a figyelmet, ezzel önmaga célja ellen dolgozott. A Fidesz aláírásgyűjtő akciója, de még a Békemenet is csupán a saját tábort tűzbe hozó, belterjes esemény maradt, miközben az ellenzéki előválasztás lett „a” téma. Az ellenzék a figyelemért vívott harcban tehát felküzdötte magát. Orbán Viktor kedvenc taktikája – „a sas nem kapkod legyek után” – innentől kezdve nem alkalmazható. Az ellenzéki legyek dühös méhkassá változtak.

2. M.-Z. P.: Meg lehet sütni a hódmezővásárhelyi polgármestert?

A figyelem tortájából pedig éppen az kapta a legnagyobb szeletet, aki végül meg is nyerte a miniszterelnöki előválasztást. Márki-Zay Péter szélső pályás fekete lóként vágott bele a megmérettetésbe. Sem esélye, sem ismertsége nem volt sok. Aztán a verseny haladtával egyre erősödött, végül pedig meggyőző erővel szerezte meg a kihívói pozíciót. Ennek okaival már sokat foglalkoztunk, de hogy M.-Z. P. mit jelenthet Orbánnak, már kevesebbet. Az első forduló után szinte azonnal megjelent egy kép, amelyen a kormányfő együtt süt halat az önkéntes vásárhelyi száműzetését töltő Lázár Jánossal. Elképzelhető, hogy az egész csupán véletlen. Orbán egyszerűen rákívánt arra a sült halra, amelyet egyedül Lázár képes elkészíteni. De az sem kizárható, hogy a miniszterelnök friss süllő helyett inkább friss információkat szeretett volna kapni a meglepetésemberről, méghozzá olyantól, aki testközelből ismeri. M.-Z. P.-t ugyanis nem olyan egyszerű megsütnie a Fidesznek. Egyelőre olyan halnak tűnik, aki kicsúszik a kezük közül. Jobboldalinak mondja magát, gyakorló keresztény, hét gyermeke van, még Gyurcsányt sem szereti. Ha komolyan vesszük, amit a Fidesz a programjában állít, akkor az a cél, hogy hazánk a hárommillió Márki-Zay család országa legyen. Orbánnak tehát az új helyzetben egészen új stratégiát kell kidolgoznia. A kommunikációs össztűz önmagában nem elég, annak – legalább részben – hihetőnek is kell lennie, különben az ellenkező hatást érheti el.

3. Infláció: a parizerfront 

Bár ennek nincs köze az előválasztáshoz, de még lehet. A benzin- és élelmiszerárak hirtelen és látványos emelkedése ugyanis olyan esemény, amire az emberek azonnal rezonálnak. A saját bőrükön érzik. Ha a folyamat tartóssá válik, és látványos életszínvonal-változást eredményez, azon egy szorosnak ígérkező választás simán elmehet. A Fidesz persze megpróbálhatja az egészet valamiféle sorosista, brüsszeli támadásként lefesteni, de ezzel azt ismerné el, hogy elveszített egy EU-val vívott csatát. 

A másik lehetőség, hogy a kormány a gazdasági növekedés valóban erős számaival ellenpontozza a magas árakat. De ezzel meg az a baj, hogy amíg a vásárláskor kifizetett magasabb összeget érzi az ember, addig a makromutatók magasabb értékeit nem. A következő lehetőség, hogy a kormány megpróbálja elmagyarázni az országnak, hogy a magas infláció egyáltalán nem magyar jelenség, hanem a pandémiával összefüggő nemzetközi trend. Ez sem tűnik azonban működőképesnek, hiszen éppen a NER szoktatta hozzá a világban zajló folyamatok árnyalatok nélküli, egybites leegyszerűsítéséhez honfitársainkat. Egyéb lehetőségek híján Orbán csak abban reménykedhet, hogy a folyamat nem lesz tartós és fájdalmas. Abban azonban nem, hogy az ellenzék nem fogja kihasználni, ha mégis elhúzódik. Lehet, hogy a végén még Márki-Zay Péter is betér a piacra pár deka méregdrága parizerért?

4. A 106 választókerület: egy az egyben

A Fidesz eddigi kétharmados győzelmei arra épültek, hogy az ellenzék alig tudott egyéni mandátumokat szerezni. Azzal, hogy a Fidesz jelöltjeivel szemben országszerte egy az egy ellen, ráadásul előválasztási győzelemmel legitimált ellenfelek állnak fel, nyitottá vált a kérdés. Budapest szinte teljesen elveszettnek tűnik a kormány számára, de most olyan körzetekben is élet-halál harcra kényszerülhetnek, amelyeket eddig magabiztos nyugalommal abszolváltak. Az egyéni mandátumok pedig, ahogy azt az előző írásban is mondtuk, kettőt érnek, hiszen amit az egyik megnyer, elveszi a másiktól. Orbán talán abban bízhat, hogy lesznek még más jelöltek is, akik megosztják az ellenzéki szavazókat, de a Kutyapárt egyelőre nem tűnik elég erősnek ahhoz, hogy a választókerületek többségében felálljon, a Mi Hazánk meg inkább a Fidesz jobbszélén bizonytalankodók közül tud rabolni, mint az összegyurcsányozott ellenzékből. 

5. Összefogás: az életveszélyes adrenalin

Nagyon sokat hallhattunk az ellenzéken belüli konfliktusokról, de az érintettek az előválasztás második fordulója után meglepően gyorsan és profin csatarendbe álltak. A kormányfő azon reménye, hogy az ellenzék belső konfliktusai felrobbantják az összefogást, jelenleg hiú ábrándnak tűnik. Nem azért persze, mert az érintett szereplők annyira megszerették egymást, mint ahogy mutatni igyekeznek, hanem azért, mert valamennyien az életükért küzdenek. Az összefogás veresége mindannyiuk veresége lenne. Annak a keserű pirulája, hogy a függetlenségük és programjuk feláldozása nagy hűhó volt a semmiért. Annak a fenyegető rémképe pedig, hogy együtt süllyednek el, mindenkiben beindítja az életveszélyes helyzetekben tapasztalható adrenalintermelést. Innentől fogva pedig az egész szimpla biológia és pszichológia. Fokozott energia, fokozott harci kedv, fokozott összekapaszkodás. 

Mindenre elszánt, B terv nélküli, az életükért küzdő ellenzéki pártokkal kell szembenéznie. Pont annyira akarják majd a győzelmet, mint ő. Nagyon. Pont annyi múlik a győzelmükön, mint neki. Minden. Pont annyi gátlás lesz bennük egy-egy morálisan kérdéses szituációban, mint benne. Semmi. 

A szerző a Második Reformkor Alapítvány vezetője, a Jobbik korábbi elnöke.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2020. február 16-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)