Válság a lengyel–belarusz határon: a jó, a rossz és a hasznos idióta

Az elit számára érzékelhetetlen történelem kopogtat az EU ajtaján. A történések erőteljesen mutatkoznak meg Lengyelország és a Belarusz Köztársaság határán, de nem migrációs vagy még kevésbé humanitárius válság formájában, hanem katonai problémaként, egyfajta hibrid háborúként, amelyben a migránsáradatot fegyverként használják az EU megzsarolásra és destabilizálására.

A nyers geopolitikai játszmák legújabb felvonásában a „jó” szerepe minden kétséget kizáróan Lengyelországé, amely hatalmas katonai erőfeszítéseket tesz nemzeti szuverenitásának és az EU keleti határának védelme érdekében. A „rossz” szerepében Lukasenka van, aki nem tétovázik cinikus hatékonysággal a lengyel, litván és lett határokhoz irányítani a Közel-Keletről és a szubszaharai Afrika országaiból érkező migránsok ezreit. A menekültek elsősorban Törökország irányából, embercsempészekkel összejátszva érkeztek Minszkbe, ahonnan a hatóságok az Európai Unió határaihoz vitték őket, ahol pedig a belorusz hadsereg tartja őket szemmel. Katonákról van szó, akik egyre többször kerülnek összetűzésbe a lengyel erőkkel azzal, hogy lövéseket adnak le a határőrök irányába, illetve drónokat küldenek át lengyel területre. Az EU Belarusszal szemben nemrégiben bevezetett szankcióira válaszul adott, hónapokkal ezelőtt elindított, jól szervezett megtorló intézkedésről van szó.

És hogy kinek jut a „hasznos idióta” szerepe? Attól tartok, ezt ismét az Európai Unió játssza, annak ellenére, hogy az Európai Bizottság Lukasenka lépését zsarolásnak minősítette, és elnéző hozzáállás helyett bejelentette, hogy további lépéseket fog tenni. Ilyen például, hogy büntetést helyezett kilátásba a belarusz diktátor játékába belemenő légitársaságok számára, ezzel pedig sikerült a Minszkbe irányuló légi forgalmat lecsökkentenie. Ezek jelentős lépések a helyes irányba, egy visszatérő problémával: még ha az EU helyes diagnózist állít is fel, nem vonja le a megfelelő következtetéseket és nem hozza meg a szükséges intézkedéseket.

Szánalmas hallani azokat a hangokat (például az Európai Parlament elnökéét), amelyek felszólítják Lengyelországot, hogy kérje az EU beavatkozását. Egy ilyen feszült pillanatban az unió egyetlen üzenete Lengyelországnak csak a nagyon határozott támogatás lehetne. De a felszólítás tudatlanságot is tükröz, hiszen a Frontex (az Európai Határügynökség) a lehetőségeihez képest már most is mindent megtesz, hogy segítse Lengyelországot (például műholdas képekkel). A Frontex ennél többet azonban aligha tehet! Míg Lengyelország már 13 000 határőrt és 12 000 katonát mozgósított, addig a Frontex ehhez legfeljebb még további néhány száz fővel tudna hozzájárulni. Látnunk kell, hogy egy ilyen komoly katonai eszkalációval járó helyzet kezelésére a nemzeti haderők vannak a legjobb helyzetben. Ha Lengyelország ebben a katonai válságban bárkitől is segítséget kérne, az nem a Frontex, hanem a NATO lenne! Cinikusnak is mondható, hogy az Európai Parlament és a Bizottság most annak a Frontexnek a bevonása érdekében gyakorol nyomást a lengyel kormányra, amit néhány hónappal ezelőtt leginkább ők támadtak meglehetős vehemenciával. Nyilvánvaló, hogy a Frontex legfőbb ellenlábasai inkább Brüsszelben keresendők, nem pedig Varsóban.

Ha az illegális migráció fokozása érdekében ilyen jelentősen élnek vissza a menedékjoggal többek között a terrorista szervezetek is, miért hangoztatják továbbra is a „visszaküldés tilalmának” elvét, és miért hivatkoznak dogmaként az elavult genfi egyezményre? Nemrégiben tizenkét tagállam (köztük Magyarország) sürgette a bizottságot, hogy finanszírozza az általuk emelt kerítéseket, és hozza összhangba az európai jogot az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával, amely (hihetetlen, de igaz) elismeri az államok jogát arra, hogy azokat a migránsokat, akik az átkelőhelyeken kívül próbálnak a határon erőszakkal átjutni, azonnal visszafordítsák.

Vajon ez elég lesz-e ahhoz, hogy az EU megváltoztassa álláspontját? Kétlem, hiszen Brüsszel továbbra is nagyon is érzékenyen reagál a „civil társadalom” nyomásgyakorlása és a nagyrészt a mainstream média által táplált érzelmi zsarolásra. A saját dilemmáival küzdő uniót minden egyes migrációs válságnál lefagyasztja a félelem, őrlődik a geopolitikai realitás és a politikai korrektség iránti fokozódó megszállottsága között. Ez a gyengeség nem marad észrevétlen sem Lukasenka, sem más szomszédok (Törökország, Marokkó) előtt, akik ezt készek gátlástalanul kihasználni, hogy destabilizálják a sok belső és felesleges konfliktus miatt széthúzó uniót. Amikor a történelem kopogtat az ajtónkon, és a legfenyegetőbb arcát mutatja, felelőtlenség és ostobaság erkölcsi hadjáratokba, pénzügyi zsarolásba és joghatósági vitákba bocsátkozni. Ilyen körülmények között az egyetlen lehetőség az, hogy támogatjuk a jókat, harcolunk a rosszak ellen, és próbáljuk elkerülni, hogy „hasznos idiótákká” váljunk.

A szerző az MCC Európai Tanulmányok Műhely vezetője.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Migránsok a lengyel határ közelében 2021. november 18-án. Ulf Mauder / picture alliance / Getty Images)