Mit akar? A zsidók megkülönböztetését?

Az Index január 29-én megjelentette Kőbányai János A 2022. április 3-i választások és a zsidók című véleménycikkét. Az a megállapítás, hogy mindkét, szemben álló oldalon vannak zsidók, szerinte „a másoknak csak szezonálisan dögletes kampányidőszakot a zsidók esetében végzetessé fokozza” – ez talán a fő mondanivalója. A magyar zsidóság szerinte „nem kapta meg a visszafogadás megbékítő kegyelmét”, és „a magyar zsidó lezseren meg nem különböztethetőnek tételezése éppen a zsidónak számító nemzettárs elbeszélését alázza meg azzal, hogy szenvedéstörténetét nemlétezőnek jóindulatúskodja”.

Végül is mit akar? Megkülönböztetést? Tényleg?

„A magyar zsidókat a magyar társadalom küldte a kollektív vesztőhelyre” – írja. A magyar holokausztnak ez a történelemhamisító interpretációja népszerű baloldali körökben. A baloldalnak ugyanis a rendszerváltás óta egyetlen célja van zsidóügyben: magyar zsidó és magyar nem zsidó ne tudjon együtt, egymás fájdalmát és veszteségét elismerve gyászolni.

Ezért kell a korabeli teljes magyar társadalmat a holokauszt tettesének kikiáltani, noha egy megszállt ország hatóságai a megszállók parancsára deportálták a magyar zsidóság nagy részét, nem „a társadalom”. Egy olyan országban, ahol a Gestapo letartóztatta a parlamenti képviselőket és a közigazgatás számos vezetőjét, a közigazgatásban tisztogatásokat hajtottak végre, és számos posztra német szempontból megbízható embereket ültettek. 

noha a zsidókérdés végső megoldása az ő politikájuk volt, a deportálás az ő parancsukra történt és a zsidók iparosított kiirtását ők szervezték meg és hajtották végre.

Amikor gyerekként hallgattam a szüleim és a rokonok beszélgetését a családi asztalnál, néha szóba kerültek az odaveszett testvérek. Kérdésemre, hogy mi történt velük, mindig ez volt a válasz: „A németek megölték őket.” Soha nem az, hogy a magyarok ölték meg őket. Ennek ellenére a német szó elő sem fordul Kőbányai írásában.

A mintegy kétszázezer német ajkú háború utáni kifosztásának és deportálásának ügyében még soha senki nem írt olyat, hogy a magyar társadalom vetette ki őket, de a magyar közigazgatás felelősségét sem szokták feszegetni. Igaz, azt a baloldalon szentként tisztelt Nagy Imre készítette elő belügyminiszterként, ő nyújtotta be a kormánynak a rendelettervezetet.

Akkor nem merül fel az egész társadalom felelőssége. Ha viszont a jobboldal győz a választáson? A magyar baloldal úgy tesz, mintha a jobboldal Horthy rendszerét akarná restaurálni, és újra deportálná a zsidókat, ha tehetné. Ez a kimondott-kimondatlan, végtelenül aljas vád erősödik fel minden alkalommal, amikor választási vereséget szenvednek.

Amikor 1998-ban az újdonsült miniszterelnök, Orbán Viktor szinte első útja az újpesti zsidó szeretetházba vezetett egyértelmű gesztusként, a Mazsihisz által szervezett tüntetés várta. Az élet elvesztéséért járó harmincezer forint kárpótlási összeg miatt tüntettek, amit még a Horn-kormány írt bele a költségvetésbe. Ezen a frissen felállt Országgyűlésnek még alkalma sem volt változtatni, de már Orbán nyakába varrták.

Amikor ugyanabban a ciklusban Orbán a miniszterelnöki keretből biztosított pénzt az auschwitzi magyar kiállítás megújítására, annak is antiszemitázás lett a vége. A kiállítás tervezett forgatókönyve ugyanis nem a történészekből és mások között Schweitzer József főrabbiból álló bizottság elé került, hanem a Népszabadság szerkesztőségéhez, amely kampányt indított. Így csak a 2002-es választás után készült el a kiállítás, amelynek forgatókönyve akkor már senkit nem érdekelt. Hiába épült meg a Sorsok Háza, mert a kiállítást belföldről-külföldről tűz alá vették.

Pontosan ugyanez a kampány folytatódik most is

„Miért nem lehet megnyitni hosszú évek után sem az autentikus helyen felállított – Les Lieux de Memoire – holokausztmúzeumot? Mi lesz a Szabadság téri gábrieles szoborral, amelyet a mai napig nem adtak át hivatalosan? S ezen emlékezetvesztő helyek ideológiai becikkelyezésével: az új alkotmány preambulumával, amely Magyarországot (a magyar társadalmat) felmentette a holokausztban vitt elkövetői felelőssége alól?” – kérdezi Kőbányai.

Mintha nem létezne holokausztmúzeum! Mintha lenne bármilyen erkölcsi kötelessége a kormánynak példátlan módon egy második holokausztmúzeumot is létesíteni! Mintha nem a baloldal külföldre is kivitt vádaskodásai és a zsidó hitközségek torzsalkodása akadályozná a Sorsok Háza megnyitását!

A Sorsok Háza egyedülálló koncepcióval, a gyermekek sorsán keresztül hozta volna közel a látogatókhoz a holokauszt borzalmát. De nem, mindenáron meg kellett akadályozni a közös gyászt. Ezért antiszemitizmussal, a magyar felelősség elhallgatásával vádolták meg Schmidt Máriát, a kiállítás egyik felelősét, aki a Terror Házával már bizonyította, hogy korszerű, élményt nyújtó, népszerű kiállítást képes létrehozni. Majd a támadásokba beszállt a baloldal mindig megbízható segédcsapata, a Mazsihisz is, és Lázár János 2015-ben meghátrált előttük. Azóta a kiállítás szervezését az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vállalta, náluk lehet érdeklődni, miért nem nyílt már meg.

Ami a Gábriel-szobrot illeti, kénytelen vagyok magamat idézni, mert ma sem tudok erről mást mondani: 

„Miután az Orbán-kormány határozott az emlékmű megépítéséről, a kirekesztés elleni harc dzsihadistái komoly nyomás alá helyezték a Mazsihiszt, mintegy kollaborációval vádolva, ha nem áll melléjük a teljesen elégő áldozatok újrahasznosításában. Mint mondják, az emlékmű mentegetni igyekszik a magyar szerepvállalást a holokausztban, mert a német sas az ártatlanságot szimbolizáló Gábriel arkangyalra csap le. 

Magyarország német megszállása következtében az ország hadszíntérré vált, az egyik leghosszabb ostrom a II. világháborúban Budapesté volt. A harcoknak és a bombázásoknak több tízezer civil áldozata volt. Ők sem voltak ártatlanok? Hogyan kellett volna a német megszállást ábrázolni: a német sas lecsap a zsidókat sanyargató Molochra? Az nem lett volna történelemhamisítás? A magyar zsidóság hivatalos képviselői – nem először – ellökték a kormány kinyújtott kezét, és inkább a baloldalt támogató politikai akciózásba kezdtek, semhogy közösen gyászoljanak.

Amennyi rosszindulattal az emlékmű mondanivalóját és esztétikai kvalitásait balról támadták, annyival a világ összes emlékművéről le lehet szedni a keresztvizet. Hol derül ki a berlini vagy a budapesti, a Duna-parti cipős holokauszt-emlékműből, hogy ki és miért volt felelős, ki a tettes és ki az áldozat? A berlini emlékmű úgy néz ki, mint egy ledózerolt NDK lakótelep. Hogyan mondja az el a virágzó német zsidóság tragédiáját?

Vagy az 56-osok terén az ’56-os emlékmű (a „vaskefe”) miért úgy néz ki, mintha győzött volna a forradalom? Miféle történelemhamisítás ez? Hol az áruló Kádár, hol vannak a szovjet megszállók, hol a pesti srácok? A rozsdás vasakba rejtve?”

Hiába az első Orbán-kormány által kezdeményezett Páva utcai holokausztmúzeum, hiába a szándék a Sorsok Háza megépítésére, hiába a gyönyörűen felújított szabadkai, Rumbach utcai, szegedi, berettyóújfalui, kőszegi, kisvárdai, óbudai, Vörösmarty utcai és újbudai zsinagóga. Hiába a zsidó hitközségeknek juttatott milliárdok. Hiába a biztonság, amit Magyarország nyújt zsidó polgárainak.

Ne engedjünk nekik! Ne legyen a zsidókérdés a választás központi témája! Legyen helyette a zsidó, keresztény, ateista és jelző nélküli magyarok és a velünk élő nemzetiségek boldogulása és biztonsága a központban!

A szerző egykori politikus, "A fideszes zsidó és a nemzeti érzés nélküli anya" című dokumentumfilm címszereplője.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: A Sorsok Háza 2018. szeptember 7-én. Fotó: Mohai Balázs / MTI)