A zseni, akit kirekesztettek a kánonból – Moldova György halálára

Amikor 1974-ben megjelentette a Magvető a Ferencvárosi koktélt, érettségiző diákként fogalmunk sem volt róla, hogy annak a kiadónak egy korábbi ávós, Kardos György a vezetője, mint ahogy azt sem tudtuk, hogy a szerző, bizonyos Moldova György egy vérkomcsi. Mert bár a komcsikat mi sem imádtuk, de például az ÁVH-ról csak halvány sejtésünk volt, nekem speciel apámék félhangosan elejtett megjegyzéseiből, amikor Komlós János megjelent a képernyőn, és elkezdte osztani az észt Az érem harmadik oldala címmel.

Ez a Komlós is ávós volt

– mondta a fater az arcán méla undorral, aztán elkezdte összeállítani a másnapi tréning tematikáját, mert futballedzősködött Budatétényben, de csak másodállásban, ugyanis valójában marós volt Albertfalván. Feljebb nem vihette, a nagyapám református lelkész volt, és az nem tűnt jó ajánlólevélnek az egyetemi felvételihez.

De ez csak egy mellékvágány, mert érettségi után, a kalocsai laktanyában, előfelvételisként pillanatok alatt felfaltuk a Ferencvárosi koktélt, majd leszerelés után a Közgázon fejből idéztünk komplett fejezeteket. Gráf, a részeges jobbhalf vagy Baumgartner, az érzékeny kapus számunkra közismertebb alakja lett a magyar irodalomnak Baradlay Richárdnál vagy Bornemissza Gergelynél. És a kutyát sem érdekelte, hogy a szerző vérkomcsi – később sem, évtizedek múltán, amikor innen-onnan nekirontottak Moldovának hozzá képest percemberkék, jobbról is, balról is, a fennkölt irodalom felhőkbe vesző csúcsairól, olyanok, akiknek ha összeadjuk az összes megjelent könyvük példányszámát, nem éri el egyetlen, közepesen sikeres Moldova-opuszét. Nem egyiküké – valamennyiüké, együttvéve.

Ugyanis Moldova tudott írni, méghozzá nem is akárhogyan, és ha rabul tudott ejteni egy komplett gimnazista-egyetemista generációt, akkor nem lehetett akárki. Nem is volt az, Moldovának ott a helye a magyar irodalom Hall of Fame-jében.

Hát ez a Moldova György távozott el most az árnyékvilágból, afféle huszonegyedik századi Don Quijoteként, egy letűnt időszak, a Kádár-kor krónikásaként, hellyel-közzel apologétájaként, aki persze maró gúnnyal tette nevetségessé az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek, az akkor létező szocializmus valóban fájdalmasan nevetséges viszonyait, de eközben sohasem szűnt meg hangoztatni: persze rossz volt az a kor, de annál jobbat a mai napig sem tudtunk kitalálni.

Hogy ez gigantikus történelmi tévedése Moldovának, az nem is vitás, viszont az a tántoríthatatlan elvhűség, amellyel haláláig védte a védhetetlent, mégiscsak olyan tulajdonság, amely kizárólag a legnagyobbak sajátja.

Moldova írásművészetét sokan elemezték már a Negyven prédikátortól a Szent Imre-indulóig, leborultak riporteri nagysága előtt, Az Őrség panaszát és az Akit a mozdony füstje megcsapott című munkáját a műfaj kiemelkedő darabjai között emlegetik, de akárhogy is nézzük, Moldova talán legnagyobb sikerű könyve a Ferencvárosi koktél című abszurd novellafüzér volt, amely a mi korosztályunk, a mai hatvanasok bibliája lett. De még az ötveneseké is, megannyi nálam évtizeddel fiatalabb barátom fújja a legendás főszereplők történeteit. H. Kovácsét, a Fradi tántoríthatatlan szerelmeséét, aki mindent tudott a futballról, hiszen már a Kispesti Vakok–Újpesti Vakok-mérkőzésen is ott volt, amit éjfélkor játszottak a Törökőr pályán, vagy Lami Árpádét, a halhatatlan balhátvédét, aki edzés gyanánt lépést tartott a szegedi gyorssal, majd kitépte észak hegyfokáról a legmagasabb fenyőfát, belemártotta az Etna tűztorkába, és égő betűkkel rajzolta fel az éjjeli égboltra: Hajrá, Fradi! Ezek olyan figurái a magyar irodalomnak – megspékelve a verhetetlen majomtizenegy Sipőcz, Kohn Géza, Halász, Vadász, Madarász összetételű csatársorával –, akik vagy amelyek nélkül messze nem lenne teljes sem Moldova munkássága, sem az egyetemes magyar literatúra.

Mert kitörölhető-e a magyar irodalmi kánonból az a Moldova, aki olyan novellahősöket hozott e világra, mint Virágh, az anyagias center, akitől a szerződés aláírásakor H. Kovács intéző számonkéri, hogy minden labdaérintésért pénzt számol fel: És hol a szív? Hol a lelkesedés?

Erre Virágh a fejéhez kap: Hát nem elfelejtettem? – és sietve beírja: „Szív 150 forint, lelkesedés 200 forint.”

Amúgy Moldova bizonyos tekintetben megelőzte a korát, hiszen amikor A zöld-fehér menyasszony című szatírájában szóba kerül Szentirmay Sárika, H. Kovács menyasszonya beállítása a kiesés ellen küzdő Fradiba, H. Kovács tiltakozni kezd Gábriel II-nél, a csapat edzőjénél.

– De hát hogyan játszhat egy nő? Hiszen a szabályok tiltják.

– Vasárnap már nem lesz nő. Miért tartjuk mi Európa legjobb sportorvosát, doktor Schön Ubult, ha annyit se tud, hogy négy nap alatt férfivá alakítsa át?

Ma már senki sem mosolyogna egy ilyen mondaton, amikor férfiból nővé operált csalók állítják feje tetejére a sportvilágot.

(Borítókép: Moldova György. Fotó:  Füzesi Ferenc / MTI)