Vona Gábor: Elsöpri-e a vihar ősszel Orbán Viktort?
Válság van. Hiába vagyunk túl (?) a pandémián, hiába kezdtek látszani a nemzetközi gazdaság friss hajtásai a hosszú vírus-sokk után, azonnal letaposta őket az ukrajnai agresszió. Ha puskaport szerencsére nem is, de a krízist számtalan szempontból már érezzük a bőrünkön, pedig a java még előttünk áll. Az ilyen válsághelyzetek mindig politikai turbulenciát teremtenek, és a sodródó társadalmi, gazdasági folyamatok nemegyszer söprik el az éppen regnáló kormányokat. Nyilván joggal merül fel a kérdés, mi lesz a NER-rel. Túléli Orbán a politikai pályafutása minden bizonnyal legnehezebb kihívását? Jön-e a sokak által jósolt vihar, amely eltakarítja a kormányt, vagy a politikai meteorológusok sem tévedhetetlenek. Az én véleményem szerint 2022 őszén nem lesz kormányváltás, de még a 2006-os politikai felfordulás sem ismétlődik meg. Orbán, ha megtépázva, súlyos veszteségekkel is, de túléli az őszt, és erre öt érvem van.
Az ellenzék állapota
A 2006-os ellenzéki Fidesz és a 2022-es ellenzéki összefogás politikai erejét, szervezettségét és társadalmi megítélését egyszerűen nem lehet egy lapon említeni. 2006-ban a Fidesz addigi története legjobb eredményével viszonylag szűk vereséget szenvedett. Tény, hogy a sorozatban második kudarc okozott belső válságot (emlékezzünk csak Jones gazda felemlegetésére vagy Kósa Lajos lebegtetésére!), de a jelenlegi oppozíció már negyedszer szelte meg az ellenzék keserű kenyerét. Az akkori Fidesz minden belső baja ellenére kormányképes alternatíva maradt, az összefogás meg a történelmi veresége után krónikus bénultságba zuhant. Hogy 2006-ban komoly társadalmi tiltakozások alakulhattak ki, abban a Fidesz mozgósító erejének meghatározó szerepe volt, bár a tüntetések egy tekintélyes része tőle függetlenül is szerveződött. A mostani ellenzéki pártoknak sem szervezeti szinten nincs meg ehhez az ereje, sem az ehhez szükséges társadalmi bizalommal nem rendelkeznek. Ha az elkövetkezendő hónapokat, éveket meg akarjuk fejteni, látni kell, hogy Orbán érdeke a ’22-es összefogás együtt és életben tartása lesz. Számára ugyanis a jelenlegi ellenzéki képlet a garancia arra, hogy sem ősszel nem lesz vihar, sem ’26-ban kormányváltás.
A kormány állapota
A 2006-os forró őszhöz azonban nemcsak az ellenzék erejére volt szükség, hanem párhuzamosan a kormány meggyengülésére is. Akkor, ha jogilag nem is, de gyakorlatilag megbukott Gyurcsány Ferenc. Ami utána jött, már csak agónia volt. (Az csupán a politikai boszorkánykonyhák érdekessége, hogy ez az agónia azóta is zajlik, nem kevés szavazót láncolva a NER-hez.) Talán őt magát leszámítva mindenki tudta és beárazta 2006-ban, hogy ebből már nincs kiút. A mostanihoz képest az akkori kormány állapota minimum három szempontból mutatott különbséget. Egyrészt a kormányfő a saját pártján, másrészt a saját szavazóin belül is elveszítette a többségét, végül a kormányon belül volt alternatívája (Kiss Péter, Bajnai Gordon stb.), tehát le lehetett vezényelni (még ha aztán elég furcsára is sikeredett) egy belső cserét. Orbán Viktorral kapcsolatban ezek közül egyik sem áll meg. Bizonyára lesz tiltakozás ősszel, de – a jelenlegi tudásunk alapján legalábbis – nem várható, hogy ahhoz tömegével csatlakoznának fideszes szavazók. A belpolitikai hullámok nem egy megtört bárkán egyensúlyozó, lázadó legénységgel küszködő bizonytalan kormányost, hanem egy stabil hadihajót fognak megrángatni. Az előbbi elsüllyedt, az utóbbi túlélheti.
A társadalom állapota
2006-ban országszerte bontakoztak ki tüntetések, amelyek intenzitása a mostani megmozdulásokhoz képest egészen más volt. Akkor és ott harapni lehetett a feszültséget, most még a szervezők is inkább csak kellemes együttlétben, politikai afterpartyban gondolkodnak. A 2006-os események is összefújtak számtalan futóbolondot, akik ideig-óráig mikrofont kaptak, de a mostanihoz hasonló „traktoros” fake tüntetés elképzelhetetlen lett volna.
Akkor szó szerint könnygáz gomolygott, most szerencsére csak fűszag.
Nyilván felmerül a kérdés, miért volt a 16 évvel ezelőtti demonstrációknak nagyobb erejük, és miért erőtlenek a jelenlegiek. Talán Gyurcsány ellen nagyobb volt a felháborodás, mint Orbán ellen? Nem hinném. Valamiért az meglátszott az utcán, ez a mostani meg a négy fal között marad. Az okokat én abban keresném, hogy az a fiatal felnőtt és középkorosztály, akik a politikai tiltakozások gerincét és erejét adják, 2006-ban bedőlt hitelekkel és munkanélküliséggel itthon éltek, ma meg, akár itthon tartózkodnak, akár külföldön, de általában dolgoznak. Akkor nem volt veszítenivalójuk, ma van. Akkor az országban voltak, ma csak részben. Lássuk be, a jelenlegi tüntetések nem elsősorban a szervezők alkalmatlansága miatt, hanem a magyar társadalomban bekövetkezett szociológiai változások miatt váltak erőtlenné. És ez őszre sem lesz másképp.
Az EU állapota
2006 őszén Magyarország még alig volt az EU tagja. Az őszi események minden bizonnyal váratlanul és eszköztelenül érték Brüsszelt. Valószínűleg nem éreztek mindent átható bővítési büszkeséget, amikor látták a híradókban, hogy bár csak nemrég vettek fel bennünket, máris azonosító nélküli rendőrök lövöldöznek a fővárosban, az utcán pedig folyik a vér. Azóta eltelt 16 év. Az EU Magyarországgal való kapcsolata pedig folyamatosan romlott, az Orbán-kormánnyal pedig, nyugodtan mondhatjuk, mélypontra jutott, mert ennél mélyebben már tényleg csak a teljes szakítás van. A helyzet azért más mégis, mert akkor az EU-t – bármennyire is kellemetlen volt nekik – nem rengette meg egy itteni válság. Az unió számára neutrálisnak számított, mi történik a magyar belpolitikában.
Most – dacára, hogy Orbánt sokan ki nem állhatják a brüsszeli vezetők között – az EU-nak nem érdeke egy 2006-oshoz hasonló turbulencia.
Profitálni nem tudnának belőle, az események kiszámíthatatlansága pedig egy jelenlegi háborús helyzetben az egész kontinensnek rosszul jönne. Az uniós források körüli mérkőzés során bizonyára szeretnének Orbánnak bevinni pár gyomrost, de egy dologban biztos vagyok: megbuktatni nem akarják. Akkor mindegy volt nekik, bukik-e a kormány, vagy marad. Ma – minden ellenszenvük ellenére – azt fogják támogatni, hogy maradjon, és előbb-utóbb a pénz is megérkezik…
Az USA állapota
Nem tudom bizonyítani, de feltételezem, hogy 2006 őszén az Egyesült Államok minimum semleges, ha nem támogató álláspontot képviselt Gyurcsány távozását illetően. Nyilván ez nem jelenti, hogy Soros György szervezte volna a tüntetéseket, de a Szabadság téren található amerikai nagykövetség dolgozói nem hullattak krokodilkönnyeket, amikor a nem messze álló szovjet katonai emlékművet megrohamozták a tüntetők. Ma már persze sokaknak furcsán hangzik, de akkoriban fordított volt a felállás. Gyurcsány számított Putyin barátjának és Orbán a Nyugaténak. Oroszországnak kifejezetten rosszul, az USA számára meg jól jött, hogy a moszkovita elhajlásokkal bíró Gyurcsány támogatottsága megroppant. Azt viszont nyilván nem felejtették el, hogy amikor végül a kormányfő lemondott, micsoda tragikomikus casting vette kezdetét, és hosszú időbe telt, amíg – az egyébként kifejezetten euroatlanti arcélű – Bajnai Gordon letette miniszterelnöki esküjét. Akkor örökre megtanulhatta az USA, mennyire fontos errefelé a megfelelő utód megtalálása, mielőtt az előző alól kihúzzuk a szőnyeget. És bár a jelek szerint Márki-Zay Péter körül komoly amerikai pénzek landoltak, de nem úgy tűnik, mintha komoly alternatívaként tekintenének rá. Úgy tűnik, az Egyesült Államoknak jelenleg nincs magyar kormányfőjelöltje – talán pár év múlva Donáth Anna jöhet szóba –, és bár a tudása, az eszközei és a tapasztalata megvan, hogyan lehet társadalmi elégedetlenségeket eszkalálni, 2006-ból tanulva, nem hinném, hogy Amerikának érdekében állna egy belpolitikai válság. Félő számukra, hogy abból nem ők, hanem Oroszország tudna pozíciót foglalni. Azt meg most nagyon nem szeretnék.
A szerző a Második Reformkor Alapítvány vezetője.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: A kormány ellen tiltakozók Budapesten 2006. október 23-án. Fotó: Barakonyi Szabolcs/Index)