Puzsér Róbert: Na, ki a Jani?

Amit Vadon Jani Kolumbiában a tévécsatorna által neki kiszolgáltatott kölyökkel rendezett, nem rögtönzött mutatvány volt. A verbális legyalázás e művelete egy évtizedek alatt kifejlesztett gyakorlat, mely Sebestyén és Vadon reggeli rádióműsorának fő attrakciója, s mely a kolumbiai dzsungelben annak szelleméhez igazodva a gyarmatosítók arroganciájával párosult. 

E verbális megszégyenítés formátumfejlesztője maga Sebestyén Balázs, az alázásra mindig kész playboy, aki a Z+ zenecsatorna riportereként szerzett keserves élményt annak a túlsúlyos lánynak, akinek a legfőbb bűne az volt, hogy rosszkor volt rossz helyen: épp akkor és ott, amikor és ahol a tápláléklánc csúcsragadozója belégázolhatott – az a tény pedig, hogy erről a nyilvánosság is tudomást szerzett, csakis az egykori tévécsatorna egyik alkalmazottjának köszönhető, aki bizonyára Sebestyén verbálfasizmusa iránti ellenszenvből felmondta a médiakaszt véd- és dacszövetségét, s a kompromittáló felvételt nyilvánosságra hozta. A kiszivárgott videó tartalma kellemetlen helyzetbe hozta Sebestyén Balázst: kiderült, hogy a birkák a farkas éles fogait megpillantva visszarettennek – megoldása a problémára mégsem a verbális alázás gyakorlatának felszámolása, hanem a bántalmazott szerepére egy profi szórakoztatóipari szakmunkás, Vadon Jani alkalmazása volt. Az így keltett élmény már nem kisemberek sérelmére folytatott közbotrányokozás, hanem a Mónika és Balázs emlőin sorvasztott közönség szakszerű szórakoztatása lett olyan háziasított áldozat mindennapos megszégyenítésével, akinek az önérzet luxusa munkakörileg nem megengedett.

Vadon Jani kiválasztásakor Sebestyén Balázs arra is figyelmet fordított, hogy sáros bakancsát egy őt kulturálisan messze felülmúló személybe törölje,

Az élmény a hallgatók tömegeinek ellenállhatatlan: a burzsoá lazaság a félperifériás pakliban úgy üti-vágja az értelmiség kifinomultságát, mint Balázs a Janit, mert aki márkás ruhákban feszít, az menő, aki meg szépirodalmat olvas, az vesztes.

Sebestyén Balázsnak nem lett volna szabad ezt a verbális bántalmazást folytatnia, de legalábbis már rég abba kellett volna hagynia. Legkésőbb a metoo-ügyek jelezhették volna neki, hogy lejárt a vadászidény, de ő annyira régóta művelte már ezt az alázgatást a műsoraiban, hogy az nem pusztán az országszerte ünnepelt mivoltának részévé vált, de ő maga sem hitte már, hogy bármilyen egyéb érdemleges teljesítménye van, ami az őt foglalkoztató RTL Klubnak és Rádió 1-nek értékes lehet. Az osztály legmenőbb csávója az alfák fölényességével söpörte le a tévéképernyőről Dancsó Pétert, aki egykori nimbuszának roncsát szorongatva tért vissza a YouTube-videómegosztóra egy számmal kisebb arccal királykodni – ez a tény pedig arról győzte meg az önmagában amúgy se könnyen kételkedő Sebestyént, hogy az általa fejlesztett köznyilvános alázási franchise eljegyezte magát az örökkévalósággal.

Azzal, hogy Morning Show című műsorát Balázsékra keresztelte át, már olyan fokú dominancia gesztusát gyakorolta, amiből nemcsak a hallgatóknak, de a további két műsorvezetőnek is értenie kellett. Sebestyén Balázs jól számolt a magyar társadalom morális állapotával: a Kárpát-medencében élők nem bírnak szívből a megalázott fél mellé állni, mert mélyen imponál nekik a menő cuccokban flexelő, vagány csávó által gyakorolt bántalmazás önfeledt lazasága. A magyarok legszívesebben maguk is Sebestyén Balázsok lennének, de mert ez nem jött össze, legalább az általa gyakorolt megszégyenítés hangjára akarnak ébredni – azon pedig kár csodálkozni, hogy ennek a szellemi és érzelmi közegében Sebestyén Balázs nem vette észre, hogy baj van a viselkedésével.

Vadon Jani végül annyi alázásban részesült emberi százezrek füle hallatára, hogy a Stockholm-szindróma erejével elsajátította a nyertesként feltüntetett szerep verbális és morális követelményeit – akárcsak a kápó, aki alkalmazkodik a körülötte normálisnak tanúsított abnormalitáshoz, és hogy kiszolgáltatottságát elviselhetőbbé tegye, eltanulja megkínzóinak szerepét a világban: Vadonnak annyira meg kellett mutatnia, ki a Jani, hogy azzal önmagának adta fel a leckét. Aligha űzhetett volna a sors annál kegyetlenebb tréfát, mint hogy 

Ilyen egy profi, ha baleknak szerződtetik: bántalmazójának bűnéért is ő felel.

A magát előbb áldozattá, majd pribékké ledolgozó értelmiségi olyan satu szorításában találta magát, melynek egyik pofáját az álkeresztényi képmutatás pártállamilag gyakorolt megbotránkozása, másik pofáját a túlérzékenységével eltörlést diktáló wokeness neoprűd szemforgatása képezi. Az a tény, hogy tettével Vadon Jani egy Bayer Zsoltot meg egy Mérő Verát, akik még soha semmiben nem értettek egyet, egy oldalra bírt állítani, minden másnál egyértelműbben jelzi, hogy a verbális megszégyenítés köznyilvános kultúrája tovább nem tartható. 

Sebestyén Balázsnak és Vadon Janinak tudomásul kell venniük, hogy szóval legalább akkorát lehet ütni, mint ököllel – erről a Janinak némi fogalma akár lehet is. Nemcsak a kommunikációt kell újratanulniuk, hanem értékrendet és normákat az alapoktól, kezdve az emberi méltóság tiszteletével – és meg kell próbálniuk hinni abban, hogy a nyilvános jelenlétük alázásélmény nélkül is érdekes. Megpróbálhatnának mondjuk értelmesen és kulturáltan beszélgetni egymással – hátha arra is fel lehet ébredni.

A szerző kritikus, publicista.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: RTL Sajtóklub)