Nem az akkugyárakban, az informatikában van a jövő – válasz Nagy Mártonnak

Akkumulátorgyár-ügyben rengetegen megszólalnak, nem gondoltam, hogy ehhez bármi újat tudnék hozzátenni, különösen mivel nem értek sem az akkumulátorgyártás rejtelmeihez, sem annak környezeti hatásaihoz. De elolvasva Nagy Márton véleménycikkének néhány állítását, úgy éreztem, nem maradhatok csendben. Nem vállalom, hogy reagáljak Nagy Márton komplex gondolatainak összességére, mert ezekre nálam sokkal hitelesebben válaszolhatnak közgazdászok. Ebben a véleménycikkben kizárólag arra szeretnék szorítkozni, amelyben üzletemberként és informatikai vállalkozóként kompetensnek érezhetem magam.

Elsősorban az alábbi mondat ösztönzött válaszcikk írására:

„A mi lépéselőnyünk az lehet, hogy tíz évvel megelőztük a világ nagy részét az újraiparosítás programjával, amelynek mi már az eredményeit is látjuk.”

Ezzel kapcsolatban eszembe jutott egy 9 évvel ezelőtti történet. 2014-ben adtuk át a jó néhány nagynevű nemzetközi és hazai szoftvervállalkozásnak helyet adó Graphisoft Parkban az oktatási campust, mely az egykori Óbudai Gázgyár romjainak felújításával született. Az új campus átadását a korának csúcstechnológiáját képviselő Gázgyár felavatásának 100. évfordulójára időzítettük, szimbolizálva a 20. század ipari társadalmából a 21. század informatikai társadalmába való átmentet – ahogyan erre a megnyitón utaltam.

Az ünnepségen beszédet mondott Budapest akkori főpolgármestere is, a megelőző 20 évben az aktuális helyszínt, Óbudát polgármesterként irányító Tarlós István. A megnyitót követő fogadáson így szólt hozzám: „Gábor, mi az a »szoftver«? Azt nem lehet megfogni! Én azt tekintem igazi terméknek, amit meg is lehet fogni.” Nem szálltam vitába vele, nem akartam elrontani az ünnepi hangulatot, de arra legvadabb álmomban sem gondoltam volna, hogy amit én akkor csupán a főpolgármester úr tájékozatlanságának tudtam be, azt közel egy évtized múltán hazánk fő gazdaságfejlesztési stratégiájaként megfogalmazva olvashatom, személyesen a gazdaságfejlesztési miniszter tollából.

Az informatikai forradalom lényege ugyanis nem az automatizálásban, a robotikában és a mesterséges intelligenciában rejlik (bármilyen látványosak is ezek), hanem abban, hogy hogyan jutunk információhoz, és azt hogyan tudjuk feldolgozni. A Google kereső már eddig is sokkal jobban megváltoztatta életünket, munkánkat, kapcsolatainkat, mint az önvezető autók fogják. És ha önvezető autókról beszélünk, ott sem az önvezetés mechanikus része a lényeg, hanem a kamerák által gyűjtött hatalmas információtömeg feldolgozásának képessége. Bő ötven éve már nem számítástechnikának, hanem informatikának hívjuk ezt a tudományágat, rámutatva, hogy a lényeg nem a számolás automatizálása, hanem az információ feldolgozása.

Egykori cégem, a Graphisoft építészeti tervező szoftvere sem azzal forradalmasította a tervezést, hogy gyorsabbá, pontosabbá tette a rajzolást, hanem azzal, hogy egy nagy és bonyolult épület komplex információtartalma feletti kontrollt adott az építész kezébe. Egy másik példa: Nem vitás, hogy a legújabb eszközök, képalkotó berendezések, vagy a korábbinál összehasonlíthatatlanul megbízhatóbb és precízebb robotvezérelt műtétek sokat segítenek a gyógyításban, de az orvostudomány egészét sokkal inkább a DNS-ben rejlő genetikai információ megfejtése helyezi teljesen új alapokra.

Azért félrevezető a Davosi Világgazdasági Fórum alapítója, Klaus Schwab nyomán „negyedik ipari forradalomként” vagy „Ipar 4.0”-ként aposztrofálni ezt a hihetetlenül gyors fejlődést, mert ez az elnevezés az automatizálásra és nem az információfeldolgozásra helyezi a hangsúlyt.

Ha tehát gazdaságfejlesztési stratégiánk megalkotásakor olyan irányban keresünk kitörési pontot, amerre a világ halad, akkor azt nem valamiféle „újraiparosításban”, hanem a jövőnket (és már jelenünket is) gyökeresen átalakító informatikában kellene keresni. Már csak azért is, mert ott sokkal több a valós lehetőségünk.

Mostanában fiatal vállalkozójelölteket oktatok a sikeres vállalkozások titkaira. Az egyik legfontosabb üzenetem, hogy soha ne azt keressük melyik a legjobb piac, hanem azt, hogy melyik az a piac, ahol mi a legjobbak lehetünk. Az, hogy valamibe előbb fogunk bele, mint mások, az nem előny, hanem inkább hátrány. A kitaposatlan utat a pionírok járják végig, de szinte soha nem ők a végső győztesek, hanem azok, akik a pionírok kudarcaiból tanulva elkerülik a járatlan utak csapdáit. Ehelyett az

Glóbuszunkért felelősséget érző polgárként természetesen örülök, hogy az elektromos autózás gyorsan terjed, és nyilvánvaló, hogy ehhez rengeteg akkumulátor kell. De hol itt a mi versenyelőnyünk? Az akkumulátorok drága nyersanyagai (lítium, nikkel, kobalt, mangán, grafit stb.) nem állnak rendelkezésünkre, és az a rengeteg energia és víz sem, ami kell még a gyártáshoz.

Az állami támogatás legyen a versenyelőnyünk!? Idézem Nagy Mártont: „Nekünk sem marad más választásunk, mint elsők között beszállni a támogatási versenybe…”

Valóban érdemes egy olyan versenybe beszállni ahol ez az egyetlen versenyelőnyünk? Látjuk, hogy az akkumulátorgyártó kapacitás gyors bővítésében Amerika és Németország versenyez egymással, de az állami támogatásokat elsősorban saját technológiafejlesztésbe fektetik, mégpedig azért, hogy csökkentsék a nyomasztó kínai függést. Eközben mi az alkalmazott technológiával növeljük a kínai és orosz függést.

Még egy megjegyzés a technológiával kapcsolatban: a ma legkorszerűbbnek számító akkumulátorok is viszonylag nehezek, kapacitásuk az igényekhez képest erősen korlátozott, mégis rendkívül gyorsan növekszik irántuk a piaci igény. Az akkumulátortechnológiához nem értek, de az innováció terén van némi tapasztalatom. Biztos vagyok benne, hogy – éppen a gyorsan növekvő piaci igény miatt – már ma is tömegével vannak ezen dolgozó innovatív startupok, melyek között lehetnek, akiknek akár már néhány éven belül sikerülhet új technológiát kidolgozni az elektromos energia tárolására.

A témában sok helyen megszólaló Győrffy Dóra közgazdász-professzor találó analógiája szerint olyan ez, mint amikor az ötvenes években a kommunista vezetés a „Vas és Acél Magyarországát” építését erőltette, melynek örökségeként legtöbb esetben mára már csak két választásunk maradt: Vagy munkahelyek tízezreit elveszítve leállítjuk ezeket a folyamatos veszteséget termelő és környezetpusztító gyáróriásokat, vagy továbbra is közpénzmilliárdokkal tartjuk őket lélegeztetőgépen. Könnyen ez a sors várhat az elavuló akkumulátorgyárakra is.

Miközben kormányunk rengeteg adófizetői pénz feláldozásával akkumulátorgyártó nagyhatalommá igyekszik tenni minket, egy ennél sokkal ígéretesebb területen a nyomokban még mindig meglevő valódi versenyelőnyünket nem csak hanyagolja, de a közoktatás elsorvasztásával kifejezetten leépíti. Az informatika alapja ugyanis a matematika, és Magyarországot még ma is matematikai nagyhatalomként ismeri a világ. Szeretünk büszkék lenni Nobel-díjasainkra, elhallgatva, hogy többségüket nem magyarnak ismeri a világ, hiszen nem itthon érték el eredményeiket. Ezzel szemben világhírű matematikusainkat magyarnak ismerik, és a Rubik-kockáról is azt tartják, hogy azt csakis Magyarországon alkothatták meg. Ezen értékes hagyomány nyomán a hetvenes–nyolcvanas években még élő, magas színvonalú matematikaoktatásra támaszkodva rendkívül jól képzett szoftvermérnökök kerültek ki az egyetemeinkről, és ennek eredményeként – teljesen spontán módon – virágzó iparággá fejlődött az úgynevezett szoftverexport. 

Hogy honnan ered ez a gazdag matematikai hagyomány? Egy gyermekkori élményem nyomán azt hiszem, hogy viharos történelmünk egyik tanulságaként szeretjük a matematikát. Néhány héttel azután, hogy szüleim beírattak az általános iskola első osztályába, nagyapám megkérdezte, hogy jó vagyok-e számtanból. Jó voltam, de miért fontosabb ez, mint a többi tárgy – kérdeztem vissza. Mert kétszer kettő a németeknek és az oroszoknak is négy, válaszolta két világháborút és két idegen megszállást átélt nagyapám.

Nézzünk egy jó példát! Miért is lett Anglia az ipari forradalom győztese? Mert Amerika felfedezése után a világkereskedelem az óceánokra tolódott, és ebben a szigetországként erős hajózási hagyományokkal rendelkező Anglia győztes lehetett. Ehhez persze az is kellett, hogy I. Erzsébet felismerje a lehetőséget, és hajóhadépítésbe fektessen.

A XXI. századra a világtengerek elvesztették kiemelt szerepüket, ma azok lesznek a győztesek, akik a cybertérben tudnak jól hajózni. Az IT-szektor, ezen belül különösen a szoftverfejlesztés, növekvő GDP-részesedéssel, növekvő foglalkoztatással és kiemelkedő kereseti lehetőségeivel igazi kitörési pontot jelenthetne Magyarország számára. Sőt, nemcsak Magyarország, de a hasonló történelmi pályát befutott sorstársaink, a többi közép- és kelet-európai ország számára is. Az egyetlen különbség, hogy ők, a balti országok, Románia, Bulgária, és még Ukrajna is, ezt felismerték, és lépnek.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy hazabeszélek, hangsúlyozni szeretném, nem az informatikai vállalkozások direkt pénzügyi támogatása mellett érvelek. Soha nem fogadtam el ilyet, mert meggyőződésem, hogy a vállalkozásoknak juttatott direkt pénzügyi támogatás a legtöbb esetben csak árt. A vállalkozásoknak és a magyar gazdaság egészének sokkal, de sokkal többet segítene, ha a közoktatásba fektetünk tőkét. Ezen belül a matematika oktatásában valaha megvolt erős hagyományainkat felélesztve, jól fizetett és megbecsült tanárok által nevelt tehetséges informatikusok seregével valódi szoftvernagyhatalommá válhatnánk. Hogy ehelyett miért az akkumulátorgyártó-sorok kiemelt támogatása mellett dönt a miniszterelnökünk? Van sejtésem, hogy miért, de ez túlnőne ennek a véleménycikknek a keretein.

A szerző fizikus, a Graphisoft és az Aquincumi Technológiai Intézet (AIT) alapítója.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Victor J. Blue / Bloomberg / Getty Images)