Oldhatja-e a pápalátogatás diplomáciai elszigeteltségünket?

Az amerikai–magyar kapcsolatok romlásának egy újabb fejezetét láthattuk múlt héten, amikor az Egyesült Államok budapesti nagykövete – szokatlan módon – sajtótájékoztatón jelentette be azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyeket a Nemzetközi Beruházási Bankkal kapcsolatban bevezettek. Az orosz (KGST-) alapítású, 2019 óta budapesti székhelyű pénzintézet tevékenysége ezzel formalitássá vált. A magyar kormány másnap jelezte kilépését az intézményből. A reakció gyors volt és üdvözlendő, amit szükségessé is tett a két ország konfliktusokkal terhes viszonya. Ez annyira igaz, hogy a diplomáciában szokatlan lépések csak szaporodtak közben: az USA plakátkampányt is indított hazánkban az orosz–ukrán háború és a magyar ’56 párhuzamaira felhívva a figyelmet.

Szolgálja-e Magyarország érdekeit a szaporodó viták száma a két ország között? Azt gondolom, hogy nem, és ennek több oka is van. Nem kell mindig elfogadnunk az amerikai álláspontot. A két ország méretkülönbségéből és nemzetközi súlyának differenciájából nem következik az, hogy az USA-nak állandóan igaza van. Az is rendben lévő, hogy a demokrata tengerentúli vezetés más preferenciákkal rendelkezik, mint a Fidesz–KDNP-kormány. Azonban vannak olyan kötelezettségeink, amelyeket komolyan kell vennünk. Ilyen például a közös katonai szövetség, a NATO-tagság. 

(Ne feledjük, hogy a banki alkalmazottak diplomata-útlevelet kaptak. Az ilyen dokumentummal rendelkező orosz állampolgárok száma jelentősen megnőtt az elmúlt időszakban a magyar fővárosban.) Jó, hogy a kormány gyorsan és egyértelműen reagált a NATO biztonságát érintő kérésre, és lezárta ezt az ügyet. Nem jó viszont, hogy Oroszországgal kapcsolatban nem egyszer jelent meg a hírekben, hogy mi magyarok kérjük bizonyos üzletemberek és más közéleti szereplők levételét – a nyilvánosság számára nem ismert okokból – a szankciós listákról. Nem előrevivő az sem, hogy Finnország csatlakozását az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez hónapokig akadályoztuk, Svédországot pedig jelenleg is blokkoljuk, ezzel csökkentjük a katonai szervezet erejét. Az sem túl elegáns, hogy lépéseinket a törökök mozgásához kötjük. E döntéssel partnereinkben gyanakvást ébresztünk, ahogy erre már előző írásaimban utaltam.

Lehet értékkülönbség és politikai vita Joe Biden kormányzata és Orbán Viktor kormánya között.

Magyarországnak viszont az az érdeke, hogy a történelmünkből tanulva, kiemelten fontos értéknek tekintsük a mi védelmünket is ellátó katonai szövetséget. Azt az együttműködést, ami az Egyesült Államok jóvoltából garantálja a szuverenitásunkat. Ha nem lenne Amerika, akkor még mindig a szovjet (orosz) megszállást nyögnénk. Ha nem az USA lenne a világ legerősebb hadseregével rendelkező atomhatalma, akkor az évszázadok óta hullámokban fel-felbukkanó orosz terjeszkedés áldozataivá válhatnánk újra. Helyes volt a magyar kormány döntése a bank kérdésében, de nem válik hasznunkra a svéd csatlakozás halogatása.

A kormány közben legitim módon képviselheti a háborútól távolságot tartó álláspontját. Ennek társadalmi támogatottsága is erős, ahogy súlya van annak a két népszavazásnak is, amely az Európai Unió és a NATO tagjává tette hazánkat. Úgy kell támogatnunk a békét, hogy közben nem ébresztünk kétségeket a szövetségi hovatartozásunkat illetően. Semmi jóra nem vezet az, ha nincsenek barátaink, támogatóink, ha magányosak vagyunk minden fórumon, legyen az az EU, a NATO vagy a visegrádi országok együttműködése. A legutóbbi írásomban üdvözöltem a Macron–Orbán-találkozót mint kísérletet az izolációból való kitörésre.

Szerencsés esetben látogatása oldhatja valamennyire az elszigeteltségünket. Ráadásul a pápa hasonló álláspontot képvisel az ukrán–orosz háború ügyében, mint a magyar kormány. A családpolitika lényeges kérdéseiben is közösek az alapok – ahogy erre Semjén Zsolt felhívta a figyelmet.

Kell a siker, a támogatás a magyar kormánynak. Érdemes lenne ezen az alapon végre irányt váltani a hosszú ideje kudarcos hazai baloldali politikának is. Ma a legfontosabb ügyünk az EU által visszatartott támogatásaink megszerzése, kapcsolataink normalizálása a NATO-val és az USA-val, és a visegrádi együttműködés kimozdítása a holtpontról. E területek eredményei befolyásolják a mindennapi életünket most infláció, gazdasági válság, életszínvonal-visszaesés formájában. Nem lehet mindent a háború számlájára írni.

Azért sem, mert a háború és az energiaválság másokat is sújt, mégis mi visszük a pálmát az európai inflációban, élelmiszer-drágulásban. Érdemes egy pillantást vetnünk arra a Lengyelországra, aminek szintén meg kell küzdenie ezekkel a nehézségekkel. Az 1980-as években egyetemistaként együtt is jártunk Lengyelországban Orbán Viktorral. Abban az időben Jaruzelski tábornok katonai hatalomátvétellel próbálta az ellenzéki Szolidaritást felszámolni, és fenntartani a kommunista rendszert. Példátlan szegénységet láttunk mindenütt. Piszkos, szürke utcák, teljesen üres boltok, részeg emberek és gyanús pénzváltók, közelharc a ritkán induló vonatokért, elkeseredett, perspektíva nélküli fiatalok. A rendszerváltás a kommunistákkal szemben egységben érte a lengyeleket, nagyjából olyannak tekinthettük az ottani helyzetet, mintha az MDF és az SZDSZ együtt alakított volna kormányt. A liberális Leszek Balcerowicz pénzügyminiszter sokkterápiájának köszönhetően a kezdeti drámai infláció és munkanélküliség után stabil és folyamatos növekedésnek indult a gazdaság. Ma ott tartunk, hogy Lengyelország hamarosan Európa meghatározó hatalma lesz. 

Gazdaságilag stabilan haladnak előre, katonailag pedig az Egyesült Államokkal fenntartott szoros szövetség eredményeként rövidesen a legjelentősebb ország lesznek az Unióban. Az USA át fogja helyezni a NATO katonai súlypontját hozzájuk. A háború után létrejövő lengyel, ukrán, balti államok alkotta tengely óriási piacot, gazdasági erőt és katonai potenciált jelent majd. Aggasztó a számunkra, hogy az ukrán gabonadömpinggel szembeni közös fellépés ellenére Mateusz Morawiecki miniszterelnök néhány napja sietett leszögezni, hogy Magyarország helyett Romániával és a Baltikummal működnek együtt.

A béke melletti magyar kiállást fontos lenne a kormánynak úgy képviselni, hogy a szövetségeseink felé sürgősen helyre tudjuk állítani a bizalmat. Még nem késő, de cselekednünk kell! A lengyel robbanásszerű fejlődés legyen példa a számunkra! Kell tudnunk élni a lehetőségeinkkel, ehhez azonban szövetségesek szükségesek. Olyanok, amilyen a lengyel barátaink számára Amerika.

A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Mateusz Morawiecki a lengyelországi krakkói NIL különleges erők katonai egységénél tett látogatása során 2023. február 18-án. Fotó: Artur Widak / NurPhoto / Getty Images)