Miért kéne feltámasztani a letűnt szárszói seregszemlét?

Bevallom, némi nosztalgiával nézegettem a 90-es években készült szárszói találkozók képeit, ahogy Tamás Gáspár Miklós éppen megnevetteti Heller Ágnest, ahogy Jancsó Miklós szivarozva figyel, Faludy György pedig Mécs Imrével beszélget. Csak néhány név a korábbi találkozókról, akik sajnos nincsenek már köztünk. Bizony hiányoznak. 1998-ig a Fidesz politikusai is rendszeres vendégek voltak Balatonszárszón, Orbán Viktor kék-piros ingére sokan emlékezhetnek, ahogy magyarázkodására is, amikor a Fidesz-székház eladása miatt úgymond „felkérdezték”. Más korszak volt. Érdeklődő, szabadságszerető állampolgárként mindenképp jobban éreztük magunkat benne: nyugati típusú demokrácia, szabadnak mondható sajtó, kulturált, okos politikai viták.

Kellemes buborékunkban csak azt nem vettük észre, hogy pár millió ember kívül rekedt. A dolgozó tömegeket valamiért nem boldogította a magas szintű politikai diskurzus, jobban aggódtak a munkahelyük miatt. A liberális irányultságú szabad sajtó nem feledtette a Bokros-csomagot.

A „népi” értelmiségi oldal sem volt túl boldog, úgy érezhették, hogy a hagyományokhoz való ragaszkodásukat régimódinak, a nemzethez való kötődésüket nacionalistának bélyegzi a domináns balliberális közeg.

A buborékban lubickolók nem, de Orbán Viktor észrevette a fennálló közhangulatban rejlő politikai lehetőséget. Észrevette és kőkeményen átváltotta politikai tőkére és közhatalomra. Ezzel a szárszói találkozók illusztris közönsége meg is kapta az első pofont, de ebből még magához tért, és az első Orbán-kormány ellenzéke 2002-ben javítani tudott.

Ha mást nem is, de Medgyessy Péter legalább annyit megtanult, hogy nem elég Szárszón és hasonló helyeken intellektuálisan kielégíteni 100-120 véleményformálót. Adni kell a tanároknak, az egészségügyi dolgozóknak, a nyugdíjasoknak, és nemcsak szép szavakat, hanem bizony forintot is. A száznapos program meggyőzőnek bizonyult, most Orbánon volt a sor, hogy meglepődjön: az amúgy jó minőségű és sikereket felmutató kormányzás nem volt elég a hatalom megtartásához. Sokan ebben a leckében látják azt a torzulást, ami elvezet a jelenlegi Orbán-rendszerhez, melynek a célja már egyértelmű: a mélyállam kiépítése és a hatalom megtartása mindörökre.

Visszatérve Szárszóhoz: 2003-ban abbamaradtak a szárszói találkozók, és csak 2013-ban indultak újra. Kéri László szavaival: miután a balliberális oldal magához ragadta a hatalmat, kevésbé volt szüksége a művész-tudós holdudvarra, csak akadályozta volna moralizáló akadékoskodásával, a holdudvarnak meg talán az volt kínos, ahogy az „övéik” kormányoztak.

2013-ban aztán aktuálissá vált újra a megmondóemberek összehívása, mert úgy látták, nagy a baj: Orbán Viktor és csapata vészesen sikeresnek tűnt, a baloldal hatalomra és a közvéleményre gyakorolt befolyása ugyanakkor súlyosan apadt. Itt tennék egy kis kitérőt: 2009-ben már megalakult egy csapat, amely valahol érezte, hogy sem a NER, sem az MSZMP utódpártjai és holdudvara nem az a közeg, amelyet a magyar lakosság hosszú távú politikai alternatívaként megérdemel. Lehet Más a Politika… Erre visszatérünk még.

2013-ban leginkább a körül zajlott a diskurzus Szárszón, hogy vajon kinek kellene elöl ülni azon a bizonyos tandemen. Az MSZP akkor még a legerősebb ellenzéki párt volt, így – bár a holdudvar mintha Bajnai felé húzott volna – a lista végül mégis úgy nézett ki, hogy Mesterházy, Bajnai, Gyurcsány. Városi legendák szerint egyes párbeszédes politikusok ezen a ponton érzékelhették először, hogy nem pont a tervek szerint alakultak a dolgok, azonban itt már nem volt mit tenni (a többi pedig már történelem).

Ezután volt még néhány találkozó 2016-ig, fogyatkozó résztvevőkkel, fogyatkozó reménnyel. A szervezők talán érezték, hogy „eljárt az idő” az érintett pártok és holdudvaruk felett.

A NER a (nagyobbrészt) megdöntésére szerveződött 2013-as találkozó után 10 évvel is él és virul. 

Ez persze illik is a szocialista hagyományokhoz: az MSZP a folyamatos megújulása során lett egyre kisebb és kisebb. Szóval frappáns nyelvi innovációval ez most már nem szárszói találkozó lesz, hanem Százszó, nem is Szárszón lesz, hanem Budapesten, a meghívotti kört meg kíváncsian várjuk. Nagyon bízzunk benne, hogy Lengyel László például ott lesz.

A magyar közélet 2010-es éveit uraló közhangulatában sokan már attól is fellélegeztek, hogy van pár tucat ember, aki a beállt szekértáborokon kívül helyezi magát és politikai közösségét. Egy pillanatra elhittük: lehet más a politika.

13 év múltán, most önkritikusan annyit mondhatunk, hogy az LMP legalább nagyjából megőrizte kívülállóságát. 2022-ben a többoldalú nyomásgyakorlásnak engedve kipróbáltuk az „összefogást”. Az eredmény közismert. Szárszón LMP-s politikus nemigen volt, ennek van talán némi szimbolikus jelentősége. A fő hangsúly most már nem is a koalíciókötés kényszerén van (bár a 2022-es teljes körű összefogás számunkra is meglepően igazolta az LMP által korábban vallott különutas indulás politikai racionalitását), inkább azon, hogy gondolatilag kulturálisan beolvadunk-e a Fidesszel szemben álló mainstream politikai áramlatba. Az LMP-nek pártként addig van értelme, amíg ennek ellen tudunk állni.

2023-ban úgy látjuk, hogy a politika valódi értelme nem az intellektuális világmegfejtés, hanem az érdekképviselet. Észre kell venni azokat a csoportokat, amelyeknek a húsba vágóan fontos ügyeit (a megfelelő, minőségi munkalehetőséget, az egészséghez és az egészséges környezethez való jogot, a lakókörnyezetük tisztaságát, élhetőségét, az otthonápolás megbecsülését) nem képviseli senki. A NER meg sem kérdezi őket, a hatalomból kiszorult liberális elit pedig saját intellektuális vitáival és a jogállam helyzetével van elfoglalva. Most például újraszüli a szárszói találkozót. Ehhez sok sikert kívánunk! Mi addig körülnézünk Földváron, Kenesén, Nyíregyházán: bontják-e már a semmilyen engedéllyel nem rendelkező kikötőt? Vajon tényleg eladják a több mint százéves honvédüdülőt? Hol épül a következő akkugyár a helyi lakosok megkérdezése nélkül? Ilyesmik. A világmegváltásra meg majd visszatérünk, ha arra lesz szükség.

A szerző az LMP elnökségi tagja.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: A XIV. szárszói találkozó 2015. június 13-án.  Fotó:  Nagy Lajos / MTI)