Harapófogóba kerültünk, ezen nincs mit örvendezni

Nehéz helyzetbe került a magyar kormány. Lengyelországban a parlamenti választáson győzött ugyan Jaroslaw Kaczynski pártja, a Jog és Igazságosság, de kormányt valószínűleg nem fog tudni alakítani. Nagyobb az esélye erre a második helyen végzett Polgári Platform vezetőjének, Donald Tusknak, aki két kisebb párttal koalíciót alkotva számíthat a parlamenti többség támogatására. Kaczynskiék Orbán Viktor magyar miniszterelnök fontos szövetségesei voltak egészen az Ukrajna ellen elkövetett orosz agresszióig. Onnantól a viszony hűvössé vált, mivel elfogadhatatlannak tekintették a magyar kabinet megértő álláspontját a háborút kirobbantó Oroszországgal kapcsolatban. Ezzel együtt néhány konkrét kérdésben továbbra is működött a kooperáció a két ország között, például az európai bevándorlást szabályozó tervezet elutasítása és az ukrán gabonadömpinggel szembeni fellépés ügyében.

Alapvető változásokat hoz majd. Szeretnék most néhány szempontot felvetni ezzel kapcsolatban, hiszen az általános érdeklődésen túl mindannyiunkat foglalkoztat, hogy miként alakulhat a jövőnk itt, Magyarországon az elkövetkezendő időszakban.

Számtalan elemzést olvashattunk az elmúlt napokban a lengyelországi választásokról. A hazai jobboldali sajtóra leginkább a tanácstalanság és a csalódottság jellemző a történtek kapcsán. A baloldali sajtó az északi ország visszatérését ünnepli Európába. Természetesen a lengyelek eddig is Európában voltak és ott is fognak maradni, akár Donald Tusknak, akár Mateusz Morawieckinek hívják a következő miniszterelnöküket. Nekünk azt érdemes most megvizsgálni, hogy ránk milyen hatással lesz a valószínűsíthető kormányváltás.

Magyarországon a tavalyi választásokon is fölényes győzelmet aratott a Fidesz, aminek eredményeként negyedszer rendelkezik kétharmados többséggel az Országgyűlésben. A magyar kormány belpolitikailag stabil, a javarészt baloldali ellenzék pedig nincs abban a helyzetben, hogy befolyásolja az ország jövőjét meghatározó döntéseket. (Amikor erre alkalom nyílna, akkor pedig nem él a lehetőséggel, ahogy erre már korábbi írásomban utaltam.) Hazánk sorsát tehát elsősorban az határozza meg, hogy mi a magyar kormány mozgástere, milyen lehetőségek nyílnak előtte. Több mint egy éve az ország fejlődését és jövőjét az a gazdasági válság befolyásolja legjobban, amely minket sújt leginkább az Európai Unióban. A koronavírus-járvány, az orosz–ukrán háború és az európai energiaválság érzékenyen érintette a kontinens minden országát, de legjobban minket, magyarokat gyötört meg. Ennek az oka az volt, hogy a kabinet hibákat követett el a gazdaságpolitika területén. Túlköltekezett, aminek következtében felborult a költségvetési egyensúly, majd rekordméretűvé nőtt az infláció. Recesszióba került a gazdaság, csökkent az életszínvonal, kevesebbet értek a bérek, gyengült a forint. Hosszabb ideje versenyhátrányt jelent az oktatás és az egészségügy állapota is. A krízisből még most sem lábaltunk ki, de jelentősen segítene rajtunk, ha végre meg tudnánk állapodni az EU-val a hazánkat illető források folyósításáról. (Természetesen ez az egyezség többet jelent az eurómilliárdok felhasználásánál, hiszen a konszolidáció Brüsszel és Budapest között a pénzpiacokat és a befektetéseket, a gazdasági és tudományos együttműködéseket is határozottan befolyásolja.) 

Orbán Viktor magyar miniszterelnök különutas, szuverenista politikája miatt hazánkat – és őt magát is – ma szinte az egész világon ismerik, sokszor negatív kontextusban. A rá jellemző konfrontatív fellépésnek az elmúlt bő évtizedben két jelentős támogatója volt a nemzetközi porondon: az egyiket Angela Merkelnek, a másikat Jaroslaw Kaczynskinak hívták. Merkel kancellárasszony Németország vezetőjeként – utódjával szemben – az Európai Unió vezetője is tudott lenni. Vezetési felfogásából adódott, hogy minden uniós országot – így Magyarországot is – kompromisszumok révén igyekezett bent tartani a közös csapatban. Távozásával megszűnt ez a törekvés a 27 ország részéről. A szintén szuverenista felfogású lengyel Kaczynskival pedig létezett egy olyan megállapodása a magyar kormányfőnek, hogy egy különleges véd- és dacszövetség keretein belül a két ország a vétóhasználatig bezárólag megvédi a másikat az uniós létet fenyegető brüsszeli támadástól. A vasárnapi és hétfői varsói eredmények alapján arra lehet számítani, hogy ennek vége lesz. 

Mi következik mindezekből? Először is a magyar kormánynak sürgősen, még ebben az évben meg kell állapodnia az Európai Bizottsággal a minket illető támogatásokról. (Szemben a hosszú ideje tévúton járó hazai baloldallal, e támogatások elmaradása nem fogja megbuktatni a kormányt. Eredményezhet azonban egy elhúzódó válságot, amely hazánk minden polgárának csak árt majd.) Másrészt szövetségeseket kell találni a nemzetközi politika világában, mert az ország pozíciói meggyengültek. Külpolitikai elszigeteltségünk kudarc, amelyet a lehető leggyorsabban orvosolni érdemes. Sajnos a visegrádi együttműködésre – amely egyébként az Orbán-kormány komoly sikerének számított – nem építhetünk, hiszen ennek a motorját a lengyel–magyar tengely jelentette. Az új lengyel kormány valószínűleg Csehországgal és Romániával akar majd a térségből szorosabban kooperálni, míg hazánknak marad Szlovákia, amelynek gazdasági, katonai és politikai súlya töredéke a lengyelnek. Ráadásul Robert Fico várható kormányfő személye nemcsak magyarellenes múltja miatt jelenthet zökkenőket az esetleges együttműködésben, hanem azért is, mert pártja, a szocialista Smer minden Magyarországot elítélő döntést megszavazott az Európai Parlamentben.

Ezért érdemes keresni a kiutat, ez ma az érdekünk. A miniszterelnök a mozgásterünk bővítését továbbra is keleten látja, ami egyáltalán nem téves gondolat, de nem ebben a helyzetben. A pekingi utazása több okból sem tekinthető sikeresnek. Egyrészt a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel történő találkozása ma nem használ Magyarországnak. Másrészt elmaradt az a bejelentés, amely arról szólt volna, hogy Európában először hazánkban épít fel Kína egy elektromos autókat előállító gyárat. Ez azt jelenti, hogy Ursula von der Leyen azon kijelentése, amely szerint felülvizsgálják Kína európai beruházásait, erős hatást gyakorolt a keleti kapcsolatokra, így a mi lehetőségeinkre is. (Azt sem szabad elfelejteni, hogy mind Joe Biden jelenlegi amerikai elnök, mind pedig Donald Trump volt elnök rendkívül elszánt az ázsiai kommunista nagyhatalommal szembeni fellépés ügyében.)

Így tehát helyzetünk rendezésén túl az Európai Unió és a NATO irányába (idetartozik a svéd tagság támogatása is a katonai szervezetben) egy ügy látszik formálódni, ahol szövetségeseket találhat az Orbán-kormány: ez pedig az illegális migráció kérdése. (A lengyel választásokon mindkét nagy párt, tehát a konzervatív-liberális Jog és Igazságosság és a baloldali-liberális Polgári Platform is ezzel szemben foglalt állást.) A drámai izraeli események, a palesztin Hamász embertelen és brutális mészárlása újra reflektorfénybe helyezte ezt az Európát súlyosan érintő kérdést. Nemcsak az izraeli polgárokkal, az ártatlan áldozatokkal, a zsidó néppel történő szolidaritást erősítette fel a terrorszervezet kegyetlensége, hanem sokakat megdöbbentettek azok az indulatos, agresszív tüntetések Európa-szerte, ahol Izrael ellen és a terroisták mellett léptek fel tömegek. A franciaországi és brüsszeli merényletek csak még jobban és egyre aggasztóbban aláássák a biztonságérzetet a kontinensen, így felértékelődik a magyar közbiztonság, a hazai alacsony terrorveszély. Valószínüleg a jövő évi uniós és önkormányzati választásokat erősen befolyásoló téma lesz ez majd itthon, de az egyre erősödő aggodalmak külföldön is eredményezhetnek szövetségeseket. Érdemes számolni vele, hogy ezek az együttműködések nem lesznek viszont olyan erősek, mint amilyennek a lengyel–magyar közös fellépést tekinthettük évekkel ezelőtt. 

Emiatt érdemes megfontolni a magyar miniszterelnöknek, hogy Peking után hazatérve, végiggondolva a varsói helyzetet, vigyázó szemét Párizsra (Brüsszelre, Washingtonra) vesse újra! Szükséges szövetségeseket találnunk azok közül, akik közé kultúránk, értékvilágunk és földrajzi elhelyezkedésünk miatt egyébként is tartozunk.

A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Donald Tusk, az Európai Unió (EU) volt elnöke és a polgári koalíció vezetője reagál az exit pollokra a választások éjszakáján tartott gyűlésen Varsóban, Lengyelországban 2023. október 15-én. Fotó: Damian Lemański / Bloomberg / Getty Images)