Háborúk árnyékában ideje kompromisszumkészséget mutatnunk

Az elmúlt héten biztató hírek jelentek meg annak kapcsán, hogy Magyarország végre hozzájuthat az előlünk eddig elzárt uniós pénzekhez. Ahogy több cikkemben is utaltam rá, hazánknak ma e források felszabadítása az első számú nemzeti érdeke. A konkrét támogatási összegeken túl az ország számára rendkívül fontos olyan környezet kialakítása, ahol a piaci szereplők hosszú távon hisznek a magyar gazdaságban. A kiszámíthatóság, ezáltal a tartós növekedés záloga az a jó viszony az Európai Unióval, amely jelenleg hiányzik. Emiatt nem érkeztek idáig a támogatások, és az EU-val folytatott kötélhúzásunk eredménye megjelent a rekordméretű hazai pénzromlásban (infláció), majd a bércsökkenésben, életszínvonal-zuhanásban, költségvetési hiányban és gazdasági visszaesésben. A koronavírus-járvány, az orosz–ukrán háború és a kontinenst sújtó energiaválság egyetlen uniós államot sem viselt meg annyira, mint Magyarországot. Ennek oka egyrészt a kormány téves gazdasági döntéseiben (túlköltekezés), másrészt pedig az unióval folytatott vitákban, támogatások elmaradásában keresendő. Tehát a problémáink okozói nem a két évtizeddel ezelőtti Gyurcsány-kabinet, és nem is a többieket ugyanúgy érintő brüsszeli szankciók voltak. Nem sikerült kanyarban előzni a magyar kormánynak.

A kudarc viszont nem jó senkinek sem. A baloldal idehaza olyan mértékben tévúton jár már hosszabb ideje, hogy nem merül fel eséllyel a kormányra kerülése. Eredményes program nincs ezen az oldalon, ami van, az meg csak tetézné bajainkat, ha megvalósulna. Ezért pártszimpátiától függetlenül az az érdekünk, hogy rendezzük vitáinkat kívül és belül is, hogy végre sikerrel tudjuk kihasználni a lehetőségeinket. Jó hír tehát az, hogy egyre többen veszik biztosra a megállapodást Brüsszel és Budapest között. De hogyan állhatott elő több év huzavona után ez az ígéretes helyzet?

Az Európai Unió nehéz időszakot él meg. Járvány, gazdasági válság, energiaválság, migrációs válság és háború jellemzi az elmúlt néhány esztendőnket. A vérontás, a háború, amely Oroszország Ukrajna ellen elkövetett agressziója miatt robbant ki a két ország között, az egész kontinenst megterheli. Nemcsak az energia-, nyersanyag- és élelmiszerárakat tornázza magasra, hanem a katonai segítségnyújtás is hatalmas költségeket emészt fel. Az, hogy az orosz csapatok ne a magyar, lengyel és román határnál állomásozzanak, komoly kiadásokat jelent az Egyesült Államoknak és Európának is. Annak a közel 100 milliárd eurónak, amelynek pótlólagos befizetését kéri az Európai Bizottság, javarésze Ukrajna támogatását teszi ki. A pénzre szüksége van a testületnek, mert egyébként nem tudja teljesíteni ígéreteit és kötelezettségeit a megtámadott országgal, illetve a tagállamokkal kapcsolatban. Ehhez a döntéshez kell a magyar kormány támogató szavazata is, ezért érezhető változás Brüsszel magatartásában. A kabinetnek érdemes lenne élni a helyzet adta lehetőséggel, és megállapodást kötni minél előbb, ha erre valóban létezik szándék. Ez ma Magyarország érdeke. Megtépázott minket az elmúlt néhány év, régiós versenytársaink jobban állnak, mint mi.

Közben úgy tűnik, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány több vasat is tart a tűzben egyszerre. Az egyik ezek közül Kína, ahová néhány hete ellátogatott a magyar miniszterelnök. A sajtóhíradások alapján a vizit nagyszabású bejelentések nélkül zajlott le. Valószínű, hogy a színfalak mögött szóba került az ázsiai kommunista nagyhatalom segítsége, amennyiben nem sikerül lehívnunk az uniós pénzeket. Nem javasolnám azonban ezt az utat a kormányzatnak több okból sem. Szinte biztos, hogy az unió által biztosított támogatások sokkal alacsonyabb költséggel vehetők igénybe, mint bármilyen más forrás. Ráadásul

Az ezzel járó súlyos következmények szemben állnak hazánk érdekeivel. A másik tűzben tartott vas a svéd NATO-tagság támogatásának halogatása, ami szintén egy játszmának az eleme. Csak a miniszterelnök tudja pontosan, hogy milyen tárgyalásokon és kikkel szemben akarja használni ezt az ügyet. Az ország megítélésének viszont sokat árt a késleltetés, mert a nyilvános magyarázatok (megsértődtünk az általános iskolások számára készített, választható videó miatt, megsértődtünk az egyes parlamenti képviselők meggondolatlan nyilatkozatai miatt stb.) tarthatatlanok. Nincsenek egy súlycsoportban azzal a ténnyel, hogy egy nemzet kinyilvánította az akaratát a NATO-tagságot illetően, mi pedig ezt semmibe vesszük. Ráadásul a katonai szövetség is erősebb lesz – és így növekszik a mi biztonságunk is – a skandinávok csatlakozásával. Jobb lenne tehát lezárni ezeket a nyitott kérdéseket, kihasználni a pillanatot és megállapodni az unióval a visszatartott pénzekről, támogatni a svéd tagságot, fenntartani, de nem túl szorosra fűzni a kapcsolatot a kommunista Kínával (létezik egy demokratikus Kína is: Tajvannak hívják), és megpróbálni feléleszteni a visegrádi együttműködést. Szövetségeseket, támogatókat keresni a nemzetközi porondon, hogy ne újra mi legyünk az az ország, akit a következő krízis a legjobban meggyötör.

A közel-keleti hatás

Annál is inkább, mert nyakunkon az új, rendkívül súlyos válság: ez pedig a háború a Közel-Keleten. (Csak remélni lehet, hogy nem okoz olyan drámai világméretű krízist, mint az 50 évvel ezelőtti.) A palesztin Hamász minden képzeletet felülmúlóan kegyetlen és embertelen vérengzése az izraeli civilek között kényszerhelyzetet teremtett a zsidó államnak. Izrael nem engedheti meg magának, hogy ne számolja fel a békés polgárainak vérét kiontó terrorszervezetet. Ahogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök mondta: hosszú, és véres háború előtt állnak. Izrael léte több szempontból is kulcsfontosságú a nyugati, atlanti világnak. Egyfelől a kultúránk jövője miatt kiemelt a jelentősége annak, hogy a zsidó–keresztény kultúrkör bölcsőjével, fundamentumával mi történik. Másrészt a demokratikus politikai kultúra és jogrendszer szempontjából sem mindegy, hogy a Közel-Kelet egyetlen demokráciája talpon tud-e maradni a környező autokráciák, illetve a káoszba zuhant, a terrorizmus bázisának számító államok szorításában. Harmadrészt a zsidó nép és Európa kapcsolatára nézve is különösen lényeges, hogy az évszázados méltánytalan hányattatás, majd a múlt századi népirtás után sikeres lesz-e a zsidóság őseik földjén. Ezért nekünk Izrael léte és eredményessége politikai, kulturális és morális kérdés is egyben.

Nem tudjuk még, hogy a Donald Trump egykori amerikai elnök által elindított és kiemelkedően fontos Ábrahám-megállapodások – tehát Izrael és arab szomszédainak békemegállapodásai – mennyire lesznek tartósak ebben a helyzetben. Azt sem tudjuk, hogy a síita vallási diktatúra Irán fenyegetőzéseit beváltva közvetlen résztvevőjévé válik-e a konfliktusnak. Azt viszont tudjuk, hogy a palesztin terrorszervezet sokkolóan brutális fellépése egész Európát szembesítette a kontinens egészét érintő migrációs válság biztonságpolitikai oldalával. Vajon mennyi hasonló akcióra kész Hamász-tag és szimpatizáns lehet a bevándorló milliók között? A félelem az eszkalálódó terrorakcióktól nem alaptalan, hiszen már Brüsszelben és Franciaországban is merényleteket követtek el. Európa országaiban megdöbbenést keltenek azok a hatalmas tüntetések, amelyek Izrael-ellenesek, antiszemita jelszavaktól hangosak és a Hamászt éltetik. Ebben a helyzetben szimbolikus a jelentősége, hogy az izraeli futballválogatott a hazai mérkőzései színhelyéül Magyarországot választotta. 

Most hazánk a földrész legbiztonságosabb országai közé tartozik. Ma Budapesten egy vallásos zsidó embernek nem jelent kockázatot kimenni az utcára. Ez egy olyan pozíció, amelyet a kormány megfelelő diplomáciai munkával a javára tudna fordítani.

Élni kellene tehát a lehetőséggel, amennyiben valóban érzékelhető a szándék Brüsszel részéről a megállapodásra. Az unió történelmi jelentőségű fejlődési esélyt biztosít tagjainak, különösen nekünk, közép-európaiaknak. Szlovénia, Csehország, Észtország, Lengyelország, Románia és a többiek robbanásszerű gyarapodása ezt bizonyítja. Nekünk is fel kell tudnunk venni a versenyt velük! Ehhez viszont képesnek kell lennünk megállapodni és kompromisszumot is kötni, a harcos kiállás mellett. Amikor a világot egyre több helyen fenyegeti a háború, itt az ideje a békekötésnek.

A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu 2018. július 19-én. Fotó: Kobi Gideon / GPO / Handout / Anadolu Agency / Getty Images)