Kultúrharc a törvények felett

„A törvények betartása egy ország alapja. Mi lenne, ha az atomerőmű igazgatója vagy a hadsereg egy főtisztje válogatna a törvények között, hogy mit tart be vagy mit nem? Minden állami vezetőnek be kell tartani a törvényeket” – indokolta nyomban Csák János kulturális és innovációs miniszter a Nemzeti Múzeum főigazgatójának kirúgását. A szaktárca a továbbiakban is ragaszkodott ahhoz a narratívához, hogy a törvényeket minden magyar állampolgárnak be kell tartania, és L. Simon László főigazgató nem tartotta be a gyermekvédelmi törvényt. Érdekes módon a progresszív ellennarratíva is ugyanerre az állításra épült, csak fordított előjellel: L. Simon is megszavazta azt a törvényt, ami miatt végül eltávolították. Az egyik kommentfolyamban egy progresszív aktivista üzent a menesztett főigazgatónak: „A gyermekvédelminek nevezett homofób törvényt nem tartottad be, amit te magad is megszavaztál.” A helyzet úgy áll, hogy

A kultúrharcos hisztériakeltés helyett jó volna leereszkedni a szikár jogi tényekhez. Utazás következik a paragrafusok útvesztőiben.

A pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2021. évi LXXIX. tv. (pedofilellenes törvény) egy klasszikus salátatörvény: a címben meghatározott cél érdekében mindösszesen tizenegy darab, teljesen különböző szabályozási területen módosított törvényeket. A tavalyelőtti salátából – történetünk szempontjából – az 1997. évi XXXI. tv. (gyermekvédelmi törvény), a 2011. évi CCXI. tv. (családvédelmi törvény) és érintőlegesen a 2010. évi CLXXXV. tv. (médiatörvény) módosítása érdekes. Elöljáróban érdemes felidéznünk a 2010. évi CXXX. tv. (jogalkotási törvény) 3. §-ának két mondatát: „Az azonos vagy hasonló életviszonyokat azonos vagy hasonló módon, szabályozási szintenként lehetőleg ugyanabban a jogszabályban kell szabályozni. A szabályozás nem lehet indokolatlanul párhuzamos vagy többszintű.”

A múzeumokra (és könyvtárakra) hatályban van egy szektorális törvény, mégpedig a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. tv. (közművelődési törvény). Ennek 1. és 5. §-ából pontosan kiolvasható, hogy a muzeális intézmények tevékenységének és feladatellátásának, valamint a közgyűjteményekben őrzött kulturális javakhoz történő hozzáférésnek a szabályait, továbbá a muzeális intézményekre, fenntartóikra és foglalkoztatottaikra, a kulturális örökség muzeális intézményekben őrzött elemeire, valamint a muzeális intézmény szolgáltatásait igénybe vevőkre vonatkozó előírásokat ez a törvény szabályozza. Magyarán: ha a jogalkotó korlátozni óhajtja, mondjuk, egy életkori csoport hozzáférését a múzeumokban kiállított bizonyos kulturális javakhoz (pl. fotóművészeti alkotásokhoz), úgy – a jogalkotási törvényben írottakra is figyelemmel – a közművelődési törvényt kell ennek megfelelően módosítania. 

A pedofilellenes törvény a médiatörvény 9. § (6) bek.-be a következő szöveget illesztette: „Azt a műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme az erőszak, a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának, valamint a homoszexualitásnak a népszerűsítése, megjelenítése, illetve a szexualitás közvetlen, naturális vagy öncélú ábrázolása, az V. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősítése: tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott.” Azaz a jogalkotónak esze ágában sem volt megtiltania a kereskedelmi csatornák számára az inkriminált műsorszámok sugárzását, megelégedett a figyelemfelhívással. Jóllehet késő esti műsorsáv ide, tizennyolcas karika oda: a korlátozás alá vont médiatartalmat gyaníthatóan így is több kiskorú fogja látni, mint bármilyen múzeumi kiállítást. Ehhez képest a pedofilellenes törvénnyel a gyermekvédelmi törvénybe ültetett 6./A § valóban szigorúbban fogalmaz: „E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” Csakhogy a gyermekvédelmi törvény 11. § (1) bek.-e világosan megmondja, kikre ró kötelezettséget az új 6./A §: „A gyermeki jogok védelme minden olyan természetes és jogi személy kötelessége, aki a gyermek nevelésével, oktatásával, ellátásával, törvényes képviseletének biztosításával, ügyeinek intézésével foglalkozik.” Egy múzeum éppúgy nem tartozik ebbe a körbe, ahogyan a kereskedelmi csatorna sem. 

A pedofilellenes törvény ugyanakkor a családvédelmi törvénybe iktatta a következő passzust (5./A §): „E törvényben foglalt célok és a gyermekek védelme érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” A családvédelmi törvénybe elhelyezett kötelezés címzetti köre valóban nincsen lehatárolva, így azt – a gyermekvédelmi törvénnyel ellentétben – ebben az esetben nem jelenthetjük ki magabiztosan, hogy a múzeumi intézményvezetők számára a családvédelmi törvény előírása érdektelen lenne. A kérdés az, hogy milyen mélységben ró kötelezettséget a múzeumokra a családvédelmi törvény 5./A §-a? Nem lényegtelen, hogy a megelőző szakasz, az 5. § a médiaszolgáltatókat regulázza, azonban úgy, hogy – nyilván a párhuzamos szabályozás tilalmára figyelemmel – egyáltalán nem írja felül a médiatörvény – ugyanebben a salátában újraírt – 9. § (6) bek.-t. A dilemma ezen a ponton úgy fogalmazódik meg: mit jelent valamit elérhetővé tenni egy korcsoport számára? A médiaszabályozás – miközben nem tudja megakadályozni, hogy a problémásnak tartott tartalmat kiskorúak is megtekintsék – ezt úgy válaszolja meg, hogy a műsorsávokat különíti el, illetve korhatáros figyelmeztetést ír elő. A párhuzamos szabályozás tilalma miatt a családvédelmi törvény olyan mélységben nem avatkozhat a múzeum működésébe, ahol már a közművelődési törvény szabja meg a kereteket: ilyen a hozzáférés szabályozása. Amit a családvédelmi törvény 5./A §-a miatt biztosan nem tehet meg egy múzeum: a jogalkotó által „sikamlósnak” tartott tartalommal érintett kiállítás megtekintését kifejezetten gyermekeknek hirdeti meg, kiskorúaknak ajánlja, arra iskolai csoportokat verbuvál, és így tovább. Ilyesmiről a World Press Photo kiállítás kapcsán szó sem volt. A fenntartó esetleg előírhatja még – a médiatartalmakhoz hasonló – korhatáros figyelmeztetés elhelyezését az érintett tartalmaknál. Ennek L. Simon László eleget is tett. Ha viszont egy múzeum a belépésnél a személyi okmányokat elkéri, és a látogatók életkorát (úgy is, mint személyes adatokat) vizsgálja: erre alapot adó törvényi előírás híján, bizonyosan megsérti az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv.-t és az uniós GDPR-rendeletet. 

El kéne dönteni végre, melyik játékot játsszuk? Egy öntudatos jogállamban tudniillik még a keresztállításra is vonatkoznak betartandó építésügyi rendszabályok, továbbá a kultúrharcos felbuzdulásában elmulasztott törvénymódosítás miatt nem a jogalkalmazókon verik el a balhét. Egy öntudatos jogállamban ugyanis a hatalom a jognak alávetett, ergo magára nézve is feltétlen kötelezőnek fogadja el az amúgy maga által alkotott normákat, a politikai akarat pedig minden esetben jogi normákon – s nem pedig kabinetirodából szétküldött kommunikációs segédleteken – keresztül érvényesül. Lehet persze azt gondolni, hogy a jogállami játéknak túl nagy a politikai költsége. Így tett a Nagy-Szénáson – és nem Hegyi-Karabahban – keresztényüldözést vizionáló külügyi államtitkár is. Ebben az esetben ki kell mondani, hogy a jogi normák Magyarországon nem feltétlenül érvényesülnek, azokat a kereszténydemokrata jelmezben végzett politikai termékértékesítés szempontjai bármikor felülírhatják. Nincsen ebben semmi Közép-Európában szokatlan, csak akkor nem kell sértődött leveleket írogatni Stockholmba. 

A szerző ügyvéd, volt országgyűlési képviselő.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: A  World Press Photo 2023 kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban 2023. szeptember 21-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)