Ez lenne a következmények országa?
További Vélemény cikkek
Még az „előző nyolc év” időszakában született a „következmények nélküli ország” kifejezés, amely a hazai politika felelőtlenségének eposzi jelzője lett. Az elmúlt hetekben olyat éltünk át, amelyet eddig talán csak egyszer, a G-napon: alapjainál remegett meg a NER. Nem parasztok kerültek le a sakktábláról, hanem tisztek. A kegyelmi botrány és az azt követő turbulencia – hívjuk csak K-heteknek – elhasznált egy köztársasági elnököt, egy exminiszter-listavezetőt, egy kormányfői bizalmasnak számító püspököt, adott az ellenzéki reményteleneknek egy megtért Facebook-jedit, a civileknek egy gigatüntetést, a gyermekvédelem ügyének pedig végre reflektort. Csak nem a következmények országává lettünk? Nem hinném. Ahhoz nem csupán a politika, de a társadalmi szemlélet változására is szükség lenne, és ez a feladat még bőven előttünk áll. Ha a következmények országáról nem is beszélhetünk tehát egyelőre, a K-hetek országos közéleti következményeiről igen. Szám szerint ötről.
A köztársasági elnök tisztsége
A mindenkori kormány általában nem akar hallani a közvetlen elnökválasztásról, a mindenkori ellenzék pedig rendre felveti. Valójában mindkét oldal teljesen logikusan teszi, amit tesz. A maga aktuális üléspontja alapján megalkotja aktuális álláspontját. Most azonban a K-hetek hatására ki lehet lépni ezen a forgóajtón. Hosszabb távon átgondolni a kérdést. Az államfői tisztség ugyanis, amely a nemzet egységét hivatott megmutatni, mély válságba került. Orbán Viktor a bukott köztársasági elnökökben is kétharmadot szerzett. Ennek persze most nem örül annyira, és szerencsére kevés az esély, hogy Semjén Zsolttal még dalolni is nekiálljon, de a lecke fel lett adva. És egy újabb „puppet show” csak tovább rontana a helyzeten. Jómagam kezdetektől fogva a közvetlen választás pártján állok. Nem értek egyet – az általam egyébként nagyra tartott és tisztelt – Karsai Dániellel, aki szerint az államfői tisztség szűk jogköre és egy közvetlen választás széles legitimitása feloldhatatlan ellentmondásban lenne. Való igaz, relatíve szűk a mozgástér, de a még így is ott lévő erős jogokat pont azért nem tudja a mindenkori államfő gyakorolni, mert társadalmi felhatalmazás helyett pártpolitikai kinevezés áll mögötte. Az ellenzéki összefogás pártjai most közvetlen választást követelnek, nem tudni, mekkora belső meggyőződéssel. A Második Reformkor (2RK) még alapítványként azt javasolta, ne csupán a köztársasági elnököt, de a legfőbb ügyészt és a médiahatóság vezetőjét is közvetlenül válasszuk. Tudom, provokatív javaslat, jogi aggályokat is felvet, de igenis bátrabban, újítóbban kell gondolkodnunk a jövő fékeiről és egyensúlyairól. A K-hetekkel az ország tett egy nagy lépést a közvetlen választás elfogadottsága és támogatottsága felé.
A civilek vagy a pártok?
A február 16-i tüntetés kapcsán elindult a szokásos számháború. A kormányoldal szerint néhány 10 ezer, a szervezők szerint 150 ezer ember volt ott, sőt, egyikük már a rendszerváltozás legnagyobb tömeget megmozgató rendezvényéről beszélt. Nyilván mindkettő túlzás. Nem tudom, mennyien voltak ott, én a tömeg közepén álltam, de azt láttam, hogy nagyon sokan. Annyira sokan, amennyi embert jelenleg egyetlen párt, még a Fidesz sem tudna az utcára vinni. Lehet, hogy lesz egy ennél is nagyobb Békemenet, de azt helyi polgármesterek által közpénzből fizetett buszok, valamint a kis városnézéssel és ingyenebéddel összekötött program fogja majd felduzzasztani. Saját akaratából, saját költségen érkező emberekből ekkora tüntetést ma senki sem képes szervezni. És ez mindenképp egy új jelenség.
A tüntetésnek ezért több politikai konklúziója is van. Egyrészt elszívták a levegőt a DK, a Momentum és a Mi Hazánk tervezett tüntetései elől. Másrészt megmutatták a kormánnyal szembeni elégedetlenség hatásfokát egy választási kampány hajnalán.
Harmadrészt viszont nem keletkezett politikai output. Az ott lévő és az eseményt követő sokaság nem kapott politikai iránymutatást. Ez persze nem is várható el civil szervezőktől, ilyet nem is ígértek, és ezt jól is tették, de ettől még érdemes értelmezniük a saját helyzetüket: beléptek egy olyan politikai térbe, ahol valamit majd mondaniuk kell arról a változásról, amit követeltek, és ami a beszédeikben is túlmutatott a gyermekvédelem ügyén. Február 16-tal egy új korszakba léptünk a civilek és pártok politizálása témájában. Nem egymással kell versengeni, hanem egymásnak kell helyet találni. Ez sok vitával jár majd, de végre nem a múltról, hanem a jövőről szól, és ennek én személy szerint nagyon örülök. A gyermekvédelmi kerekasztal, a fiatalok életkezdése, az egészségügyi prevenció, a pártmentes önkormányzatiság, az online népszavazás, a valódi társadalmi vita és az uniós források felhasználásának gyökeres átalakítása – csak néhány sorsdöntő kérdés, amit a 2RK szívesen vitatna meg pártokkal és civilekkel egyaránt.
Senkit nem hagyunk az út szélén!
Orbán Viktornak számtalan szállóigét köszönhetünk: dakota közmondásokat, „boldog karácsonyt”, „most jövök a templomból” és a többi. A fenti is ilyen. Sokan félreértették, azt gondolták, ez valamiféle szociális elem a Fidesz mátrixában, de ez vágyvezérelt tévedés volt. A mondat sokkal inkább szólt befelé, mint kifelé. Azt üzente a NER építőkockáiként funkcionáló „szorgos” tücsköknek, ha a csapatunk része vagy, és bajba kerülsz, meg fogunk védeni a rendszeren kívülre szorított hangyatömeg haragjától. Most, hogy egy hét alatt egy bástya és két futó is lekerült a tábláról, talán nem mindenki érzi majd biztonságban magát odabenn a tücsökbolyban. Ennek pedig a rendszerben lehet destabilizáló hatása. Ha a repedések folytatódnak vagy kiújulnak, a „csendben tartom a sort és élvezem a tücskök életét” mintája helyett mások is dönthetnek menekülő (mint Varga Judit) vagy éppen támadó (mint Magyar Péter) stratégia mellett. A mostani eseményeket valószínűleg még kiheveri a kormány, de a K-hetek egyik legfontosabb tanítása, hogy valahogy majd így omlik össze a rendszer: egy veszélytelennek hitt lépést követően, váratlanul, belülről, hirtelen, dominóként, hatalmas társadalmi feszültség felrobbanása által kísérve. És akkor most mindenki gondoljon bele: mennyire van erre a helyzetre felkészülve az ellenzék? Nem véletlenül mondjuk mi a Második Reformkorban, hogy az „O1G” szlogen semmit sem ér, mert nem elég azt kiabálni, takarodjon a kormány, arra is választ kell adni, mi jön utána. Nem csak ellenzéket kell építeni, hanem új alternatívát!
Nőket a politikába
Orbán Viktor évekig kereste, próbálgatta, ki is lehetne a Fidesz női arca. Látszott persze, hogy ezt nem belső meggyőződés, hanem külső kényszer hatása alatt teszi, de az utóbbi években úgy tűnt, végül megtalálta őket. Sőt, egyszerre kettőt is. Katit és Juditot. Most egy nap alatt hosszú idő munkája veszett oda velük. Félő, hogy a patriarchális, ókonzervatív szemléletre és a „Wish-es Charles Bronson”-attitűdre amúgy is oly hajlamos kormány a mostani helyzetből azt a következtetést vonja le: nincs helye nőknek a vezetésben, mert lám, csak a baj van velük. (Ami azért is tévedés, mert itt igazából nem a nőt kell keresni, hanem a férfit...) Ami még ennél is félőbb, hogy a politikába készülő nők is ide jutnak. Látva a hazai közélet kegyetlenségét, macsóságát, távol maradnak. Nem vagyok a női kvóták híve, éppen a hölgypolitikusok méltósága és egyenjogúsága okán, de hiszem, hogy egy jó politikai közösségben helye van a nőknek, sőt szükség van rájuk. A mi EP-képviselőjelöltünk nem véletlenül hölgy. Nem kvóták, nem kényszer, nem marketingérdek hatására. Hanem azért, mert a 2RK-ban erre a feladatra ő, Pekárné Farkas Emese a legalkalmasabb.
A birodalom visszavág
A K-heteknek nem direkt következménye, de szorosan idekívánkozik, hogy a legutóbbi csúcson az EU megtalálta az Orbán-áfium ellen való brüsszeli orvosságot. És ahogy az lenni szokott, kutyaharapást szőrivel. Ha a magyar kormányfő beszorítja a többieket, akkor azok csak egyet tehetnek, ők is beszorítják. Pontosan ez történt. Az ellenzék persze tapsolt, a kormányfő nyilván kármentett, de nem ez a lényeg. A lényeg a precedens. Az unió vezetői megízlelték, hogyan kell kezelni a fekete bárányt. Erőből. Ettől kezdve már nem fognak félni alkalmazni ezt a módszert. Meggyőződésem szerint ez egy új korszak kezdete, amelynek hatásait még nem is látjuk. A kormányfő nemzetközi szinten jelenleg csak egy nagy jobboldali áttörésben bízhat júniusban, és/vagy Trump megválasztásában.
Véget ért a „megépítjük Brüsszelig” felhőtlen időszaka, most a „birodalom visszavág” rész jöhet.
És bármennyire is örül ennek az ellenzéki összefogás, ez ugyanúgy nem jó Magyarországnak, ahogy az eddigi trollkorszak sem volt az. A közeljövő egyik legfontosabb feladata, hogy helyreállítsuk a bizalmi viszonyt az EU-val. Kétféle rossz viszonyt lehet létesíteni, nekünk mindkettőt sikerült. A csatlakozás után a baloldali kormányok bólogató kiskutyaként írtak alá minden eléjük kerülő papírt. 2010 után pedig a Fidesz hamis, morgós kiskutyaként piszkított oda mindenhová, ahová beengedték. Az önfeladás és az önteltség helyett a helyes viszony a kritikus, de megbízható partnerség. A Második Reformkor ebben hisz. Mindig kiállni a magyar érdekekért, ha kell, vállalni a vitát, akár a vétót is, de soha, soha, egyetlen pillanatra sem szabad, hogy az európai országokban megtörjön a bizalom. Hogy akár csak egy másodpercre is bárki azt higgye, nem ennek a közösségnek az érdekében cselekszünk. Ahhoz, hogy a nagy feladatoknak, mint amilyen a nyilvánvalóan eredménytelen kohéziós politika teljes reformja, nekifogjunk, előbb a bizalmat kell mindkét oldalon helyreállítani.
A szerző a Második Reformkor Párt elnöke.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: A Hősök tere 2024. február 16-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)