Eljött a szociálkonzervatív kormányzás ideje

A 2010 óta eltelt másfél évtized a társadalmi felzárkózás terén jelentős eredményeket mutatott. A közmunka egyértelmű siker volt, de számos kapcsolódó kormányzati intézkedés is, többek között a kötelező óvodai nevelés, a családi adókedvezmény, a különböző típusú személyi adómentességek, a szociális étkeztetés, az ingyenes tankönyvek vagy éppen a digitális eszközökhöz való ingyenes hozzájutás. A hátrányos helyzetűek nagy része el tudott helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon, nőtt a szakképzésbe jelentkezők száma, csökkent a korai iskolaelhagyók aránya, több térségben megnőttek az adó- és járulékbefizetések. Ezeket a folyamatokat 2010 óta egészen hosszan és magabiztosan menedzselte a kormányzat. A prosperáló gazdaság megbecsülte és tisztességesen megfizette azokat a cigányokat és hátrányos helyzetűeket, akik százezerszám értették meg, hogy most végre valóban tehetnek önmagukért, azaz tanultak, képezték magukat és munkát vállaltak. Az Európai Unió egyik legalacsonyabb munkanélküliségi mutatóját sokan talán nem tartják igazi eredménynek ma Magyarországon, pedig ez tette lehetővé, hogy az alacsony munkanélküliség a 2010 előtti időkkel összevetve  kevésbé terheli meg az államkasszát. A kormány a munkaalapú társadalom meghirdetésével a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legjelentősebb felzárkózási folyamatához kínált feltételeket. 

Ugyanakkor azt is ki kell mondani, hogy a Covid–19 koronavírus, valamint az ukrán–orosz konfliktus okozta külső nehézségekből eredő következmények pont annál az egy-másfél millió embernél vágták el a további felkapaszkodás esélyét az elmúlt évek során, akiknek a nagy része próbált és tudott is élni a kínálkozó felzárkózási lehetőségekkel. Azért is fájó volt ez a számukra, mert ők többségükben olyan cigány és hátrányos helyzetű családok voltak, amelyek korábban nem találkoztak valós felzárkózási esélyekkel, a sikeres éveket követő válság során pedig nem lettek előzetesen felkészítve arra, hogy mihez kezdjenek majd akkor, amikor ezek a korábbiaknál egyértelműen kedvezőbb feltételek egyszer csak elfogynak, megszűnnek, és újfent igazodniuk kell. Sokan közülük nem tudtak olyan mértékben megerősödni (sem anyagilag, sem szemléletben, hozzáállásban), hogy az kitartson addig, amíg újfent jobbra fordulhatnak a dolgok. Ez a helyzet pedig végeredményben azzal járt, hogy egyes mutatók és tendenciák újra rossz irányba fordultak az elmúlt időkben, illetve újra megjelentek és megerősödtek. 

Több kutatás is érdemben ad ma már újra információt arról, hogy:

• nő a roma és hátrányos helyzetű diákok száma és aránya az óvodai nevelésben
• nő a roma és hátrányos helyzetű diákok száma és aránya az általános iskolai oktatásban 
• nő az évismétlő első osztályosok száma és aránya az általános iskolai oktatásban
• csökken a diákszám egyes vármegyékben az általános iskolai oktatásban
• nő a családon belüli erőszak a hátrányos helyzetű térségekben
• nő a korai iskolaelhagyás aránya elsősorban a hátrányos helyzetű térségekben
• nő a droggal összefüggésben elkövetett bűncselekmények száma a hátrányos helyzetű térségekben és közösségekben – ez kimondottan aggasztó folyamatokat generál
• csökken az egyes hiányszakmákban végzettséges szerzett diákok száma a hátrányos helyzetű térségekben
• nő (gyorsul a fluktuáció) a hátrányos helyzetű térségekben

Továbbra is legalább 300 ezer inaktívnak tekintett munkavállaló van az országban, akiknek 50-60 százaléka sosem lesz alkalmassá tehető arra, hogy megjelenjen az elsődleges munkaerőpiacon. Ezeknek az inaktívaknak a száma pedig a következő évek során nőni fog.

A kedvezőtlen folyamatok erősen kihatnak a helyi közösségekre, társadalmi és családi viszonyokra, a bűnözés alakulására, az oktatás és az egészségügy színvonalára, a szakmaszerzés és a munkaerőpiacon való tartós elhelyezkedés sikerességére, a közfeladat-ellátás biztosítására/garantálására, és mindezekből adódóan az egyes térségek gazdasági teljesítőképességére. Utóbbi azért fontos szempont, mert a kormányzat által számos esetben 

miközben a növekvő számú térségi hátrányos helyzetűekről is gondoskodni kell majd a jövőben. Furcsa együttállás figyelhető meg: egyrészt a hazai szakképzés remek alapokon áll, és nemcsak a technikumi, de a hároméves szakmaszerzési folyamat is kellően erős ahhoz, hogy a végzettséget szerzett diákok azonnal elhelyezkedjenek a munkaerőpiacon. A duális képzés a piaci szereplők szerint is siker, a hiányszakmákban sorban állnak a végzős pályakezdő fiatalokért. Ugyanakkor fájó látni azt, hogy elsősorban a cigány és hátrányos helyzetű családokban nagyon sok helyen még mindig nem kellően egyértelmű, mennyire meg kellene becsülni ezt a helyzetet, illetve eleve azt a lehetőséget, hogy 18 évesen azonnal elhelyezkedhet valaki, és a 25 éves korig járó adómentességgel valós társadalmi felzárkózásnak lehet a részese. Ehhez pedig semmi más nem kell, csak annyi, hogy az általános iskola után szakképzettséget szerezzenek és munkába álljanak. Ehhez a kormány mindent megad, a többi csak rajtuk áll. Tökéletes látlelete mindez annak a viszonyrendszernek, amelyben az állam folyamatosan lehetőségeket kínál, de nem sikerül azokat úgy kihasználtatni, ahogyan az az össztársadalom érdekét is szolgálhatná.

Ki kell végre mondani, hogy a kormányzat által kínált eséllyel nem élni lehet, hanem élni kell!

A sérülékeny csoportok tagjainak tisztában kell lenniük, be kell látniuk egyes folyamatok, történések és döntések kapcsán a saját felelősségüket. Ezt jogosan várja el a társadalom egésze. Erre alapozva szükséges egy olyan széles körű közmegegyezést kialakítani, amelyben a többségi közösség (azon túl, hogy befogadó és támogató marad) tud annyi – még biztosan elviselhető! – nyomást helyezni a felzárkózásban érintett társadalmi csoportra, hogy azok tagjai értsék és tudják, nekik is tennivalójuk van annak érdekében, hogy a társadalom egészét ne rántsák magukkal.

Véleményem szerint a társadalmi felzárkózás elsősorban gazdasági kérdésként kezelendő. A jelenlegi viszonyok között ugyanakkor látni kell a klasszikusan szociális szempontokat is. Olyan pragmatikus szemlélet kell, amely nem sokat filozofál, hanem azonnal felkínálja a jobb megoldás választásának a lehetőségét, de csakis úgy, hogy azzal ne éljenek vissza az egyes célcsoportok. Első lépésként arra lesz szükség, hogy a polgári kormányzat mihamarabb felvállalja és bevezesse a köztudatba a 

„Szociálkonzervatív társadalom-, oktatás- és gazdaságpolitika” 

fogalmát, azaz a „szociálkonzervatív fordulatot”, és a mindenkori fejlesztés-, illetve felzárkózáspolitikát is ennek rendelje majd alá. 

Ez egy olyan megközelítést jelent, amelyben:

• a kormányzat megérti, hogy a társadalmi süllyedés időszaka nyitottabb, engedékenyebb hangvételű szociálpolitikai habitust követel meg magától az államtól annak minden szintjén
• ugyanakkor pont a társadalmi süllyedés lassítása és megállítása érdekében kéri az állam a rendpártibb (értsd: konzervatív) hozzáállást mindenkitől annak érdekében, hogy a társadalmi felzárkózást segíteni képes eszközöket megfelelően használják azok, akiknek segítségre van szükségük (ezek elsősorban az oktatás, a munkaerőpiac és az adórendszer)
• határozott és kemény fellépés szükséges minden olyan tényezővel szemben, amelyek a szabadságjogok rossz értelmezéséből eredően erodálták (sőt, rombolták!) a felzárkózást segítő erőforrások rendszerét az elmúlt évek során (oktatás, munkaerőpiac, adórendszer, egészségügyi ellátás, közfeladat-ellátókkal való viszonyrendszer, családi kapcsolatok)
• az „eséllyel nem élni lehet, hanem élni kell” – mottója, amely gyakorlatilag elvárja a felzárkózásban érintett személytől és közösségtől, hogy saját maga is aktív részese legyen a felzárkózásnak, és hogy a felkínált segítséget elfogadja és azt megfelelően használja.

Ez a megközelítés jelenleg is a társadalmi közbeszéd része, még ha pártprogramokban nem is köszön vissza. Ugyanakkor a felelős állam számára jelen helyzetben csakis ez a fajta megközelítés vállalható. Egyes elemeivel próbált élni már a korábbiakban a kormányzat, de egyértelműen nem fogalmazta még meg senki, hogy milyen is lehet a valódi szociálkonzervativizmus. Most talán ennek is eljöhet az ideje. 

Nem lenne meglepetés, ha 2024 őszén a kormányfő kisebb-nagyobb átalakításokat eszközölne a kormányzati struktúrában. Amennyiben ez így lesz, akkor számos olyan kezdeményezés kaphatna zöldjelzést, amelyek az elmúlt hónapok során is az asztalra kerültek már a különböző színtű egyeztetéseken, de még nem született róluk döntés. 

Mivel a humán fejlesztés (társadalmi felzárkózás) lendületének a visszaszerzése kulcsfontosságú lesz a jövőben, nagyon remélem, hogy kormányzati szinten megjelenik az említett szociálkonzervatív megközelítés és azt segítő döntéseket és változások is megszülethetnek. Ezekhez javaslom az alábbi kérdéskörök szakmapolitikai vitáját: 

• Önálló Kulturális és Oktatás Minisztérium létrehozása
• 17 éves kötelező iskolai korhatár megfontolása 
• Iskolaközpontok kialakítása – ezzel egy időben a helyi alacsony kihasználtságú iskolák tanodaközpontokká alakítása
• Vármegyei szintű önkéntes alapú bentlakásos iskolaprogram (500 férőhely biztosítása minden vármegyében)
• Kollégium-újrahasznosítási programra épülő bérlakásfejlesztési program, elsősorban pályakezdő családok, friss házasok, illetve egyedül maradó idősek részére
• Hátrányos helyzetű térségek szakképzésfejlesztéséért felelős miniszteri biztosi poszt létrehozása
• Önálló munkaerő-stabilitási stratégia kidolgozása, megkülönböztetett figyelemmel a hátrányos helyzetű térségekre és a kiemelt állami beruházásokra 
• Munkaerő-kölcsönző és munkaerő-közvetítő piaci szereplőkkel való szorosabb együttműködés, akár állami ösztönzők felkínálása a számukra a hátrányos helyzetű térségekben való munkaerő-stabilitás megteremtése érdekében
• Kormányzattal együttműködő kiemelt közszolgáltatásokat végző, vagy állami nagyvállalatokkal közösen megvalósuló, munkaerőpiaci elhelyezkedést segítő új programok beindítása a hátrányos helyzetű térségekben, illetve az érintett közösségek számára
• Hátrányos helyzetű térségek és közösségek munkaerőpiaci fejlesztéséért felelős miniszteri biztosi poszt létrehozása
• Hátrányos helyzetű térségeken található települések normatív finanszírozásának reformja
• Hátrányos helyzetű térségek területfejlesztési miniszteri biztosi posztjának létrehozása 
• Szigorúbb drogtörvény, a közösségi távoltartás intézményének bevezetése
• Párkapcsolati erőszak elleni határozottabb fellépés, párkapcsolati ismeretek oktatása 12 éves kortól
• Inkasszómoratórium és inkasszókedvezmény bevezetése
• Hátrányos helyzetű gyermekekre vonatkozó, a családi pótlékot kiegészítő higiéniaszegénység elleni állami finanszírozási program (Szent Margit-utalvány)
• Kiemelt katonai és rendvédelmi életpályaprogram a hátrányos helyzetű térségekben
• Kiemelt energiabiztonsági és hulladékgazdálkodási (környezetvédelmi) programok indítása a hátrányos helyzetű térségekben
• Munkaerő-bővítés és béremelés a szociális ágazatban – uniós források terhére.

Ezek a javaslatok hozzásegíthetnek ahhoz, hogy a kormányzat új eszközöket kínáljon, és egyben új megközelítést vállaljon fel a társadalmi felzárkózás folyamatában. Az Európai Unió egészében is egyedülálló programhoz kétségtelenül szükség lenne a hazánknak járó európai uniós források lehívására. Amennyiben ezt Brüsszel nem hagyja jóvá, azzal egy-másfél millió ember társadalmi felzárkózását gátolja meg. Ezért kellene még a soros EU-elnökség ideje alatt megállapodni, illetve azt kényszeríteni. A források sikeres megszerzése esetén, a fentiekre alapozva biztosan visszaszerezhető lesz a társadalmi felzárkózás lendülete Magyarországon.

A szerző romaügyi szakértő.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.