Tanítható olajfolt

2002.11.24. 19:47
Manapság úgy 3,5 milliárd tonna kőolajat bányásznak a világon évente. A felszínre hozott anyagot víz- és sómentesítik, aztán stabilizálják, majd ide-oda szállítgatják csövön vagy tankerekben, amíg ki nem köt valamelyik finomítóban. Ott először is atmoszférikus frakcionáldesztillációval kiszedik belőle a 300 C alatt forró összetevőket, az ún. fehérárut (benzinek, petró, gázolajok). A lepárlókolonna alján távozik a magasabb forrpontú komponensek fekete, bűzös, nyúlós-ragacsos kotyvaléka, a pakura. Ezt a förtelmet aztán vagy vákuumdesztillációval tovább frakcionálják (hogy kenőanyagokat, paraffint, aszfaltot, ilyeneket csináljanak belőle), vagy kinevezik nehéz fűtőolajnak, és - a globális energiamérleg meg a légköri szén-dioxid-túltengés nagyobb gyönyörűségére - szépen eltüzelik (pl. épp a finomítók csőkemencéiben vagy a hőerőművek kazánjaiban).

nyugodtan gondolhatunk magas kéntartalmú, ocsmány trutymóra
A hónap elején a lettországi Ventspils kikötőjében a Tekintély nevű 44 ezer tonnás ócska vasteknő (mit ne mondjunk: ócskavas teknő) 70 ezer tonna fűtőolajat rakodott be. A kikötő földrajzi helyzetéből következtetve nyugodtan gondolhatunk orosz kőolajmezőkről származó, a szovjet olajipar legjobb hagyományai szerint előállított magas kéntartalmú, ocsmány trutymóra.

A 26 éves Tekintély a hetvenes években sorozatban gányolt japán tankerek iskolapéldája. Szimpla, "optimalizált" vastagságú (magyarul: vékony) acéllemez burkolatú tartályhajó, "miautónk" jellegű műszaki szinttel. Ilyen hajóval 2005-ben már tilos lesz Európában kikötni, és 2015-ben - elvileg - nem lesz a világon kikötő, ahova befuthatna. (Ezt a nemzetközi szabályozást is sikerült úgy összelobbizni, hogy akkorra legyen kötelező a kettősfalú tankerek használata, mire az öreg halálhajók szétrohadnak.) Mindegy, a ladik az utóbbi időben szinte évente esett át különböző tengerészeti hatósági ellenőrzéseken - mindig átment.

A Tekintély az inter- és multinacionális szállítmányozási iparnak is mintapéldája. Bahamai zászló alatt fut, libériában bejegyzett görög cég tulajdonolja, de egy másik görög cég üzemelteti, és jelenleg egy Svájcban bejegyzett, amerikai tengeri szállítmányozási minősítéssel bíró orosz cég, a Crown Resources bérli.

a vállalat Szingapúrban fog a szállítmányon háromszázezer fontot szakítani
Kihajózáskor a 26 fős, zömmel román és filippínó legénység görög kapitánya nem tudta hova lesz a fuvar. Nyugatnak tartott a Balti- és az Északi-tengeren át, és várta, hogy a rakomány tulajdonosai az árutőzsdék árfolyamait böngészve kiszaszerolják a tutifrankót. Aposztolusz Magorasz kapitány a brit partoknál kapta meg az ukázt: a Crown Resources vállalat Szingapúrban fog a szállítmányon háromszázezer fontot szakítani. A Csatornát elhagyva tehát késedelem nélkül Gibraltárnak fordult, és a Biscayai-öböl előtt még álmában sem gondolta volna, hogy néhány nap múlva egy spanyol börtönben fog csücsülni. De hát közeledtek Galicia partjai.

Ez a Galicia nem keverendő össze a Kárpátokon túli Galíciával, a történelmi Galiccsal (Galícia közepébe' / Két kaszárnya van egyvégbe' / Oda viszik szegényeket, / Szegény magyar legényeket); ez Északnyugat-Spanyolország, a gallaecusok hajdani földje, Callaecia. Vad, sziklás, fjordokkal és lagúnákkal szabdalt, viharjárta atlanti partvidék, lummák, szulák, alkák, kárókatonák hazája.

A Tekintély 13-án (babonák napja) a baljós nevű Costa da Mortéhoz ért. A hajótörésekre specializálódott Halál-part hű maradt nevéhez: téli vihar tombolt, nyolcas erősségű széllökésekkel, 6-7 méter magas hullámokkal, és könyörtelenül odakente a Tekintélyt valami zátonyhoz. Rozoga teknőnk ott hánykolódott, tizenöt méteres, vízvonal alá érő lyukkal az oldalában, és eresztette szépen a pakurát a tajtékzó vizekbe. Két nap alatt ötezer tonnát.

folyt a döntéshozatal a mentés mikéntjéről és hogyanjáról
Közben folyt a döntéshozatal a mentés mikéntjéről és hogyanjáról. A tankerbalesetek specialistái persze tudták mi a teendő: a meglékelt hajót a lehető leggyorsabban valami védett partszakaszhoz kell vontatni, egyrészt hogy minél kisebb legyen az óhatatlanul elszennyeződő terület, másrészt, hogy más tartályhajókba tudják átemelni a még ki nem folyt rakományt. A spanyol és portugál hatóságok azonban okosabbak voltak, és kontinensközi kármentést eszeltek ki. Elkezdték elvontatni a hajót az afrikai vizek felé. Hátha örülnek majd az arabok.

A Tekintély sok ezer tonna trutyiból húzott maga után vagy háromszáz kilométeres illatos nyomvonalat, míg e hét elején, alig százharminc kilométerre a partoktól fáradt sóhajjal derékba tört és elsüllyedt. Több tízezer tonna pakurát vitt magával a háromezer méteres mélységbe. Vagy összetört a fenéken, vagy nem, és lassabban vagy gyorsabban eregeti beltartalmát. A hideg vízben undok csomókba fagyva hánykolódik majd az áldás, ki tudja meddig.

A felszínen kifolyt olajat a szél és az áramlások a szárazföld felé vitték, hova máshova, akkora partszakaszt kenve be szarral, mint ide Debrecen. A sziklákon zokogó spanyol és portugál halászok kenyerüket siratva nézik a bűzlő óceánt, a parton a mocskot kapirgáló katonákat, meg a döglődő madarakat fogkefével sikálgató állatbarát önkénteseket. A politikusok a szabályozások és az ellenőrzés szigorításáról papolnak Európa-szerte, miközben vagy ezer Tekintély-kaliberű ladik evickél a tengereken nagyobb profitrátájú partok felé (az a néhány tízezer tonna ott a galiciai vizekben igazán csak csepp a tengerben a föld körül ide-oda hurcolászott sok millió tonna olajból).

csak szegény Magorasz kapitány sínylődik a kóterben
A görög fuvarozó mossa kezeit, a bahamai tengerhajózási hivatal és a libériai adóhatóság meg pláne. Biztosítási szakértők szerint könnyen lehet, hogy az orosz olajkereskedő még keresni is fog a bulin - a svájci államháztartás legnagyobb örömére. Csak szegény Magorasz kapitány sínylődik a kóterben, a "környezet veszélyeztetéséért".

Azért bizakodjunk. Lettország az európai uniós tagság büszke várományosa, e héten még a NATO-ba is meghívták. 2005-re már Ventspils is "európai" kikötő lesz, ott se lehet majd rozsdás biliket feltankolni.

A prágai NATO-csúcson (az utcákon pár ezer barátságos tüntető kvaterkázik a karhatalommal és rajzol pöcsöt a plakátnak) egyébként a boldog tagjelölt, Lettország mellett ott ült a büszke tag, Magyarország is, és derekasan becsatlakozott a védelmi szövetség megújításába. A magára maradt világhatalom, az Egyesült Államok szívósan csűri-csavarja európai szövetségeseit - az ENSZ BT-vel egyetemben -, és a szövetségesek jó arcot vágva próbálják fenntartani az egyenrangú viszony látszatát. Most éppen működni látszik a Powell-féle józanság, és legalább valami nemzetközi jogi fazon adatik az amerikai svungnak.

De Bush elnök nagyon akar valamit Bagdad körül. Nem mintha nem volna időszerű Szaddám Husszein rendszerén pelenkát cserélni. De azért lehet, hogy az sem mellékes: a tömött bajszú diktátor a világ egyik legnagyobb olajtartalékán ül. Valahogy felrémlenek a kuvaiti háborús képek.
A lángoló olajmezők.

Legyen azért békesség tinéktek, emberek, 125 éve született Ady Endre.

Hejh, szép az istenes legenda,
A csillag, a jászol, az élet,
Ki lehetne még vele húzni
Talán még néhány ezer évet...
Békesség hát néktek, emberek,
Örvendezzék a vak, a béna:

S a betlehemi félhivatalosban
Miként egykor meg vala írva:
Mindenkit jászolánál várja
Az arany, a tömjén, a mirrha
A jászol benne van a legendában
S a jászolban benne a széna...
Különben is az élet csupa vígság,
Útvesztőkből csillag vezet ki,
A pásztorok és bölcs királyok
Szinte futnak -- egymást szeretni
S a betlehemi félhivatalosban
Miként egykor meg vala írva:
Mindenkit jászolánál várja
Az arany, a tömjén, a mirrha...
Örvendezzél, derék világ,
Harsogjatok, jó, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.