Kuszkusz vagy szalámi

"Nem szabad jogilag korlátozni a sajtószabadságot, de a sajtónak mérsékelnie kell magát" - erre a következtetésre jutottak a NOL internetes szavazói Mohamed-ügyben, és úgy tűnik, a lapvélemények is valahol errefelé vélik a nyugvópontot megtalálni. Tévesen. A konszenzus hamis.

A fenti mondat ugyanis értelmetlen. A sajtó nem mérsékli magát, csak és kizárólag akkor, ha jogilag korlátozzák. Tudniillik a sajtó nem egy bizonyos tárgy, nincs neki egy darab tulajdonosa, akivel meg lehetne beszélni, hogy legyen szíves muszlimügyben tapintatosnak lenni. Nincs a sajtónak központi vezérlőpultja, ahol be lehetne állítani, merre hány méter. Nem: amiről az állam úgy gondolja, hogy tilos, arról kénytelen törvényt hozni, logikusan és érthetően deklarálni, hogy miért és pontosan milyen körülmények közt tilos. Például sérteni a vallási érzékenységet. Nem úgy megy, hogy lemutyizzuk informálisan, mi a tabu. Van Európában több ezer újság. Ezeknek egy része figyelembe veszi a köztapintatot, más részük meg nem, például mert eleve a széljobbos vagy a szélbalos közönségnek készül, vállalva azt, hogy máshol majd megírják róluk, hogy rossz gyerekek. És még ehhez jön a média rohamos demokratizálódása, az internet, ahol bárki bárhogyan megszólalhat, tagadhatja a holokausztot, vagy kiátkozhatja a holokauszttagadót. A sajtó önfegyelmére és felelősségtudatára vonatkozó óhaj értelmezhetetlen.

A konszenzusban megfogalmazódó két igény - a sajtó legyen szabad, de kerüljük az érzékenységek sérelmét - nem fér össze. Vallásból is van száz; ott vannak mindjárt a sátánisták, akiknek főistenéről rendkívül rosszindulatú híresztelések jelennek meg időről időre Európa-szerte, vagy ha tényleg minden érzékenységre figyelünk, akkor kímélni kéne a nácikat is. Az elmúlt ötven évben rendkívül elburjánzottak a náciellenes előítéletek, bizonyos túlkapások sztereotipizálásával bélyegzi meg őket a közvélemény, és ez őket igen felháborítja. Szegény nácik.

Nem, ez így nem működik. Ami le van írva, az valahol valakit sért: sérti a kritika a művészt vagy a tévébohócot, a publicisztika a hazudós pártvezért, még a száraz hírek is bántanak valakit. Ez nem olyan döntési helyzet, hogy odategyük-e a kuszkuszt is a polcra: itt az a kérdés, hogy levegyük-e a szalámit. Mohamed tiszteletének megkövetelése és a sajtószabadság nem egyeztethető össze, mert ha Mohamedet nem szabad bántani, akkor nyilván nem szabad Jézust se, aztán senkit, majd végül üresen jelennek meg az újságok, és kidobáljuk a könyvtárakból az elmúlt háromszáz évet. Puszta egyenlősítésből.