Egy parlamenti hazugság margójára

A sikertelen főbíróválasztás körüli kiábrándító színjátékot Dávid Ibolya úgy értékelte, hogy a pártok Sólyom Lászlónak üzentek. A köztársasági elnök pedig azt mondta, lehet, hogy nem is érdemes újabb jelöltet állítania ennek a parlamentnek.

Valójában érdektelen, hogy a köztársasági elnök megátalkodott-e, amiért nem egyeztet a jelöltjeiről. A pártok eleve a politikai zsákmányszerzés terepének tekintik az összes fontos közjogi tisztséget, és ezért bár lehetne velük párbeszédet folytatni a jelölésekről, valójában tényleg feleslegesnek tűnik.

A korábbi három szavazásnál a szocialisták legalább arra vették a fáradságot, hogy (többnyire átlátszó) kifogásokkal támasszák alá a jelöltekkel kapcsolatos ellenérzéseiket. Most nagy volt a sunyítás, már csak azt lenne érdemes megtudni, hogy az az 54 képviselő, aki nem akarta támogatni a jelöltet, mégis mit szeretett volna üzenni az érvénytelen szavazatával.

Sokkal fontosabb azonban, amit ez a szomorújáték a választóknak üzen: a pártokat hidegen hagyja az igazságszolgáltatás állapota. Pedig a bíróságok elég nagy bajban vannak.

Az 1997-ben bevezetett igazgatási rendszerről kiderült, hogy legalább annyi kára van, mint haszna. Bár az önigazgató struktúra jó elgondolásnak tűnt, valójában a társadalmi ellenőrzés teljes hiányához, belterjes, átláthatatlan működéshez vezetett.

Nem sikerült megszüntetni a bíróságok egyenlőtlen, olykor a jogbiztonságot fenyegető terhelését. Ugyanez vonatkozik az ítélkezés egyenetlen színvonalára. A bírói kinevezéshez vezető fogalmazói állásokról sokszor nem a jelöltek valós érdemei alapján, hanem egyéb, például családi alapon döntenek.

Az igazgatási csúcsszervben, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban (OIT) az amúgy is igen nagy hatalommal felruházott megyei bírósági elnökök vannak túlsúlyban, a 2003-ban felállított ítélőtáblák nincsenek képviselve. Miután az OIT-ot a tagok egy része amúgy is a források kijáróhelyének tekinti, ez egyre nagyobb aránytalanságokat okoz a fejlesztésekben.

Súlyos, az egész igazságszolgáltatás hitelét aláásó probléma a bírósági korrupció, amit az ítéletek megvásárolhatóságáról szóló mind gyakoribb ügyvédi beszámolók jeleznek. A politikailag kényes ügyekben igen gyakran felmerül az ítéletek politikai befolyásolásának a lehetősége, veszélye is.

Mindezen elsősorban az átlátható működés segíthetne, de az OIT döntései közül sok nemhogy nem nyilvános, de még belső feljegyzés sem készül róla. Az ítéletek internetes publikálása nagyon lassan halad, és a bíróságok még mindig rossz néven veszik, ha a munkájukat kritizálják.

Így aztán nincs túl nagy jelentősége, hogy hétfőn az Országgyűlésben melyik párt sunyított. Az egész szánalmas komédia során mindenről esett szó, csak arról nem, hogy amit 1997-ben a jogalkotó elrontott, azt ugyancsak időszerű lenne korrigálni, vagy legalább egy hatásvizsgálat keretében feltérképezni.

Ehhez olyan embert kell találni, aki tisztában van a problémákkal, hajlandó mozgásba hozni a berozsdásodott bírósági gépezetet, és alkalmas a belső, valamint a pártokkal megvívandó külső csaták vezetésére. A parlamenti hazudozás csak azt leplezi, hogy a pártok ezzel szemben olyan főbírót szeretnének, aki nem velük, hanem értük hadakozik, és biztosítja informális befolyásuk fenntartását a fontos ügyekben, ítéleteknél.