Ügynökök nincsenek

Hát persze, hogy nem én szartam a gatyámba. Azt odahamisította a titkosszolgálat. De ha netán mégis én voltam, akkor sem büdös.

Vicces kis könyv lesz a lebukott ügynökök szánalmas mentegetőzéseiből, ha még pár évig folyik ez a revolverezés. Aláírt, de nem jelentett. Jelentett, de nem tudott róla, hogy éppen jelent. Jelentett, de mindenkiről csak a jót. Ügynök volt, de a KGB-től védte az országot. Jelentett, de rákényszerítették, és csak magának kell elszámolnia. Megijedt az antiszemitáktól, és ijedtében évekig jelentett. Ez mind elhangzott a különböző érintettektől. Az egész ügynökügynek annyi értelme van csak, hogy lehet ezeken röhögni.

Isten tudja, mitől félnek olyan nagyon. A legszélesebb pofájú kisnyilasvezérről is kiderült, hogy aláírta az aláírandót. Vajon visszavonult szégyenében? Nem, ugyanúgy óbégat még mindig, csak már nem kíváncsi rá senki se. Sarkon fordultak hívei, amikor kiderült, mi van a borítékban? Dehogy fordultak. Ebben az országban még senkinek nem esett bántódása azért, mert ügynök volt. Az meg fel se merült, hogy az ügynököket beszervezőknek bántódásuk essen. A nácivadászatnak is bealkonyult már rég, de ők legalább elkapták Eichmannt. Nálunk csak a gyalogokról van szó, a tisztekkel senki se törődik.

Csak most állt elő a Fidesz azzal a javaslattal, hogy zárjuk ki a közéletből az ügynököket. Persze csak azokat, akik kényszer nélkül, önszántukból lettek spiclivé. Innentől ez is csak egy poén. Ha nem annak szánták, akkor meg hülyék. Ugyan melyik ügynök fogja bevallani, hogy ő csak passzióból jelentgetett? Beismerésre volt már példa, de azt még senki nem mondta, hogy „alapvetően aljas, hátbatámadós kis féreg vagyok, úgyhogy direkt örültem, hogy másokat szívathatok”. Az egérút továbbra is nyitva áll, legfeljebb majd folyhat arról a vita, hogy mi minősül kényszernek, mekkora kényszernek illik még ellenállni, mi a civil kurázsi nemzeti minimuma.

Tizenöt év telt el az utolsó ilyen jelentések beérkezése óta. Ennyi idő alatt nagyon komoly bűntények évülnek el, sokkal súlyosabbak, mint az árulkodás.

Engem a magam részéről pont annyira érdekel egy polgármester ügynökmúltja, mint egy másik polgármester szamizdatos emlékei. Tudok róla, de a legkevésbé sem esik latba, ha azt kellene megítélni, amit és ahogy csinál. Ha az lenne a szalagcím, hogy valamelyikük mostanában ellopott valami jelentős összeget, az érdekelne, mert még nem évült el. Azt most tette, így a jelenre érvényesen kimondható róla, hogy tolvaj. Tizenöt év alatt meg már úgyis más emberré válik mindenki.

Még rázza a harcicsörgőt egy-két különösen haragtartó alak, de még kihalniuk sem kell a megoldáshoz. Néhány ilyen felfedezés lehet hátra, aztán a piac mondja ki az ítéletet: nem érdekes, ki mit csinált vagy nem csinált tizenöt éve. A komcsizásnak például már nincs kommunikációs értéke. Az ügynöközésnek se sokáig. Az az érdekes, hogy most mit csinál az illető. Nem olyan bűn ez, amitől kiesik a gyóntatópap a fülkéből. Még a Snickers se akad meg a torkán. Tíz miatyánk és egy kóbor cica befogadása, aztán menjünk tovább. Vagy jóvátette már, vagy sose fogja. Ügynökökről pedig, mivel már rég nincsenek, szó ne essék.

Az ilyen lebukásoknak egyetlen mozzanata érvényes a jelenre: a legelöl említett nyomorult hazugságok. Az már rég mindegy, mit írt alá az úr évtizedekkel ezelőtt. Volt ideje megváltozni és jó útra térni. De hogy még tegnap is keményen, konokul hazudozott, az bizony rosszul esik a becsapottaknak, és azt jelenti, nem élt a lehetőséggel.