Hülye kérdések órája

Nem tudom ki találta ki, hogy a népszavazás estéjén a közszolgálati tévében Hajós András jelentkezzen be az OVB székházából kisgyerek-szemüvegben, és a szokásos abszurd őrülettel tegye még mulatságosabbá az eseményt. Szóban aligha lehetne pontosabb értékelést adni a népszavazásra bocsátott kérdésekről, mint amit Hajós jelenléte elmond.

Vagyis azt, hogy emberek, ez itt nem a valóság. Ezek nem igazi kérdések. Ez itt nem igazi politika. Ez csak játék. Lézerszínház, árnyjáték. A Nemzeti Petíció egyenes folytatása, bizarr commedia dell’arte, ahol a konzervatív óriáspárt tyúkanyónak öltözve kindertojásokat próbál kikölteni Télapó alkalmából. És miféle tojásokat! Az egyiket Patrubány Miklós tojta, akit ugyanez a tyúkanyó még jércekorában meg akart fojtani, a másikat Thürmer Gyula, és ehhez a nászhoz pillanatnyilag nincsenek költői eszközeim. Nem is kellenek, a Munkáspárt épp elég erős szimbólum úgy, ahogy van.

De hát az áru elég kívánatos volt ahhoz, hogy ezeket az apró foghíjakat áthidalja a politikai kapzsiság: a Fidesz Magyarország legkommunistább pártjától lopott ötletet, olyat mégpedig, amely kormányzása alatt valahogy nem merült fel. Leállítani a csúnya privatizációt, mert az egészség nem üzlet, de persze visszaállamosítani véletlenül se, mert annyira azért üzlet, amennyire mi csináltuk.

Ez szerintem scifi.

A tánclépés fizikája akkor a legizgalmasabb, ha a hagyományos politikai koordinátarendszerben próbáljuk lerajzolni az ívét: eszerint a jobbközép Fidesz a balközép MSZP-n áthaladva eléri a Munkáspárt színtartományát, ott bőrlebenyeit kiterjesztve kreatív energiákat és ötleteket szív magába, majd visszafelé megint áthaladva a balközépen visszahenteredik kiindulási pontjára, a jobbközépre, az erotikusan meredező feszületek és nemzeti lobogók közé. Szembeszökő az anomália, hogy senki nem látta a Fideszt áthaladni a balközépen, hanem egyenesen a szélső- ésvagy radikális baloldalra ugrott, majd hipp-hopp visszapattant a történelmi egyházak szerelmes gyűrűjébe, akik hálából menten dicsőíteni kezdték a csomaggal együtt, amit magával hozott a marxizmus poklából.

Utazás, mozgás nélkül. A térhajlítás ősi legendája. Nem kell végigmenni az egyenes úton, ha kilépünk egy másik (magasabb!) dimenzióba, a papírt összehajtjuk, és lám, a két, eddig távoli pont most egymáshoz ér. A Dűne című regényben ehhez a mutatványhoz rettenetes erejű szerves kábítószert fogyasztanak az erre kiképzett mutánsok, aztán markukba köpnek, és menten meghajlítják a teret hétrét. Ott, a hipertérben megszűnik fent és lent, jobb és bal. Más regényekben ez ilyen átjárókat féregjáratnak nevezik. Eddig egy ilyenről tudtunk, a virgonc urbánus-liberális és a polgári mező között.

Aztán van itt egy másik kérdés, és hozzá másik tánclépés. Az csak az egyik, hogy a fenti radikálbal követelésre a balközép MSZP határozott nemmel felel, nem kell nekik Thürmer Gyulával feltétlen egyetérteni. De ami a kettős állampolgárságot illeti! Ohohó, ott aztán van kavarodás. Ugyebár ez egy olyan nóta, amely a revizionista húrokba csapva célozta meg a slágerlistát; és itt a revizionista nem a nyilaskeresztes-kardcsörtető végletet jelenti, hanem azt az ösztönös érzelmet, ami minden magyarban megvan, pártállástól függetlenül. Azt, hogy Kolozsvárt nem Clujnak hívjuk, hogy a Hargitán Ábel jut eszünkbe, és nem Avram Iancu. Olyan ez kérem, mint hogy mindannyian buzik vagyunk egy kicsit.

Homlokára is csapott a balközép MSZP, hogy basszus tényleg, vannak ezek a határon túli magyarok. Nosza, félredobták gyorsan a magyar munkásmozgalom képes krónikáját – Ságvárihoz már korábban beragasztottak egy trendi post-it cédulát –, és utánanéztek ennek a jelenségnek. És valóban, az utóbbi időben megsokasodtak a határon túli magyarokról szóló híradások, az Ufómagazin harmadik típusú találkozásokról is ír, úgyhogy esetleg komolyan kéne venni. Hiszen maga Feri és Pista is elénekelték olykor a fibisztáborban, hogy Kassán a szél szebb jövőről mesél. Viszont ha átjön ide mondjuk százezer HTM – így nevezték őket már a kampányszoftverben –, és aztán ez mind a Fideszre szavaz, akkor nehogymá’ azért veszítsünk! Ekkor nyilván előkerült az a javaslat, hogy támogassuk mi is a kettős állampolgárságot, és akkor az áttelepülők nem fognak alapból gyűlölni minket, nem borul fel a status quo. De aztán elmagyarázták a tanácsadóként foglalkoztatott főufológusok (mert ilyenek is segítik ám a miniszterelnököt, eseti megbízással), hogy ismereteink szerint az idegenek a Szíriusz egyik bolygójáról számaznak, amely bolygó atmoszférája rendkívül sok orbániumot tartalmaz, ezért fennáll a veszély, hogy az itt landoló egyedek mind egy szálig az ellenségre fognak szavazni.

Sőt: pusztán ezért jönnek ide. Támad a Mars. Jobb lesz nekünk, ha maradnak, ahol vannak. De hogy egy ujjunkkal a revizionista húron is játsszunk, találjunk ki valamit, ami jól hangzik, de nem engedi be őket. Legyen egy ilyen Szülőföld-program, aztán majd a Mikulás-munkacsoport megtölti valami értelemmel. Szülőföld, érted, ott születtél Romániában, ott is maradsz, bazmeg, az a szülőfölded. Befelé viszont ravaszul, hogy a határon túliak ne vegyék észre, hintsük el az éceszt, hogy nagyon sokba fog kerülni nekünk, ha ez a huszonhárommilliós sáskahad rátör az országra. Hogy mi segíteni akarunk, csak nem így, és persze pont most jutott eszünkbe nekünk is, hogy jé, vagytok. Olyannyira lobogtatja a trikolórt a hagyományosan balközép párt, hogy soraiban feltűnik egy aszott jobb kéz, de mivel Szent Istváné már foglalt, hát Antall Józsefét hordják körbe: Gyurcsány Ferenc tizenötmillió magyar miniszterelnökévé koronázza magát. Szóban.

Miközben persze az is igaz, hogy ha mondjuk valamelyik meg nem nevezett ország területén sorozatosan atrocitások érik a magyar nemzetiségű kisebbséget, akkor nem mindig célravezető az a megoldás, hogy a magyar kisebbségnek Magyar vagyok, nem turista feliratú pólókat adományozunk. Szóval ha ütik a magyarokat, akkor nem fogják attól abbahagyni, hogy azok hirtelen egyben magyar állampolgárok is lesznek. Ha meg nem lesznek azok végül, mert a nép nem úgy szavaz, akkor még védtelenebbnek tűnnek majd az őket éppen ütlegelőknek. Magyarán: cinikus és főleg undorítóan felelőtlen már a kérdés feltevésének aktusa.

(Közbevetőleg: biztos kórosan militarista vagyok, de ebben a konkrét esetben jogi szájtépések helyett célravezetőbb lehet egy szolid kis hadgyakorlat, amelynek kerettörténete szerint Red államban kisebbségellenes zavargás tör ki, ahogy afrikai államokban szokás, mire Blue állam a veszélyeztetettek érdekében biztosítja a közrendet. Talán volna foganatja egy olyan országban, amelyet nem is olyan régen – hasonló elfajzások miatt – porrá bombázott egy bizonyos katonai szövetség, amelynek véletlenül fent említett Blue állam is tagja.)

Mi történt tehát ebben a grandiózus akcióban? Feltettük jó hangosan magunknak a kérdést, hogy adjunk-e egy Praktikus Csuprot a Határon Túli Fülesnek. Aztán odáig mentünk a parázs vitában, hogy a szavazók majdnem fele úgy döntött: ne adjunk nekik semmiféle csuprot. A másik fele megszavazta a csuprot, az elsöprő többség pedig bele se szart a csuporba, akár odaadják végül, akár nem. Mellesleg pedig majdnem jóváhagytuk, hogy a privatizáció csúnya dolog, addig jó, míg Kádár él. De ezt sem találtuk olyan érdekesnek. Úgy tűnik – hadd ismertessek meg egy új fogalmat a kampánykomputerekkel – a határon belüli magyarok valamivel nagyon el vannak foglalva, és az pont nem ez a két kérdés. Talán éppen az, hogy hagyják őket kicsit békén így ciklus közepén. És nekik ez az eredmény a legkedvezőbb: mind az igen, mind a nem ronda vért szült volna, és elindította volna a következő kokárdacsatát, egészen 2006-ig, újraszámolási népszavazással még tovább. A műsor eredménye tehát: a nézők többsége elkapcsolt, a törzsközönség SMS-ei nem fedezik a költségeket. Bukás minden szereplőnek.

Ja és még egy szolgálati közlemény.

Kedves Határon Túli Magyar Leány és Legény. Ne haragudjatok, amiért nem szeretünk jobban titeket a hasunknál. Vigasztaljon benneteket, hogy egymást sem szeretjük jobban, itt a határon belül. A nemzet egyesülése bizonyos szempontból érvényes, de eredménytelen.