Indul a bakter

Remek érzéke van Orbán Viktornak ahhoz, hogy mozgósítson mindenkit, aki utálja őt. Mámeg indulna a kormány ellen megfele, radikálisan, mint zúgó vihar. Ötvenhat van már szinte.

Talán állapodjon meg, Mr. Spiggott.

Azt mondja, hogy ez itt nem önkormányzati választás, hanem valami más, olyasmi, aminek eredményeképpen ők majd megindulhatnak, őt kvázi miniszterelnökké fogják választani, csomagnak annyi, megszorítás nuku, Gyurcsány meg szégyenkezve elsomfordál.

Aztán valami csak lesz.

Tehát ön, Mr. Spiggott, a féllábú, jelentkezik Tarzan szerepére.

Át kéne nyálazni a vonatkozó törvényeket. Az országgyűlési választások rendben lezajlottak tavasszal: a két jelölt körbehazudozta az országot alaposan, aztán az egyik nyert. Most helyhatósági választások lesznek, vagyis az emberünk, ha nagyon akar, elindulhat polgármesternek valami alkalmas, meghitt kis fehértemplomos faluban. Miniszterelnököt momentán nem keresünk, be van töltve az állás. De ha keresnénk, akkor se ilyet.

Nos, Mr. Spiggott, kell-e önnek részletesen ecsetelnem, hol szenved ön hiányt ahhoz, hogy megkapja a szerepet?

Én roppantul komolyan tudnám venni őt és csapatát, ha ki lehetne hámozni valami értelmet a szavaikból. Akkor írásvetítő-fóliára filctollaznám a Gyurcsány reformjait, ráfektetném az Orbán reformjavaslatait, és hümmögnék gondterhelten, hogy ebben bizony van valami, nem az egyetemistákból kell kihúzni pár tízmilliárdot, hanem a nyugdíjasokból. Nem ezt a tízezret kell elbocsájtani, hanem azt a másikat. Nem így, hanem úgy kell kikényszeríteni az elcsalt adók befizetését.

Erre volna ugyanis szükség. A nagy tömegeket, nagy pénzeket érintő, de elkerülhetetlen reformok értelmes kontrolljára.

De azt, hogy csücsüljünk le egy kis dombra, és maradjunk itt, amíg értünk jönnek, azt nem, köszi. Hogy inkább ne menjünk sehova, hazudozzunk, adócsaljunk, hálapénzeljünk tovább, és kuncsorogjunk hitelért, hogy be ne kelljen zárni a szélmalmokat, legyen munkája a szélmolnárnak és Don Quijotének is – azt nem. Imádnék én kiegyensúlyozott lenni, mondom, vetném össze vasvillával az érveket. Csakhogy a vitatható reformok és a hóttprimitív hiszti közt nem lehet egyensúlyozni. Egy lépés jobbra, és leesek.

Nem hiszem, hogy az angol közönség felkészült lenne egy féllábú Tarzan látványára.

Egyébként eddig abban a tudatban éltem, hogy tényleg önkormányzati választás lesz. Elmennek az emberek, és választanak maguknak polgármestert meg önkormányzatot, olyat, amilyet helyben jónak látnak. Gondoltam is, no legalább a Demszkytől megszabadulunk. Erre mit csinál Orbán, na mit? Indul a kormány ellen, csomagol, oldalszalonna a gázálarctáskába, kisbakancs a lábacskáján. Már el is felejtette, hogy mennyire utálják őt. Maradna kussban, és csadorban járna az utcán, ha volna esze. Így meg esetleg pont az történik, ami tavasszal: megmozdulnak a városok, meg az olvasni tudók, és oda a győzelem.

Még az a kis önkormányzati is, ami különben nem jogosít semmi egyébre, mint önkormányzásra. Az áfa attól még úgy marad. A MÁV-mellékvonalakat, azokat átveheti az önkormányzat, ha akarja, a deficittel együtt. Meglátjuk, kell-e majd. Eddig nem kellett.

Sikerült elérnie megint, hogy róla szóljon a show. Belengette ismét, hogy a köztársaság, az csak valami semmiség, át lehet venni a hatalmat máshogy is. Megindulással. Nyomja tovább az értelmetlen rizsát, hogy igenis legyen ingyen minden, horgonyt le, kompország megáll a nyílt tengeren, dupla adag rum mindenkinek. De itt a tenger közepén nem ér le a horgony. Nyílt és szervezett politikai hazugság. Pont az, amit joggal kifogásol, és amit azóta is nyíltan szervez, semmi számtól és ténytől nem zavartatva magát. Az ő hazugsága úgy maradt. Mindketten hazudtak, rutinosan, izomból, sokat. Csak az egyikük közben abbahagyta egy kicsit.

- Nagyon jó esélye van. Ha a következő másfél évben egyetlen kétlábú színész sem jelentkezik, önnek nagyon jó esélye van, hogy megkapja ezt a főszerepet. Ha egy kétlábú sem jön, akkor ön, a féllábú, éppen az a típusú személy lesz, akivel majd megpróbálunk telefonon kapcsolatba kerülni.
- Nagyon köszönöm.
- Azt tanácsolom, menjen haza, és üljön otthon a telefon mellett, remélve, hogy hátha felhívjuk. Sajnos e pillanatban nem tudok több konkrétumot mondani.
- Persze, ez természetes.
- De igyekezzen türelemmel várni.

Peter Cook Egy láb nem elég című jelenetét Galla Miklós fordította.