Közveszély az iskola előtt

További Jegyzet cikkek

A népesség fele kiröhögte a szmogriadó miatti közlekedési korlátozásokat? Haha. Gyanítom, hogy ez a fele az, amelyik egy ennél egyszerűbb és fontosabb szabályt is képtelen lekövetni. Például nem ismeri a zebrát.

Ma reggel megint zebraőrségben álltam. A gyerekek iskolája előtt, szülők öntevékeny szervezésében létesült ez az intézmény – minden reggel hét és nyolc óra között, előre beosztott rendben kiáll valamelyikünk az út mellé, és megpróbálja kordában tartani a jogosítvánnyal rendelkező szellemi fogyatékosokat.

A dolog ott kezdődött, hogy négy évvel ezelőtt ezen az iskola előtti zebrán gázolt el egy hatéves kisfiút lassítás és fékezés nélkül egy nem annyira szabálykövető polgártárs. A gyerek hetekig kómában feküdt, de valami csoda folytán túlélte az esetet, és egyéves rehabilitáció után (újra meg kellett tanulnia állni, járni, enni stb.) szerencsére újból teljes értékű emberré vált.

még ember nem hasalt el a KRESZ-vizsgán ezen a kérdésen

A magyar autóstársadalom (micsoda eufemizmus!) zebra körül folytatott ezoterikus tevékenysége időről időre értékes sajtómunkák tárgya, igazi uniós kuriózum, nem találunk még ilyet sem a schengeni határokon belül, sem a később csatlakozottak között. Itthon ugyanis szerintem még ember nem hasalt el a KRESZ-vizsgán ezen a kérdésen, mindenki tudja a helyes választ: zebra előtt lassítás, és ha gyalogos áll az út melett ezen a helyen, elsőbbsége van, át kell engedni. Az elmélet tehát ragyogóan megy.

A gyakorlatban viszont – a reggeli tapasztalatokkal alátámasztott becsléseim szerint úgy kilencven százalék fölötti arányban – egyáltalán nem ez történik. Az autósok túlnyomó többsége egyáltalán nem módosítja sebességét a zebrához közeledve; ha mégis, akkor inkább felfelé. Ehhez a helyzethez a gyalogosok is kialakították a maguk szimbiotikus hozzáállását: zebrához érve eszük ágában sincs megkísérelni az átkelést a túloldalra, néha még abban az esetben sem, ha azzal a néhány százaléknyi autóssal hozza össze a szerencséjük, akik még akár át is engednék őket, és erre ráutaló magatartással még céloznak is. „Biztos valami trükk” – gondolja a paranoidra trenírozott gyalogjáró.

Ma reggel azért az úrvezetőknek is lett volna okuk óvatosságra, a finom tükörjéggel borított úton, feltételeztem, talán jobban figyelnek erre az apró mozzanatra is.

Kondorosi úr és stábja még csak kísérletet sem tesz

De nem. Felvettem a világító zöld-ezüst mellényt, kiálltam, és vártam. A csúcsidőszakban, fél nyolc után, amikor a gyerekek nagy csoportokban érkeznek a hév felől, még a szokásosnál is több konfliktushelyzet adódott. A többség természetesen most sem lassított, és ma is megvolt az a néhány szokásos eset, amikor a sokméteres távolságról érkező autós annak ellenére sem hajlandó megállni a zebra előtt, hogy a népes gyerekcsoport az átkelést már megkezdte.

A taplósági csúcsot az az autós kolléga állította fel, aki ebben a cseppet sem vitás helyzetben teljes erővel rátenyerelt a dudára. (Bal fülén a kezével telefont tartott, nem tudom, ez a dudaszó mennyire zavarta a tárgyalásban.)

De különösen sárosak a nagyméretű, teherszállító járművek vezetői is – pedig, gondolnánk, nekik szakmájuk, hivatásuk, életük, akármijük a vezetés, rájuk lehetne számítani. De nem, sajnos ők még az átlagot is meghaladó arányban követik el ezt a szabálytalanságot.

A helyzet annyiban különös, hogy mostanában már a tőlünk délre és keletre fekvő, lesajnált szomszédoknál is sikerült átnevelni a lakosságot a helyes irányba, nálunk pedig már évek óta tevékenykedik egy kormánybiztos az utakon, az Új Rend (van a világon vajon ennél fasisztább ízű szlogen?) érdekében, mégse változik semmi. Egyszerűen semmi. Kondorosi úr és stábja még csak kísérletet sem tesz ennek a súlyos emberi és anyagi károkat okozó helyzetnek a felszámolására, holott legalább olyan látványos eredményeket el lehetne érni vele, mint az objektív felelősség bevezetésével. És még alkotmányossági kérdések sem vetődnének fel – mindössze a KRESZ egyik alaptételét kellene betartatni.