Kaiser Ede és Hajdu László szerencséje

A móri gyilkosság a magyar kriminalisztika egyik legbrutálisabb bűncselekménye volt. A felelősök megtalálására és megbüntetésére tett kísérlet pedig a rendszerváltás utáni magyar igazságszolgáltatás történetének egyik legsötétebb fejezete.

Mór miatt egy ember - Kaiser Ede - már jogerősen tényleges életfogytig tartó börtönbüntetését tölti, és minden bizonnyal a ma felmentett Hajdu Lászlónak is börtönben kellett volna meghalnia, ha egy nagyjából nulla esélyű, fatális véletlennek köszönhetően nem kerülnek elő a valódi tettesek.

Kaiser és Hajdu mindketten erőszakos bűnözők, akik rablásaik miatt rászolgáltak a sokévi börtönre. Ettől azonban még joguk lett volna ahhoz, hogy tisztességes eljárás keretében szülessen ítélet arról, ők követték-e el a móri iszonyatot.

Mór mindkettőjük bűnözői profiljából kilógott: a bankfiókban semmi sem úgy történt, ahogy korábbi - részben közös - rablásaik alkalmával. Letartóztatásuk után valamennyi (köztük több, még fel sem tárt) bűncselekményüket elismerték. Azt azonban mindvégig elkeseredetten tagadták, hogy Móron ők jártak volna.

Ettől persze még lehettek volna ők a tettesek. Csakhogy Kaisernek közepes, Hajdunak pedig betonkemény alibije volt az Erste-fiók elleni támadás idejére. Mindkettő a mobiltelefonjaik hívás- és cellaadatain alapult: a bankrablás idején Kaiser a barátnője lakásában folytatott beszélgetéseket, Hajdu pedig a háza eladása ügyében tárgyalt valakivel Csepelen.

A rendőrök nem hittek a bizonyítékoknak. A szükséges logikai bukfencek révén sikerült a józan észnek ellentmondó magyarázatokat kiizzadni, sőt, Kaiser befeketítése érdekében még barátnője családja ellen is eljárást indítottak hamis tanúzásért. Hajdu alibije azonban annyira erős volt, hogy őt az ügyészség a rendőrség vádemelési javaslata ellenére sem vádolta meg a gyilkosságokkal.

A két ember ugyanis - közös előéletük miatt - csak együtt követhette el a vérengzést. A vádhatóság attól félt, ha alibije miatt a bíróság felmenti Hajdut, a kettejük bűnösségére építő vád Kaiser tekintetében is összedől.

A nyolcszoros gyilkosságot azonban a szemtanúk szerint legalább két ember követte el, ezért az ügyészség kreatívjai a vádirat kedvéért kitaláltak egy ismeretlen társat Kaiser mellé. A trükk bejött: Kaiserre sikerült első, majd másodfokon is ráverni Mórt.

Ekkor viszont azon az alapon, hogy az immár jogerősen elítélt Kaisernek kizárólag ő lehetett a társa, a megismételt elsőfokú eljárásban Hajdu ellen is vádat emeltek a gyilkosságok miatt. Az ügyészségen abban bíztak, hogy a kizárólagos tettestárs jogerősen megítélt bűnössége elég lesz Hajdu erős alibijének a megingatására.

A számítás majdnem bejött, az új elsőfokú tárgyalássorozat fejleményei Hajdu szempontjából roppant kedvezőtlenül alakultak. Egészen addig, amíg a valódi móri gyilkosok, Nagy László és Weiszdorn Róbert rendőrkézre nem kerültek.

Ha a magyar bűnüldözési és igazságszolgáltatási szerveken múlik, Mórért két olyan ember bűnhődött volna élete végéig, akik az adott ügyben kizárólag azért kerültek a rendőrség látókörébe, mert egy korábbi társuk, Kiglics Attila a pénzjutalom és a saját ügye kedvező elbírálása érdekében bemártotta őket.

Innentől kezdve a nyomozást, a vádemelést és a bírósági eljárást is mindvégig annak a célnak állították a szolgálatába, hogy ez a két ember bűnösnek találtasson. E cél érdekében a nyomozók a bíróságon még csuklyás fejű, anonim tanúkkal is megpróbálták igazolni, hogy Hajdu a börtönben elismerte a fegyverek beszerzését.

Valahogy a nem egyező móri ujjlenyomat, és a szemtanúk erősen kétséges felismerési tanúvallomásai is mind Kaiserék ellen estek latba. Az elsőfokú tárgyalás bírája, Varga Zoltán egészen addig ment, hogy kivetette Kaiser híváslistáját a bizonyítékok közül: szerinte a vádlott alibigyártásra használta a mobilját.

Nehéz elhinni, hogy a büntetőeljárás során egyetlen illetékesnek sem fordult meg a fejében, hogy nem a móri gyilkosok kerültek a vádlottak padjára. Mégis inkább a közvélemény és a politika elvárásának próbáltak megfelelni.

A nyomozást vezető Zsombok György alezredes, akkori főosztályvezető ma ezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóhelyettese. A Kaiser Edét első fokon elítélő Varga Zoltánt idén nyáron a Legfelsőbb Bíróság tagjává választották. Az ügyészség váderedményessége közel 96 százalékos: akit ma a vádlottak padjára ültetnek, azt a magyar bíróság szinte biztos, hogy bűnösnek találja. Kaiser Ede is csak azért élhet még, mert Magyarországon nincs halálbüntetés.