![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Lapunk értesülései szerint több szakmai érdekképviseleti szervezet egyeztet ma este arról, miként fejezze ki szolidaritását a szerdai vasutassztrájkkal. Úgy tudjuk, az érdekvédők, akik egyebek mellett az egészségügyi reform ellen tiltakoznak, összehangolt akciót terveznek, amely ezúttal valóban megbéníthatja az ország működését.
A kormány reformintézkedései elleni tiltakozás mellett saját nehéz helyzetükre is fel kívánják hívni szerda reggeli demonstrációjukkal a közvélemény figyelmét a budapesti ügyvédek. A kamara sajtótitkárságán kérdésünkre közölték, a mezőgazdasági termelők mintájára hajnali négy órától reggel hat óráig talárba öltözve okoznak félpályás útlezárást a Telkit Budajenővel összekötő úton. Véleményük szerint a gazdasági növekedés lelassulása miatt csökkent megbízásaik száma, ezért követelik, hogy az állam normatív támogatásban részesítse őket.
Az Ingatlanügynökök Nemzeti Szövetsége szolidaritását fejezte ki az akcióval kapcsolatban. Csatlakozik a szerdai megmozduláshoz a Magyar Büfésfront is. Szóvivőjük kérdésünkre elmondta: elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány az önös profitérdekek kiszolgálójaként beengedi a magántőkét az egészségügyi ellátórendszerbe és ezzel felszámolja a nemzeti kockázatközösséget.
Úgy tudjuk, tiltakozásra készül az Országos Tőzsdeügynök Liga is, amelynek alelnöke az elmúlt héten nyílt levélben kifogásolta, hogy a kormány nem egyeztetett az érdekképviselettel a készülő szabályozásról. (Meg nem erősített hírek szerint a rendőrség kiemelt figyelemmel kíséri a borsodi, a békési és a zalai brókerek összehangolt, Budapestre induló felvonulását.) Munkabeszüntetéssel kívánnak hangot adni követeléseiknek a reformokkal elégedetlen temetkezési vállalkozók. Álláspontjuk szerint megengedhetetlen, hogy a nagy állami elosztórendszerek a tőke martalékává legyenek.
Tegnap lapzártánkkor még tartott az egyeztetés a Marketing Menedzserek Szakszervezete és a munkáltatói oldal képviselői között a még elégséges szolgáltatások mennyiségéről. A szakszervezet főtitkára kérdésünkre elmondta: tiltakozásuk a lakossági reklámellátást nem érinti.