A Töpörtyű Éve

Sokan emlékezhetnek a régi történetre: a derék magyar izeg-mozog a lakossági fórumon, aztán végre előlottyan belőle: húzzatok anyátokba. Na ezt mondom most én is, de ha megengedik, jóval hosszabban, elvégre van még időnk, most újra álmodunk.

Nem csoda, ha az emberek be vannak tojva. És sehol egy millenniumi zászló, hogy kitörölhessék.

Jó estét kívánok, és köszönöm az Orbán Viktort Felkérő Egyesületnek, hogy ismét felkért engem, a továbbakban minket. Elnézést kérek a húszperces klimpírozásért, én még ilyenről nem is hallottam, hogy így széjjelzongorázzák a Himnuszt. Ha nem vigyázunk, jövőre körtemuzsikán fogják előadni, aztán ráadásnak még azt is, hogy Árok partján tökig ér a gaz.

Kedves barátaim, amikor mi először kitaláltam, hogy évente megmondom a tutit, nem számoltam azzal, hogy mihez kezdek majd akkor, ha nem tőlem függ, mikor újítják fel a Vigadót. De most ismét érzem, milyen nagyszerű, amikor nem nekem kell magyarázni a bizonyítványt, hanem az anyósülésből osztogathatom az okosságot.

kinyújtom a glaszékesztyűs békebalt, gyertek nyugodtan, jó komcsikra szükség van itt is

Például ráérek mesét olvasni a gyerekeimnek, ami azért fontos, mert így beszélhetek arról, hogy mesét olvasok a gyerekeimnek, ilyen rendes apa vagyok én. A minap épp Rókusfalvy Pál A nemzet értékrendje című könyvéből olvastam fel, mire a kis Ráhel aszongya, "a zombi alattvalóidat hülyítsed ezzel, apa bazmeg". A továbbiak mondandóm szempontjából kevésbé lényegesek, az viszont igen, hogy még a gyerekek is hamar észreveszik, ha összevissza hazudoznak nekik. Márpedig amit ezek kampány címén előadtak szegény hülye népemnek, az köztünk szólva - a holnapi vezércikkek szerzőinek tisztességesebb fele is kénytelen lesz bevallani - körülbelül nettó hazugság volt, akármilyen lassan mondták. Gázáremelés, lakáshitel, minimálbér, hétszázalékos növekedés, hogy pont eggyel többet mondjak véletlenül, mint szeretnék.

Hát nem csoda, ha az emberek be vannak tojva a létbizonytalanságtól. És sehol egy millenniumi zászló, hogy kitörölhessék.

Vannak, akik még mindig attól félnek, hogy mi, az új élcsapat megvetjük őket, amiért élni mertek Kádárék alatt. Ez nekünk nagyon nem jó, ugyanis ennek a meglepően szolid kis beszédnek pont az a célja, hogy a frissen csalódottakat, akiket a statisztikusok mostanra visszasoroltak a bizonytalan/nem szavazna kategóriába, meggyőzzem, hogy szavazzanak má', na, ezeknél a töketlen funkciknál azért jobbak voltunk. Úgyhogy most kinyújtom a glaszékesztyűs békebalt, gyertek nyugodtan, jó komcsikra szükség van itt is. Tartunk egy párat amúgy, tessék észrevenni. Apropó, még egyszer köszöntöm az elnök urat.

Ne legyenek vesztesei a Való világnak sem, hanem mindenki kapjon főnyereményt.

Vannak, akik viszont attól tartanak, hogy hiába volt az egész rendszerváltó hepaj, mert most sem jobb az élet, Kádár alatt meg legalább nem volt ennyi utcai hőzöngés. Nagyon hosszan ecsetelhetném, de inkább az Állami Biztosító dalában mondom el, hogy kár lenne nélkülünk, sokkal jobb lesz velünk. Tudom, hogy a felejtés kanyargós folyómedrében még nem folyt le elég víz ahhoz, hogy ez teljesen hihető legyen, de szelíden utalnék arra, hogy anno nekünk össze kellett feküdni egy olyan bandával, amelyet azóta sikeresen felszámoltunk, szóval olyan vadparasztokat most már nem viszünk magunkkal sem az európai, se a hazai parlamentbe.

Amikor a kis Ráhel rendreutasított, jobb híján benyomtam egy Hupikék-kazettát a videóba. A segítség olykor váratlan helyről érkezik: megragadt a fejemben, hogy töpörödött törpördögök.

Kétezerháromot ezért kinevezem a töpörödés évének. Töpörödő lakáshitel, töpörödő bizalom, töpörödő forint.

Hát akkor előhozakodnék az alternatív megoldással. A Töpörtyű-tervvel.

A következőket akarjuk. Legyen a munka megbecsülve. Ne a pénz működtesse a gazdaságot, hanem a munka és a szeretet. Ne legyenek vesztesei a csatlakozásnak, hanemhogy éppenséggel csak nyertesei legyenek. Ne legyenek vesztesei a Való világnak sem, hanem mindenki kapjon főnyereményt, és dughassa meg Pandorát. Legyen béke, és fogjunk össze. Apa mosdik, anya főz. És töpörtyűt mindenkinek, magyar gazdáktól.

Lebegek az eszmék kavargó borsófőzeléke fölött, két csiga és egy disznó őrzi az álmom.

Baszki, nagyon megy nekem ez az ellenzékiség. Hiába, ezzel kezdtem. Kormányozgatni is jó játék, de a művész töpörtyűje a korlátlan alkotói szabadság, amit nem kötnek gúzsba kartoték-adatok. Lehet, hogy nekem igazából egy tévéműsor állna jól. Majd elkérem Kokótól a telefonszámokat. Szidjuk együtt a politikusokat. Én tulajdonképpen Hofi Géza szeretnék lenni.

Például érdemes elgondolkodni azon, hogy az emberek bizony igen boldogan tudtak élni akkor is, amikor még híre-hamva sem volt semmilyen izmusnak, se konzervatív, se szocialista, se liberális irányzatoknak.

Na ennek most az égvilágon semmi értelme nem volt, meg aztán nem is igaz, csak a Hupikék után megnéztünk egy Flintstonest is, és eszembe jutott, mint egy lila dalra kelt félrecsúszott nyakkendő. Amikor a szemfüles második és az élelmes harmadik összefogott, kicsúszott a lábam alól a talaj, viszont ezzel megszűnt a gravitáció is. Lebegek az eszmék kavargó borsófőzeléke fölött, két csiga és egy disznó őrzi az álmom, körben az angyalok ülnek. Sáskahadak hegedülnek. Sáskahadak. Táblakörzőm a jelenből metszi ki a jövő papírtigrisét. Mint a tüdő a fazékból, onnan egy nagyot kiáltok: boldog új évet kívánok. A Töpörtyű Évét. Szeressétek egymást. Abbafejezem most már, mert nagyon kész vagyok. Jövőre jön az új lemezem. Addig szeressétek egymást. És nőjetek nagyra. Puszi, magyarok.