Jusztina
3 °C
16 °C

Magyar szürke

2008.09.18. 16:57

Magyarország nem érdekes, visszasüllyedt a világ szempontjából rá jellemző szürke középszerűségbe, írta jó tíz éve egy neves publicista. Emlékszem, szíven ütött, amit írt. Még nem sejtettem, hogy a próféta szólt belőle. Akkoriban még nem abból állt a politikai élet, hogy két unalomig megismert ember szólamait hallgattuk, és néha még az is előfordult, hogy a világot érdekelte, mi történik a félperiférián lévő Kelet-Európában. Egy múlt heti nagy nemzetközi újságíró-konferencián, ahol a világ szinte minden országából voltak résztvevők, a térség már szóhoz sem jutott. Mintha törölték volna a térképekről. A meghívott kelet-európai előadókat szép csendben, az utolsó pillanatban kihagyták a programból, bár a repjegyeket azért kifizették. Az érdekes előadók pedig vagy a fejlett országokból érkeztek, válságövezetekből, esetleg Oroszországból, mert az mégis csak egy világbirodalom, és a művelt Nyugaton egy ideje újra szexi téma.

De Ká-Európában jó, ha százévente történik valami érdekes. Amúgy meg általában nincs a dolgoknak következményük arrafele. Az életerőt elszívó szürkeség pedig nem sztori az újságíróknak: nekik vagy a Guantanamón hat évig jogtalanul fogvatartott Al-Dzsazirás arab operatőr sztorija kell - de még jobb, ha lőnek is, hiszen akkor van meg a hírhez szükséges akcióelem -, vagy olyan történet, aminek van következménye. Hazudós vagy lopós politikus lemondani kényszerül, a cég csődbe megy, a bűnösöket felelősségre vonják, és börtönbe zárják, ilyesmi. Ahol látható, kézzel fogva az újságíró tevékenységének eredménye.

A hideg Norvégiában esett meg, hogy hogy nem, az ottani Siemens is korrupciógyanús ügyletbe keveredett, csak ott volt egy pénzügyi igazgató, aki még azelőtt borított, hogy a légierővel megköthették volna a piszkos dealt, amelyet 50 millió norvég korona kísért volna egy borítékban. Hogy pontosan hová és kinek, az nem derült ki. Mert az üzlet létre sem jött: a felháborodott alkalmazott a cég etikai kódexére hivatkozva borított. Persze, tökéletesen tisztában volt vele, hogy rajta kívül mások is látják a vezetőségben, hogy mi folyik, csak ők lehet, hogy jobban tudták, mire kellett volna a kenőpénz, esetleg maguk is részesedtek volna belőle. Ennek ellenére mindenki komolyan vette a szerepét, és végigcsinálták azt a kötelező kűrt, amelynek következtében nem a Siemens szállított a norvég légierőnek, a pénzügyi igazgatót elbocsátották, illetve hivatalosan maga kilépett, csak előtte filmbe illő körülmények között egy közelebbről meg nem nevezett németországi irodaház egy eldugott termében jogilag támadhatatlan és utólag rekonstruálhatatlan ajánlatot tett neki az anyacég - csaknem bekötött szemmel szállították a helyszínre -, hogy sok pénzért megvásárolják a hallgatását.

Ezt a pénzügyi igazgató köszönte szépen, úgyhogy most éppen munkaügyinek nevezhető perben áll korábbi munkáltatójával. A következmények tehát mindkét félre nézve súlyosak: a Siemens szopóágon van, a világ több országában, Németországban, az Egyesült Államokban folynak eljárások cégei korrupciós ügyei miatt, nagyon komoly büntetési tételek néznek ki, ha a jogi eljárások egyszer véget érnek; Per Yengve Monssen, a becsületes norvég igazgató pedig éppen állás nélkül próbál felejteni, és azon gondolkozik, hogy ha újra kezdhetné, akkor vajon belevágna-e az egészbe és borítana-e, vagy pedig inkább hagyná a francba. "A végén árulónak éreztem magam. A Siemens pedig nem fog eltűnni a norvég piacról" - jegyzi meg keserűen a konferencia közönsége előtt, a helyi újságírók viszont azt mondják neki vigaszul, hogy odahaza sokan hálásak neki.

Nálunk ez nem soha nem fordulhatna elő, sőt. Olyannyira elképzelhetetlen, hogy amikor nagy nehezen és csendben, botrány nélkül, a "mindenki tudja, de nem mondja" igazi kelet-európai maszatolásával, a sajtó viszonylag tapintatos viselkedése közepette távozik a cég vezetője, és azt gondolja másnap, hogy járna neki egy tiszteletbeli egyetemi katedra, akkor kis híján meg is kapja, és jól fizető állást is találnak neki ugyanennél a cégnél, egy másik országban. Ez pedig nem sztori, nem csak a világnak nem az, nekünk magunknak sem. Megszoktuk, elvagyunk ezzel, nem hadonászunk etikai kódexekkel, a dolgok pedig szépen elketyegnek a jól ismert és már megszokott szürkeségben.